Cygnus X-1

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Cygnus X-1
Chandra image of Cygnus X-1.jpg
Diagram showing star positions and boundaries of the Cygnus constellation and its surroundings
Cercle rouge 100%.svg

A Hattyú csillagkép, benne a Cygnus X-1 helye piros körrel jelölve

Más jelölések AG +35 1910, BD+34 3815, HD 226868, HIP 98298, SAO 69181, V1357 Cyg,[1] 1956+350[2]
Megfigyelési adatok
Csillagkép Hattyú csillagkép
Epocha J2000
Rektaszcenzió 19h 58m 21.67595s[3]
Deklináció +35° 12′ 05.7783″[3]
Távolság6070
Látszólagos fényesség 8,95[1] (HD 226868)
Abszolút fényesség -6,5 (HD 226868)
Színkép típusa O9.7IabpeV
Pályaadatok
Parallaxis 0,539 mas
Radiális sebesség −13 km/s
Sajátmozgás
rektaszcenzióban −3,37 mas/év[3]
deklinációban −7,15 mas/év[3]
Fizikai adatok
Sugár16,34-19,26[4] (HD 226868) R
Tömeg14,8 M
Színindex (B-V) +0,81 (HD 226868)
Színindex (U-B) −0,30 (HD 226868)
Hőmérséklet
Felszín31 000 (HD 226868) K
Rendszer
Társcsillagok HDE 226868

A Cygnus X-1 (rövidítve Cyg X-1)[5] egy jól ismert fekete lyuk és röntgenforrás[6] a Hattyú csillagképben.

1964-ben vált ismertté egy szuborbitális űrugrás során végzett mérések alapján, amit egy rakéta hajtott végre. A Cygnus X-1 az egyik legerősebb röntgenforrás, aminek legnagyobb áramlási sűrűsége 2,3×10−23 W/m2/Hz (ez 2,3×103 jansky).[7][8]

A Cygnus X-1 volt az első olyan röntgenforrás, amiről széles körben elfogadták, hogy fekete lyuk lehet. Ez az egyik legtöbbet tanulmányozott égi objektum ebben a kategóriában.

Az elfogadott tömege 14,8 naptömeg.[9] Túlságosan sűrű ahhoz, hogy közönséges csillag legyen. Eseményhorizontjának sugara kb. 26 km.[10]

A Cygnus X-1 egy nagy tömegű, gammasugárzó kettőscsillag egyik tagja, ami kb. 6070 fényévre van a Földtől. A kettőscsillag másik tagja a HDE 226868 jelű, kék, szuperóriás változócsillag, amely körül 0,2 CsE-re kering a Cygnus X-1. A fekete lyuk anyagot von el a társcsillagától, ezáltal egy akkréciós korong keletkezik.[11]

A korongban áramló anyag több millió fokra hevül és röntgensugárzást hoz létre.[12][13]

Relativisztikus jetek indulnak ki a korongra merőlegesen, amik a belehulló anyag energiájának egy részét elszállítják a környező űrbe.[14]

A csillag a tömegének nagy részét csillagszél formájában elveszíthette. Ha a csillag akkor fellángolt, mint egy szupernóva, a maradék anyag is kiáramlott a rendszerből. Majd a csillag összeomlott fekete lyukká.[15]

A Cygnus X-1 egy barátságos fogadás tárgya volt Stephen Hawking fizikus és Kip Thorne között 1974-ben, amikor Hawking arra fogadott, hogy a Cygnus X-1 nem fekete lyuk. Hawking a tévedését 1990-ben ismerte el, a megfigyelési adatok alapján.[16]

Felfedezése és megfigyelése[szerkesztés]

A röntgensugárzás megfigyelése lehetővé teszi a csillagászok számára a millió fokos gázok viselkedésének tanulmányozását. Mivel azonban a Föld légköre nem engedi át a röntgensugárzást, ezért az ilyen források megfigyelése csak a légkörön kívül lehetséges.[17][18] A Cygnus X-1 megfigyelésére első ízben egy rakéta szuborbitális repülése, egy ún. űrugrás során, véletlenül került sor; a rakétát a White Sands Missile Range katonai bázisról, Új-Mexikóból bocsátották fel.

1964-ben két Aerobee rakétát bocsátottak fel, amik Geiger–Müller-számlálót vittek magukkal, amivel mérni tudták a röntgensugárzás mértékét. Ahogyan a rakéták forogtak, az egész égboltot végigpásztázták.[5] Nyolc új röntgenforrást fedeztek fel, ezek között volt a Cyg XR-1 (későbbi nevén: Cyg X-1) a Hattyú csillagképben.

Riccardo Giacconi és Herb Gursky 1963-ban azt javasolták, hogy műholddal kellene figyelni a röntgenforrásokat. A NASA 1970-ben felbocsátotta az Uhuru nevű űrszondát,[19] ami 300 új röntgenforrást fedezett fel.[20]

Az Uhuru megfigyelései szerint a Cygnus X-1 röntgensugárzásának erőssége másodpercenként többször ingadozik.[21] Ez a gyors változás azt jelenti, hogy az energia előállítása viszonylag kis térrészben, 105 km-en belül történik.

1971 áprilisa, májusa között Luc Braes és George K. Miley, a Leideni obszervatórium munkatársai, és tőlük függetlenül Robert M. Hjellming és Campbell Wade, a National Radio Astronomy Observatory munkatársai[22] rádióhullámok kibocsátását észlelték a Cygnus X-1-ből és a pontos helymeghatározás az AGK2 +35 1910 = HDE 226868 jelzésű csillagra mutatott.[23][24] Az égbolton ez a csillag nagyjából fél fok távolságra van a negyed fényrendű Eta Cygni-től.[25] Ez egy szuperóriás, de önmagában nem lenne képes a mért adatoknak megfelelő mennyiségű röntgensugárzást kibocsátani. Így kiderült, hogy ennek a csillagnak bizonyosan van egy kísérője, ami képes a környező gázt a röntgensugárzás előállításához szükséges millió fokokra hevíteni (ez a Cygnus X-1).

Louise Webster és Paul Murdin, a Greenwichi obszervatórium kutatói,[26] és tőlük függetlenül Charles Thomas Bolton (Torontói Egyetem, David Dunlap Observatory)[27] 1971-ben bejelentették, hogy felfedezték a HDE 226868 nagy tömegű, rejtőzködő társát. A csillag spektruma Doppler-eltolódásának megmérésével ki lehetett számítani a tömeget a pálya adataiból.[28] Az objektum kiszámított nagy tömege azt engedte sejteni, hogy fekete lyuk lehet, mivel neutroncsillagnak nem lehet a Napénál 3x nagyobb tömege.[29]

További megfigyelések 1973 végére megerősítették és a csillagászati közösség elfogadta, hogy a Cygnus X-1 nagy valószínűséggel egy fekete lyuk.[30][31]

A Cygnus X-1 röntgenképe, ami egy léggömbbel felengedett távcsővel készült a NASA High Energy Replicated Optics (HERO) projektje keretében

A csillagrendszer[szerkesztés]

A kompakt objektum és a kék szuperóriás csillag kettős rendszert alkot. Közös tömegközéppontjuk körül 5,5998 nap alatt keringést végeznek.[32] A Föld irányából nézve a kompakt objektum sohasem kerül a csillag mögé, más szóval nem kerül fedésbe. A keringési sík szögének értéke bizonytalan, 27°–65° közötti becslések vannak rá. A keringési pálya excentricitása mindössze 0,0018, vagyis szinte tökéletes körpályáról van szó.[9][33] A Földtől való távolság 6100 ± 390 fényév.[34]

A rendszer a 4° galaktikus szélesség, 71° galaktikus hosszúság koordinátákon található,[1] a Napnak is helyt adó Orion-kartól a Tejútrendszer középpontja felé,[35] ahol a spirálkar megközelíti a Carina- és Sagittarius-kart. A Cygnus X-1-et általában úgy jellemzik, mint ami a Sagittarius-karhoz tartozik,[36] bár hozzá kell tenni, hogy a Tejútrendszer térbeli struktúrája még nem eléggé ismert.

A kompakt objektum[szerkesztés]

A kompakt objektum tömegének meghatározása sokáig bizonytalan volt, a becsült értékek a csillagfejlődésből kiszámolt 20±5 naptömegtől[37] a más technikákkal kapott 10 naptömegig terjedtek. A röntgensugárzás periódusának méréséből pontosabb érték adódott, a jelenleg elfogadott érték 14,8±1 naptömeg. Mindegyik esetben fekete lyukról van szó.[9][38] Az eseményhorizontot meghatározó Schwarzschild sugár 26 km.[39] Ezen a határon belülre kerülő anyag vagy fény nem tud többé távozni a térségből.[40]

Az eseményhorizont létét 1992-ben látványos mérésekkel sikerült igazolni, melynek során a Hubble űrtávcső nagysebességű fotométerének ultraibolya érzékelőivel felfénylő nyalábokat detektáltak, amik a fekete lyuk felé áramló anyag spirális mozgása során keletkeztek. A kisugárzás impulzusok sorozatából áll, amikre hatással van a gravitációs vöröseltolódás. Ennek következménye, hogy az objektumhoz közeledve a sugárzás hullámhossza egyre nő, ahogyan az általános relativitáselmélet előre jelzi. Ha a befelé hulló anyag szilárd felszínbe ütközne, egy végső energiakibocsátásnak kellene bekövetkeznie a becsapódáskor; az eseményhorizont esetén azonban nem. Itt két további felvillanás figyelhető meg, amik szintén a fekete lyuk létét erősítik meg.[41]

A Cygnus X-1 a Chandra űrtávcső felvételén

A Chandra űrtávcső mérései alapján úgy tűnt, mintha a Cygnus X-1 kompakt objektum nem forogna;[42][43] 2011-es mérések alapján azonban úgy tűnik, hogy extrém gyorsan forog, másodpercenként 790 fordulatot tesz.[44]

Kialakulása[szerkesztés]

A legnagyobb csillag a Cygnus OB3 társulásban a Nap tömegének 40-szeresével rendelkezik. Minthogy a nagyobb tömegű csillagok életciklusa gyorsabb, ez azt jelenti, hogy a Cygnus X-1 őscsillaga is nagyjából ekkora tömeggel rendelkezett, vagyis kialakulása óta 30 naptömeget elveszített. Ennek az anyagmennyiségnek egy része minden bizonnyal társcsillagához, a HDE 226868 csillaghoz áramlott, míg a többi rész az erős csillagszél miatt kisodródott a világűrbe. A HDE 226868 héliumban gazdag külső atmoszférája is erre az anyagáthelyeződésre utal.[45] Az őscsillag Wolf–Rayet-csillaggá válhatott, aminek jellemzője, hogy atmoszférája anyagát a környező űrbe szórja.[15] Ha az ős-csillag szupernóvaként felrobbant volna, a megmaradó anyagmennyiség nagy sebességgel távozott volna a rendszerből (hasonló objektumok megfigyelése alapján). Mivel ez az objektum keringési pályán maradt, ez arra utal, hogy az őscsillag nagyobb robbanás nélkül összeomlott, és közvetlenül fekete lyukká alakult.[15]

Az akkréciós korong[szerkesztés]

A Chandra űrtávcső röntgenfelvételének spektruma, ami 6,4 keV környékén csúcsosodást mutat, ez az akkréciós korongban lévő ionizált vas jelenlétére utal (a csúcs a gravitációs vöröseltolódás miatt eltolódott és a Doppler-effektus miatt kiszélesedett)[46]

Feltételezések szerint a kompakt objektum körül egy viszonylag vékony réteg, egy úgynevezett akkréciós korong kering, ami az objektum felé áramló anyagból áll. A korongot alkotó anyag felhevül a súrlódás miatt, amit az vált ki, hogy az objektumhoz közelebbi ionizált gáz gyorsabban kering a távolabbi részecskéknél. Ez a korongot nagyjából két részre osztja: a belső részt nagy ionizáltságú, forró plazma alkotja, és van egy hűvösebb, kevésbé ionizált külső réteg, ami becslések szerint a Schwarzschild-sugárnál 500-szor nagyobb távolságig terjed,[13] ez ebben a konkrét esetben mintegy 15 000 km.

Bár a Cygnus X-1 nagy mértékben változó módon viselkedik, ez a legnagyobb, kemény röntgensugárzást kibocsátó forrás, amik energiája 30 keV-tól több száz keV-ig terjed.[18]

A neutroncsillagokhoz hasonló, stabil periódus a Cygnus X-1 esetében nem figyelhető meg.[47][48]

A röntgensugárzás erőssége periodikusan változik, melynek ciklusideje 5,6 nap. Van egy nagyjából 300 napos periódus is, amit feltehetően az akkréciós korong precessziója okoz.[49]

Relativisztikus anyagsugár[szerkesztés]

Az akkréciós anyag a kompakt objektum felé zuhan, és eközben elveszíti gravitációs potenciális energiáját. A felszabaduló energia egy részét relativisztikus anyagsugarak szállítják el, amik anyagrészecskékből állnak. Ezek sebessége relativisztikus, irányuk merőleges az akkréciós korongra (vagyis a részecskék sebessége jelentősen megközelíti a fénysebességet). A folyamatot valószínűleg a kompakt objektumot körülvevő gáz mágneses terei hozzák létre.[50]

A Cygnus X-1 anyagsugarai nem elég hatékonyak az energia szállításában, ez csak kis hányadot képvisel az elektromágneses spektrumban. Ennek következtében ezek a sugarak a látható tartományban „sötétek”. Becslések szerint ezeknek az anyagsugaraknak a hajlásszöge a mi látóirányunkhoz 30°, és ez precesszálhat.[51]

Az egyik anyagsugár viszonylag sűrű csillagközi anyaggal ütközik, ami által egy gyűrűs alakzat jön létre, ami rádiósugárzást bocsát ki. Az ütközés csillagközi ködöt képez, ami a látható tartományban is észlelhető. A köd létrehozásához 9±5×1029 W teljesítmény szükséges.[52] Ez a Napunk által leadott teljesítmény több mint 1000-szeresének felel meg.[53] Az ellenkező irányban haladó anyagsugár nem kelt ilyen gyűrűt, mert ott a csillagközi anyag ritkább.[54]

2006-ban a Cygnus X-1 lett az első olyan fekete lyuk, ami bizonyítottan gamma-sugárzást bocsát ki a 100 GeV fölötti nagy energiájú tartományban.[55]

A HDE 226868[szerkesztés]

A HDE 226868–Cygnus X-1 kettős rendszer művészi ábrázolása (ESA/Hubble illusztráció)

A HDE 226868 egy szuperóriás, színképosztálya O9.7 Iab,[1] ami az „O” és a „B” osztályú csillagok közé sorolja be. Becsült felszíni hőmérséklete 31 000 K,[56] tömege 20–40-szeres naptömeg. A csillagok fejlődési modellje, és a mintegy 2000 parszekes távolság alapján a csillag sugara a Napénak 15-17-szerese,[9] luminozitása pedig 300 000–400 000-szorosa.[37][57] Összehasonlításképpen a kompakt objektum a HDE 226868-tól mindössze 40 Nap-sugárnyi távolságban kering.[58]

A HDE 226868 felszíne a nagyobb tömegű kísérő által kifejtett árapályerők által erősen torzított, könnycsepp alakú, amit a tengely körüli forgás még tovább alakít. Ez a látható fényben 0,06 mértékű fényességváltozást okoz 5,6 nap alatt.[59]

Ha a HDE 226868 színképét összehasonlítjuk a hasonló Alnilam (Epsilon Orionis) csillaggal, az előbbi légkörében több a hélium és kevesebb a szén.[60]

A HDE 226868 ultraviola és hidrogén-alfa spektrális vonalai hasonlóságot mutatnak a P Cygni csillagéval, és arra utalnak, hogy a csillagot egy gázfelhő veszi körül, ami 1500 km/s sebességgel távolodik tőle.[61][62]

Mint más, hasonló spektrális jellemzőkkel bíró objektumok, a HDE 226868 is csillagszél formájában veszít a tömegéből, éves szinten 2,5×10−6 naptömegnyit.[63] Másként kifejezve ez egy naptömegnyi anyag elvesztését jelenti 400 000 év alatt. A kompakt objektum gravitációs hatása miatt a csillagszél áramlásának alakja nem szabályos henger.[58] A kompakt objektumot körülvevő térség röntgensugárzása felhevíti és ionizálja a csillagszelet. Amint a csillagszél különböző tulajdonságú térrészeken halad át a mintegy 5,6 napos útja során, az UV-vonalak,[64] a rádiósugárzás[65] és a röntgensugárzás jellemzői megváltoznak.[66]

A fekete lyuk tűnik a megfigyelések egyetlen igazán természetes magyarázatának. Ennek ellenére fogadást kötöttem Kip Thorne-nal a California Institute of Technology-ról, hogy a Cygnus X-1 valójában nem is tartalmaz fekete lyukat! Ezt afféle baleset-biztosításnak tekintem. Rengeteg munkát fektettem a fekete lyukakba, s ez mind kárba vész, ha kiderül, hogy mégse léteznek fekete lyukak. Így legalább meglesz az a vigaszom, hogy megnyerek egy fogadást: négy évi előfizetést a Private Eye (Magándetektív) című folyóiratra. Ha viszont a fekete lyukak mégis léteznek, Kip egyévi Penthouse előfizetést nyer tőlem. 1975-ben, amikor megkötöttük a fogadást, 80 százalékot adtunk annak a lehetőségnek, hogy a Cygnus – fekete lyuk. Ma már [1987] 95 százalékot adnék neki, de a fogadás még eldöntetlen.[67] (fordító: Molnár István)
– Stephen Hawking: Az idő rövid története, 1988-as magyar kiadás

A HDE 226868 Roche-térfogata meghatároz egy térséget a csillag körül, ahol a körülötte keringő anyag gravitációsan kötött. Ezen a térségen belülre kerülő anyag a kísérő felé fog mozogni.[11]

A Napunk és a HDE 226868 között található csillagközi por és gáz hatására a látszó fényesség kisebbnek és vörösebbnek látszik. A becsült fényesség-csökkenés (AV) 3,3 magnitúdó.[68] A csökkenés nélkül a HDE 226868 5-ös magnitúdójú,[69] szabad szemmel is látható csillag lenne.[70]

Stephen Hawking és Kip Thorne fogadása[szerkesztés]

A Cygnus X-1 volt a tárgya Stephen Hawking angol fizikus és Kip Thorne amerikai fizikus (Caltech) fogadásának, amiben Hawking arra fogadott, hogy nincsen fekete lyuk a térségben, Thorne pedig arra, hogy van. (Hawking ekkorra már hosszú ideje foglalkozott a fekete lyukak fizikájával).

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c d Staff (March 3, 2003), V* V1357 Cyg -- High Mass X-ray Binary, Centre de Données astronomiques de Strasbourg, <http://simbad.u-strasbg.fr/simbad/sim-id?protocol=html&Ident=HDE+226868>. Hozzáférés ideje: 2008-03-03
  2. 1956+350: Az 1950-es epochára vonatkozó rektaszcenzió (19°56’) és deklináció (+35°) értékeit jelentik.
  3. a b c d van Leeuwen, F. (2007), "Validation of the new Hipparcos reduction", Astronomy and Astrophysics 474 (2): 653–664, DOI 10.1051/0004-6361:20078357
  4. THE MASS OF THE BLACK HOLE IN CYGNUS X-1 doi:10.1088/0004-637X/742/2/84 2011
  5. a b Bowyer, S.; Byram, E. T. & Chubb, T. A. et al. (1965), "Cosmic X-ray Sources", Science 147 (3656): 394–398, DOI 10.1126/science.147.3656.394
  6. Staff (2004-11-05), Observations: Seeing in X-ray wavelengths, ESA, <http://www.esa.int/esaSC/SEMTA2T1VED_index_0.html>. Hozzáférés ideje: 2008-08-12
  7. Lewin, Walter & Van Der Klis, Michiel (2006), Compact Stellar X-ray Sources, Cambridge University Press, pp. 159, ISBN 0-521-82659-4
  8. 2010 X-Ray Sources, U.S. Naval Observatory, <http://asa.usno.navy.mil/SecH/Xray.html>. Hozzáférés ideje: 2009-08-04 gives a range of 235–1320 μJy at energies of 2–10 kEv, where a Jansky (Jy) is 10-26 Watt/méter2/Hz.
  9. a b c d Orosz, Jerome (December 1, 2011), "The Mass of the Black Hole In Cygnux X-1", E-print, <http://iopscience.iop.org/0004-637X/742/2/84>. Hozzáférés ideje: 2012-03-24
  10. Harko, T. (June 28, 2006), Black Holes, University of Hong Kong, <http://www.physics.hku.hk/~astro/harko_science.html>. Hozzáférés ideje: 2008-03-28
  11. a b Gies, D. R. & Bolton, C. T. (1986), "The optical spectrum of HDE 226868 = Cygnus X-1. II — Spectrophotometry and mass estimates", The Astrophysical Journal, Part 1 304: 371–393, DOI 10.1086/164171
  12. Sablon:Cite arxiv
  13. a b Young, A. J.; Fabian, A. C. & Ross, R. R. et al. (2001), "A Complete Relativistic Ionized Accretion Disc in Cygnus X-1", Monthly Notices of the Royal Astronomical Society 325 (3): 1045–1052, DOI 10.1046/j.1365-8711.2001.04498.x
  14. Gallo, Elena & Fender, Rob (2005), "Accretion modes and jet production in black hole X-ray binaries", Memorie della Società Astronomica Italiana 76: 600–607
  15. a b c Mirabel, I. Félix & Rodrigues, Irapuan (2003), "Formation of a Black Hole in the Dark", Science 300 (5622): 1119–1120, doi:10.1126/science.1083451, <http://www.sciencemag.org/cgi/content/full/300/5622/1119>. Hozzáférés ideje: 2008-03-15
  16. Staff (February 27, 2004), Galaxy Entree or Main Course?, Swinburne University, <http://astronomy.swin.edu.au/sao/astronomynews/astronews2004s1.xml>. Hozzáférés ideje: 2008-03-31
  17. Herbert, Friedman (2002), "From the ionosphere to high energy astronomy – a personal experience", The Century of Space Science, Springer, ISBN 0-7923-7196-8
  18. a b Liu, C. Z. & Li, T. P. (1999), "X-Ray Spectral Variability in Cygnus X-1", The Astrophysical Journal 611 (2): 1084–1090, DOI 10.1086/422209
  19. Staff (June 26, 2003), The Uhuru Satellite, NASA, <http://heasarc.gsfc.nasa.gov/docs/uhuru/uhuru.html>. Hozzáférés ideje: 2008-05-09
  20. Giacconi, Riccardo (December 8, 2002), The Dawn of X-Ray Astronomy, The Nobel Foundation, <http://nobelprize.org/nobel_prizes/physics/laureates/2002/giacconi-lecture.html>. Hozzáférés ideje: 2008-03-24
  21. Oda, M.; Gorenstein, P. & Gursky, H. et al. (1999), "X-Ray Pulsations from Cygnus X-1 Observed from UHURU", The Astrophysical Journal 166: L1–L7, DOI 10.1086/180726
  22. Kristian, J.; Brucato, R. & Visvanathan, N. et al. (1971), "On the Optical Identification of Cygnus X-1", The Astrophysical Journal 168: L91–L93, DOI 10.1086/180790
  23. Braes, L.L.E. & Miley, G.K. (July 23, 1971), "Physical Sciences: Detection of Radio Emission from Cygnus X-1", Nature 232 (5308): 246, DOI 10.1038/232246a0
  24. Braes, L.L.E. & Miley, G.K. (1971), "Variable Radio Emission from X-Ray Sources", Veröffentlichungen Remeis-Sternwarte Bamberg 9 (100): 173
  25. Abrams, Bernard & Stecker, Michael (1999), Structures in Space: Hidden Secrets of the Deep Sky, Springer, pp. 91, ISBN 1-85233-165-8
  26. Webster, B. Louise & Murdin, Paul (1972), "Cygnus X-1—a Spectroscopic Binary with a Heavy Companion?", Nature 235 (2): 37–38, DOI 10.1038/235037a0
  27. Bolton, C. T. (1972), "Identification of Cygnus X-1 with HDE 226868", Nature 235 (2): 271–273, DOI 10.1038/235271b0
  28. Luminet, Jean-Pierre (1992), Black Holes, Cambridge University Press, ISBN 0-521-40906-3
  29. Bombaci, I. (1996), "The maximum mass of a neutron star", Astronomy and Astrophysics 305: 871–877
  30. Rolston, Bruce (November 10, 1997), The First Black Hole, University of Toronto, <http://news.utoronto.ca/bin/bulletin/nov10_97/art4.htm>. Hozzáférés ideje: 2008-03-11
  31. Shipman, H. L. (1975), "The implausible history of triple star models for Cygnus X-1 Evidence for a black hole", Astrophysical Letters 16 (1): 9–12, DOI 10.1016/S0304-8853(99)00384-4
  32. Brocksopp, C.; Tarasov, A. E. & Lyuty, V. M. et al. (1999), "An Improved Orbital Ephemeris for Cygnus X-1", Astronomy & Astrophysics 343: 861–864
  33. Bolton, C. T. (1975), "Optical observations and model for Cygnus X-1", The Astrophysical Journal 200: 269–277, DOI 10.1086/153785
  34. Reid, Mark J.; McClintock, Jeffrey E. & Narayan, Ramesh et al. (2011), "The Trigonometric Parallax of Cygnus X-1", The Astrophysical Journal 742 (2), DOI 10.1088/0004-637X/742/2/83
  35. Gursky, H.; Gorenstein, P. & Kerr, F. J. et al. (1971), "The Estimated Distance to Cygnus X-1 Based on its Low-Energy X-Ray Spectrum", Astrophysical Journal 167: L15, DOI 10.1086/180751
  36. Goebel, Greg, 7.0 The Milky Way Galaxy, In The Public Domain, <http://www.vectorsite.net/tastgal_07.html>. Hozzáférés ideje: 2008-06-29
  37. a b Ziółkowski, J. (2005), "Evolutionary constraints on the masses of the components of HDE 226868/Cyg X-1 binary system", Monthly Notices of the Royal Astronomical Society 358 (3): 851–859, DOI 10.1111/j.1365-2966.2005.08796.x Note: for radius and luminosity, see Table 1 with d=2 kpc.
  38. Strohmayer, Tod; Shaposhnikov, Nikolai & Schartel, Norbert (May 16, 2007), New technique for ‘weighing’ black holes, ESA, <http://www.esa.int/esaCP/SEMDMAV681F_index_0.html>. Hozzáférés ideje: 2008-03-10
  39. Rössler, O. E.; Kuypers, H. & Diebner, H. H. (1998), "Almost-Black-Holes: an old—new paradigm", Chaos, Solitons & Fractals 9 (7): 1025–1034, DOI 10.1016/S0960-0779(98)80004-0
  40. Staff (January 9, 2006), Scientists find black hole's 'point of no return', Massachusetts Institute of Technology, <http://web.mit.edu/newsoffice/2006/blackhole1.html>. Hozzáférés ideje: 2008-03-28
  41. Dolan, Joseph F. (2001), "Dying Pulse Trains in Cygnus XR-1: Evidence for an Event Horizon?", The Publications of the Astronomical Society of the Pacific 113 (786): 974–982, DOI 10.1086/322917
  42. Miller, J. M.; Fabian, A. C. & Nowak, M. A. et al. (July 20–26, 2003), "Relativistic Iron Lines in Galactic Black Holes: Recent Results and Lines in the ASCA Archive", Proceedings of the 10th Annual Marcel Grossmann Meeting on General Relativity, Rio de Janeiro, Brazil, DOI 10.1142/9789812704030_0093
  43. Roy, Steve & Watzke, Megan (September 17, 2003), "Iron-Clad" Evidence For Spinning Black Hole, Chandra press Room, <http://chandra.harvard.edu/press/03_releases/press_091703.html>. Hozzáférés ideje: 2008-03-11
  44. Gou, Lijun; McClintock, Jeffrey E. & Reid, Mark J. et al. (November 9, 2011), "The Extreme Spin of the Black Hole in Cygnus X-1", The Astrophysical Journal (American Astronomical Society) 742 (85), DOI 10.1088/0004-637X/742/2/85
  45. Podsiadlowski, Philipp; Saul, Rappaport & Han, Zhanwen (2002), "On the formation and evolution of black-hole binaries", Monthly Notices of the Royal Astronomical Society 341 (2): 385–404, DOI 10.1046/j.1365-8711.2003.06464.x
  46. Staff (August 30, 2006), More Images of Cygnus X-1, XTE J1650-500 & GX 339-4, Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics/Chandra X-ray Center, <http://chandra.harvard.edu/photo/2003/bhspin/more.html>. Hozzáférés ideje: 2008-03-30
  47. Fabian, A. C. & Miller, J. M. (August 9, 2002), "Black Holes Reveal Their Innermost Secrets", Science 297 (5583): 947–948, DOI 10.1126/science.1074957
  48. Wen, Han Chin (1998), Ten Microsecond Time Resolution Studies of Cygnus X-1, Stanford University
  49. Kitamoto, S.; E. Wataru, E. & Miyamoto, S. et al. (2000), "GINGA All-Sky Monitor Observations of Cygnus X-1", The Astrophysical Journal 531 (1): 546–552, DOI 10.1086/308423
  50. Begelman, Mitchell C. (2003), "Evidence for Black Holes", Science 300 (5627): 1898–1903, DOI 10.1126/science.1085334
  51. Torres, Diego F.; Romero, Gustavo E. & Barcons, Xavier et al. (2005), "Probing the Precession of the Inner Accretion Disk in Cygnus X-1", The Astrophysics Journal 626 (2): 1015–1019, DOI 10.1086/430125
  52. Russell, D. M.; Fender, R. P. & Gallo, E. et al. (2007), "The jet-powered optical nebula of Cygnus X-1", Monthly Notices of the Royal Astronomical Society 376 (3): 1341–1349, DOI 10.1111/j.1365-2966.2007.11539.x
  53. Sackmann, I.-Juliana; Boothroyd, Arnold I. & Kraemer, Kathleen E. (1993), "Our Sun. III. Present and Future", The Astrophysical Journal 418: 457–468, DOI 10.1086/173407
  54. Gallo, E.; Fender, Rob & Kaiser, Christian et al. (2005), "A dark jet dominates the power output of the stellar black hole Cygnus X-1", Nature 436 (7052): 819–821, DOI 10.1038/nature03879
  55. Albert, J.; Aliu, E. & Anderhub, H. et al. (2007), "Very High Energy Gamma-ray Radiation from the Stellar-mass Black Hole Cygnus X-1", Astrophysical Journal Letters 665 (1): L51–L54, DOI 10.1086/521145
  56. Staff (June 10, 2003), Integral's view of Cygnus X-1, ESA, <http://hubble.esa.int/science-e/www/object/index.cfm?fobjectid=32700>. Hozzáférés ideje: 2008-03-20
  57. Iorio, Lorenzo (July 24, 2007), "On the orbital and physical parameters of the HDE 226868/Cygnus X-1 binary system", E-print 315 (1-4): 335, DOI 10.1007/s10509-008-9839-y
  58. a b Miller, J. M.; Wojdowski, P. & Schulz, N. S. et al. (2005), "Revealing the Focused Companion Wind in Cygnus X-1 with Chandra", The Astrophysical Journal 620 (1): 398–404, DOI 10.1086/426701
  59. Caballero, M. D. (16–20 February 2004), "OMC-INTEGRAL: Optical Observations of X-Ray Sources", Proceedings of the 5th INTEGRAL Workshop on the INTEGRAL Universe, Munich, Germany: ESA, pp. 875–878
  60. Canalizo, G.; Koenigsberger, G. & Peña, D. et al. (1995), "Spectral variations and a classical curve-of-growth analysis of HDE 226868 (Cyg X-1)", Revista Mexicana de Astronomía y Astrofísica 31 (1): 63–86
  61. Conti, P. S. (1978), "Stellar parameters of five early type companions of X-ray sources", Astronomy and Astrophysics 63: 1–2
  62. Sowers, J. W.; Gies, D. R. & Bagnuolo, W. G. et al. (1998), "Tomographic Analysis of Hα Profiles in HDE 226868/Cygnus X-1", The Astrophysical Journal 506 (1): 424–430, DOI 10.1086/306246
  63. Hutchings, J. B. (1976), "Stellar winds from hot supergiants", The Astrophysical Journal 203: 438–447, DOI 10.1086/154095
  64. Vrtilek, Saeqa D.; Hunacek, A. & Boroson, B. S. (2006), "X-Ray Ionization Effects on the Stellar Wind of Cygnus X-1", Bulletin of the American Astronomical Society 38: 334
  65. Pooley, G. G.; Fender, R. P. & Brocksopp, C. (1999), "Orbital modulation and longer-term variability in the radio emission from Cygnus X-1", Monthly Notices of the Royal Astronomical Society 302 (1): L1–L5, DOI 10.1046/j.1365-8711.1999.02225.x
  66. Gies, D. R.; Bolton, C. T. & Thomson, J. R. et al. (2003), "Wind Accretion and State Transitions in Cygnus X-1", The Astrophysical Journal 583 (1): 424–436, DOI 10.1086/345345
  67. Hawking, Stephen (1988), A Brief History of Time, Bantam Books, ISBN 0-553-05340-X
  68. Margon, Bruce; Bowyer, Stuart & Stone, Remington P. S. (1973), "On the Distance to Cygnus X-1", The Astrophysical Journal 185 (2): L113–L116, DOI 10.1086/181333
  69. Interstellar Reddening, Swinburne University of Technology, <http://astronomy.swin.edu.au/cosmos/I/Interstellar+Reddening>. Hozzáférés ideje: 2006-08-10
  70. Kaler, Jim, Cygnus X-1, University of Illinois, <http://stars.astro.illinois.edu/sow/cygx1.html>. Hozzáférés ideje: 2008-03-19

További információk[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Cygnus X-1 című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.