Csáklyásférgek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Csáklyásférgek
Lethacotyle fijiensis
Rendszertani besorolás
Domén: Eukarióták (Eukaryota)
Ország: Állatok (Animalia)
Alország: ParaHoxozoa
Alországág: Valódi szövetesek (Eumetazoa)
Csoport: Kétoldali szimmetriájú állatok (Bilateria)
Csoport: Eubilateria
Főtörzs: Ősszájúak (Protostomia)
Csoport: Spirálisan barázdálódó állatok (Spiralia)
Csoport: Platytrochozoa
Csoport: Rouphozoa
Törzs: Laposférgek (Platyhelminthes)
Altörzs: Módosult kültakarójú laposférgek (Neodermata)
Osztály: Monogenea
Van Beneden, 1858
Szinonimák
  • Monogenoidea Bychowsky, 1937
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Csáklyásférgek témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Csáklyásférgek témájú kategóriát.

Pseudorhabdosynochus morrhua testrészei (angolul)
Gyrodactylus alexanderi hátsó tapadószerve 1 pár horgonnyal (hamulus) és peremén a 16 horoggal

A csáklyásférgek (Monogenea) a laposférgek (Platyhelminthes) törzsének egyik osztálya több mint ezer ismert fajjal. A galandférgek (Cestoda) testvércsoportja. A két csoportot egyes rendszerekben horgasférgek néven közös taxonba vonják össze.

Származásuk, elterjedésük[szerkesztés]

Gyakori és kozmopolita taxon; képviselői megtalálhatók gyakorlatilag mindenhol, ahol halak élnek.

Megjelenésük, felépítésük[szerkesztés]

Megnyúlt, lapított, mozgékony testük általában csak 1–2 mm hosszú. Kültakarójuk (a neodermisz) felépítése a mételyekével (Trematoda) azonos.

Nevüket onnan kapták, hogy testvégeiken a jó kapaszkodás érdekében kapaszkodó szervek alakultak ki:

  • feji tapadószerv (prohaptor) és
  • farki tapadószerv (opisthaptor).

Ezeken lehetnek kisebb-nagyobb kitines horgok, kampók, csappantyúk, esetleg szívókák. Az egyes fajok vizuálisan a központi és szegélyhorgok száma, alakja és mérete alapján különíthetők el. Egyesek taxonoknál, például a kopoltyúféreg fajokban (Dactylogyrus spp.) a feji tapadószerv redukált vagy hiányzik. Ugyancsak fajonként változó a bélcsatornájuk felépítése. Ez jellemzően hosszúkás, izmos garattal kezdődik. Nyelőcsövük rendszerint kettéágazik (ritkábban egyágú) úgy, hogy ezek az ágak csak kevés fajban ágaznak tovább. A két ág a test vége felé többnyire vakon végződik, ritkábban egyesül. A kiválasztó szervrendszer két nefridiopórusa a fejük közelében nyílik a külvilágra (Bakonyi et al.). Idegrendszerük a mételyekénél egyszerűbb. Nincsenek dorzális idegtörzseik és sok toxonban a laterálisak is hiányoznak, tehát gyakran csak a két ventrális ág van meg. A lárváknak és rendszerint a kifejlett alakoknak is van egy-két pár szemfoltja; egyes taxonokban ezek összeolvadtak (Állatrendszertan).

Primer lárvaalakjuk testvégén egy összetett rögzítőhorgas testszakasz (cercomer) van, amely 16 horoggal rögzíti a férget gazdaállatához (Állatrendszertan).

Életmódjuk, élőhelyük[szerkesztés]

Valamennyi fajuk parazita; a külső élősködők többen vannak, mint a belsők. Előbbiek többnyire halakon (nyálkahalakob, porcoshalakon, [[valódi csontoshalak]]on), ritkábban más víziállatokon (kalmárokon, rákokon, kétéltűeken,teknősökön, vízilovakon) telepszenek meg, sós és édes vizekben egyaránt.

Elsősorban az édesvízi és tengeri halak kopoltyúján és testfelszínén élnek, de néhány faj a halak, kétéltűek és a teknősök húgyhólyagjában élősködik. A gazdaállat sejtjeit és/vagy testfolyadékát izmos garatjukkal szívják fel (Bakonyi et al.).

Érzékszerveik gyengén fejlettek. Általában vannak mechano- és kemoreceptoraik, egyes fajoknak szemfoltjai, illetve pigmentkehelyszemei is. Minden fajuk hímnős; a legtöbbnek van párzószerve (cirrus). A petefészkek száma mindig páratlan. A petevezetéken gyakran van ondótartály (receptaculum seminis). Egyes fajoknak van méhe (uterus); ez rövid, kevés petét tartalmaz (Bakonyi et al.).

Szaporodásuk[szerkesztés]

Életciklusuk egyszerű. Az egyes férgeknek egy gazdaállata van, tehát köztes gazdára nincs szükségük. A megtermékenyítés általában kölcsönös. A petéből horgokat is viselő, rövid életű csillós lárva (oncomiracidium) bújik ki. Ennek testfelszínét haránt csillókötegek boríthatják és gyakran látószerve is van. Felkeresi a leendő gazdaállatot, és a testvég horgaival megkapaszkodik rajta. Az ezután következő metamorfózissal elveszti csillóit és gyakran látószerveit is, miközben kialakul a fajra jellemző tapadószerve. A kopoltyúférgek gazdaspecifikusak, tehát többnyire csak egy fajt vagy annak közeli rokonait képesek megtámadni (Bakonyi et al.).

Egyes taxonokban, így a Sphyranura nem fajainál a szabadon úszó lárvaalak kimarad.Több taxon — például a bőrférgek (Gyrodactylidae) fajainak többsége — elevenszülő (Állatrendszertan).

Gazdasági jelentőségük[szerkesztés]

Természetes viszonyok között általában nem okoznak komoly problémát gazdaállataiknak, a zsúfolt tartott halakban elszaporodva — például a halgazdaságokban, akváriumokban — komolyabb károkat okozhatnak. A kopoltyún megtelepedő paraziták akadályozzák a gázcserét, kapaszkodásukkal és táplálkozásukkal roncsolják a hámsejteket. A szervezet igyekszik a behatolót tokkal körülvéve elszigetelni, ezért a megtámadott területen a hámsejtek burjánzani kezdenek. A sérült kopoltyúlemezek letöredeznek és velük lepotyog a férgek egy része is. Ez tovább károsítja a hámréteget és vele a hasznos légzőfelületet. A paraziták toxikus anyagokat is termelnek, ami fokozza a hámréteg nyálkaleadását, és a vastagabb nyálkaréteg tovább rontja a gázcserét. Már kevés parazita is kaput nyithat kórokozó mikroorganizmusoknak (Bakonyi et al.).

Rendszertani felosztásuk[szerkesztés]

Az osztályt két alosztályra, illetve öregrendre bontják:

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

* Állatrendszertan: Lőrinczi Gábor, Torma Attila, 2019: Állatrendszertan I.: bazális csoportok (Non-Bilateria) és ősszájúak (Protostomia). Egyetemi jegyzet. Szeged, 2020. p. 81–84. 


További információk[szerkesztés]

  • Monogenea Van Beneden, 1858 WoRMS
  • Bray, R.A. (2001). Monogenea, in: Costello, M.J. et al. (Ed.) (2001). European register of marine species: a check-list of the marine species in Europe and a bibliography of guides to their identification. Collection Patrimoines Naturels, 50: pp. 142–146
  • van Beneden & Hesse 1863: Recherches sur les bdellodes ou hirudinées et les trématodes marins. Mémoires de l'Académie royale de Belgique, t. 34. Bruxelles: M. Hayez. doi:10.5962/bhl.title.11767 BHL PDF (Erpocotyle laevis: pages 87–89)
  • Euzet, L., & Maillard, C. 1974: Les Monogènes Hexabothriidae Price, 1942. Historique, systématique, phylogenèse. Bulletin du Muséum National d’Histoire Naturelle, 3e série, 206, Zoologie, 136, 113–141.
  • Boeger, W. A., & Kritsky, D. C. 1989: Phylogeny, coevolution, and revision of the Hexabothriidae Price, 1942 (Monogenea). International Journal for Parasitology, 19, 425–440. doi:10.1016/0020-7519(89)90099-4