Mutató névmás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A hagyományos nyelvtanok szemléletében a mutató névmás grammatikai (tág értelemben vett) tárgyra utal és helyettesíti azt. Ugyanakkor kifejezi a beszélő térbeli vagy időbeli viszonyulását a tárgyhoz, ennek közelségére vagy távolságára utalva.

Egyes nyelvekben, mint az angol, a mutató névmások csak két közelségi/távolsagi fokot fejeznek ki: this ’ez’, that ’az’. Más nyelvekben, mint a latin, a spanyol vagy a szerb, háromféle mutató névmás van: ovaj ’ez’ (a beszélő mellett levő), taj ’az’ (a megszólított mellett levő vagy a „látókörbe tartozó”), onaj ’az’ (a beszélőtől és a megszólítottól is távol levő). Ilyenkor általában a köztes névmást használják az átvitt értelmű kifejezésekben is, amelyek fizikailag nem fejeznek ki távolságot (például spanyol este, esta, esto, estos, estas [1] ’ez itt [nálam]’, ese, esa, eso, esos, esas ’az ott nálad’ vagy ’ez itt nálunk’ és aquel, aquella, aquello, aquellos, aquellas ’az ott a távolban’; illetve por eso ’ezért’).

A mutató névmásnak mutató melléknévi névmás felel meg. Ennek mondattani szempontból jelzői funkciója van. Egyes nyelvekben, mint a magyar, az angol vagy a szerb, a mutató névmás és a melléknévi megfelelőjének alakja nem különbözik egymástól, de más nyelvekben igen. Ilyen a francia nyelv, amelyben a melléknévi névmás alakjai ce, cet, cette ’ez/az’, ces ’ezek/azok’, a névmás alakjai pedig celui, celle ’ez/az’, ceux, celles ’ezek/azok’.[2]

A grammatikai tárgy, amelyre a mutató névmás utal, lehet cselekvés is, vagy egy egész mondat. Egyes nyelvekben erre külön alakú mutató névmás(ok) van(nak). Ilyen a francia, amelyben a ceci, cela, ça[3] alakokat használják erre a célra. Ezeket semleges alakoknak nevezik, megkülönböztetésül a többitől, amelyek hímneműek vagy nőneműek.

Egyes nyelvek hagyományos nyelvtanában (például a francia, az angol) csak az eddig tárgyalt szavak számítanak mutató névmásoknak és/vagy melléknévi mutató névmásoknak. Más nyelvek nyelvtanában (például a magyar, a román) ide tartozik az ún. azonosító mutató névmás és melléknévi névmás (’ugyanez’, ’ugyanaz’) és az ún. minősítő mutató melléknévi névmás (’ilyen’, ’olyan’, ’emilyen’, ’amolyan’) is. A román nyelvtanban ide tartozik még az ún. megkülönböztető mutató névmás és melléknévi névmás is (celălalt ’a másik’). A francia és az angol nyelvtan ezeket a határozatlan névmások közé sorolja.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Sorrendben: egyes szám hímnem, nőnem, semlegesnem, többes szám hímnem, nőnem.
  2. A francia nyelvben a közelség és a távolság jelzésére a -ci, illetve -là partikulákat használják, amelyeket a melléknévi névmás által meghatározott főnév mögé vagy a névmás mögé teszik: cette adresse-ci ’ez a cím’, ceux-là ’azok (ott)’.
  3. A ce alaknak is lehet ilyen funkciója.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Avram, Mioara [2001]: Gramatica pentru toţi (Nyelvtan mindenkinek). Humanitas, Bukarest
  • Constantinescu-Dobridor, Gheorghe [1980]: Mic dicţionar de terminologie lingvistică (Nyelvészeti terminusok kisszótára). Albatros, Bukarest
  • Grevisse, Maurice [1964]: Le bon usage. Grammaire française (A helyes nyelvhasználat. Francia nyelvtan). Éditions J. Duculot, S. A., Gembloux
  • Moldovan, Valentin; Radan, Milja N. [1996]: Gramatika srpskog jezika (morfologija). Gramatica limbii sârbe (Szerb nyelvtan). Sedona, Temesvár
  • Nagy Kálmán [1980]: Kis magyar nyelvtankönyv. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest