Brassói felkelés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Brassói felkelés
Az 1987-es brassói felkelés emlékműve
Az 1987-es brassói felkelés emlékműve

Időpont 1987. november 15.
Helyszín Brassó
Szemben álló felek
brassói munkások és diákokrendőrök, hadsereg, Securitate
Szemben álló erők
80001000

Az 1987-es brassói felkelés Románia kommunista időszakának egyik legnagyobb méretű és legjelentősebb munkáslázadása volt. A megszorítások miatt a város munkásai és polgárai fellázadtak, a rezsim vesztét követelték, és megrongálták a pártszékházat. Bár a felkelést leverték, fontos mérföldköve volt a romániai antikommunista küzdelemnek.

Előzmények[szerkesztés]

1982-ben Nicolae Ceaușescu diktátor elhatározta, hogy visszafizeti Románia államadósságát; mi több, gazdag, hitelező országgá fejleszti Romániát. Ennek céljából szigorú megszorító intézkedéseket vezettek be: az élelmiszer- és energiaellátást nagymértékben korlátozták (élelmiszert csak korlátozott mennyiségben, jegyre lehetett kapni; a melegvíz-, távfűtés- és gázszolgáltatás minimális volt, az áramszolgáltatás naponta több órán át szünetelt), és a szombati teljes munkanap mellett a munkások gyakran vasárnap is kellett dolgozzanak.[1][2] Az éhezés, nélkülözés, hideg, túlhajszoltság következtében az elégedetlenség egyre nőtt; többek között Temesváron (1985. február), Aradon (1986. augusztus), Kolozsváron és Tordán (1986. november), és Jászvásáron (1987. február) törtek ki kisebb lázadások.[3]

A felkelés lefolyása[szerkesztés]

A felkelés a Steagul Roșu teherautógyárban tört ki. November 14. estéjén a munkába álló éjszakai műszak dolgozóit tájékoztatták, hogy havi fizetésüknek csak egy részét fogják megkapni, mert „nem teljesítették a tervet”. Az emberek felháborodtak, és többen sztrájkolni kezdtek. A következő nap reggelén a délelőtti műszak munkába álló tagjai is csatlakoztak a sztrájkhoz, mintegy 4000 fősre duzzasztva a tömeget. A gyár vezetősége nem volt hajlandó tárgyalni, így a munkások több ablakot betörtek, majd néhány százan elindultak a városközpont felé, a megyei pártbizottság székházához.[4]

Kezdetben a felkelők csak az élelmiszerhiány, nélkülözés elleni jelszavakat skandáltak, de idővel ez átcsapott politikai követelésekbe: ez volt az első felkelés, melyen elhangzott a Le Ceaușescuval és Le a kommunizmussal.[5] A megyei kórház előtt elhaladva a Deșteaptă-te, române forradalmi dalt kezdték énekelni. A vonuló munkásokhoz számos más ember is csatlakozott (diákok, tanulók, traktorgyári dolgozók), és a tömeg hamarosan több ezer fősre dagadt.[4]

A megyei pártbizottság székháza (jelenleg az igazságügyi palota épülete) elé körülbelül 8000 tiltakozó érkezett.[6] Az épületbe benyomuló munkások kifosztották a helyet: a pártzászlókat, propagandanyomtatványokat, és Ceaușescu képét megsemmisítették, a köznép által akkoriban elérhetetlen ínyencségeket (narancs, sajt, szebeni szalámi) kidobálták az utcára, szétverték a bútorokat és a berendezést, bántalmazták a polgármestert, hivatalnokokat, rendőröket.[7]

Az egykori pártszékház (ma Igazságügyi palota) 1989-ben

Dél körül megérkeztek a román hadsereg különleges alakulatai, és könnygázzal, vízágyúkkal néhány óra alatt szétoszlatták a felkelőket.[6] Több, mint 300 embert letartóztattak és a helyi rendőrőrsre, majd Bukarestbe szállítottak, ahol a vizsgálatok során összeverték, megkínozták őket.[7] A magyar, német etnikumú felkelők lényegesen kegyetlenebb elbánásban részesültek, mint a románok.[8]

Bár kezdetben a hatalom a felkelők kivégzését követelte, a közvélemény nyomására végül úgy döntöttek, hogy eltussolják az eseményt: a történteket politikai és szociális töltet nélküli huliganizmusként tüntették fel. A perbe fogott 183 személy közül 61-et (ebből 53 teherautógyári dolgozó) ítéltek kényszermunkahelyen letöltendő, hat hónap és három év közötti szabadságvesztésre. Magasabb körökben is kerestek bűnbakokat: a Steagul Roșu vezetőségét menesztették és kizárták a pártból, mert azok nem előzték és akadályozták meg az eseményeket.[7]

A következő pár hétben néhány brassói diák transzparensekkel és falfirkákkal tüntetett a rendszer ellen, és követelték a letartóztatott munkások szabadon bocsátását. A diákokat kicsapták az egyetemről, többet közülük munkatáborba küldtek.[9]

Jelentősége[szerkesztés]

A brassói felkelés fordulópontot jelentett Románia kommunista időszakának történelmében. A korábbi munkáslázadásokkal (például az 1977-es zsil-völgyi sztrájkkal) ellentétben a cél nem csupán az életkörülmények javítása és egy „emberarcú szocializmus” kialakítása volt, hanem egyenesen a diktátor és a rezsim vesztét követelték.[5] Ekkor kezdődött el a szerveződés a Ceaușescu-rendszer ellen, mely végül az 1989-es forradalomban teljesedett ki.[3]

A munkásosztály és az értelmiség egymással összefogva kezdte meg az ellenállás megszervezését. A dolgozók a hatalom tiltása ellenére szakszervezeteket alakítottak, az értelmiségiek közül pedig sokan állást foglaltak és nyíltan felvállalták rendszerellenességüket.[6]

Ami a külföldi reakciókat illeti, Nyugat-Európában ekkor tudatosult valójában, hogy a román nép mekkora elnyomás alatt él. Több országban példa nélküli szolidaritási megmozdulások szerveződtek, és számos szervezet (például az ENSZ, az Európai Parlament, az Európa Tanács) és kormány elítélte a bukaresti rezsimet. Belgiumban megalakult a román falurombolást megakadályozni kívánó Opération Villages Roumains, mely kulcsszerepet játszott a nyugati közvélemény formálásában.[6]

A felkelést elfojtó, a lázadókkal szemben embertelen bánásmódot alkalmazó bűnösöket soha nem sikerült felelősségre vonni; mi több, az 1989-es rendszerváltást követően magas beosztásokat kaptak különféle állami intézményekben. Bár a 2010-es években sikerült elindítani egy vizsgálatot, előrelépés nem történt.[4][8]

Emlékezete[szerkesztés]

  • Brassóban, a Carpaților és a Bukaresti út kereszteződésénél emlékmű áll a felkelőknek.
  • Brassóban és több Brassó megyei városban vannak 15 Noiembrie nevű utcák.
  • Az 1990. január 2-án alakult Asociația 15 Noiembrie 1987 szervezet céljaként tűzte ki a demokratikus eszme fenntartását és a kommunizmus áldozatainak kártalanítását.[10]
  • Ugyanez a szervezet minden év november 15-éhez legközelebb eső hétvégéjén futóversenyt rendez a munkások vonulásának útvonalán, a volt Steagul Roșu gyártól a megyeházáig.[10]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Leahu, Gheorghe. Arhitect in Epoca de Aur (román nyelven). Bukarest: Fundația Academia Civică (2004). ISBN 9789738214804 
  2. Pârvulescu, Ioana. Și eu am trăit în comunism (román nyelven). Bukarest: Humanitas (2015). ISBN 9789735050603 
  3. a b Tismăneanu, Vladimir: Analiza dictaturii comuniste din România: Raport final. Bukarest: Comisia Prezidențială pentru Analiza Dictaturii Comuniste din România. 2006. 353–358. o.  
  4. a b c Bogdán
  5. a b Cuibar, Iulian: 29 de ani de la primul Jos Comunismul!. Bună ziua Brașov, 2016. november 16. (Hozzáférés: 2019. november 14.)
  6. a b c d Panait
  7. a b c Ceșereanu
  8. a b Bartha Réka: Mihai Demetriade: az államnak nem volt érdeke az 1987-es brassói lázadás körülményeinek feltárása. Maszol, 2018. december 17. (Hozzáférés: 2019. november 14.)
  9. O poveste nespusă până acum”, Adevărul, 2012. november 12. (Hozzáférés ideje: 2019. november 14.) 
  10. a b Betea, Lavinia: Vieți distruse de revolta de la Steagu Roșu din Brașov. Adevărul, 2012. november 15. (Hozzáférés: 2019. november 14.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]