Romániai falurombolás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Az erdélyi falurombolás jelképe: a bözödújfalusi katolikus templom romjai 2014-ben (mára elpusztult)

A köznyelvben romániai falurombolás, hivatalosan falurendezési terv vagy szisztematizálás néven ismert terv (románul planul de sistematizare a satelor) egy 1988–1989-ben zajló település- és népességrendezési program volt az akkori Román Szocialista Köztársaságban. A program hivatalos kezdetének 1988. április 29. tekinthető, amikor Nicolae Ceaușescu pártfőtitkár bejelentette a „településszisztematizálási terv”-et, s az 1989 decemberében kitörő forradalom és a kommunista diktatúra bukása vetett neki véget. Bár a program célja hivatalosan a településrendezés volt, a magyar és a német nemzetiség visszaszorítása és általában a hagyományos társadalomi viszonyok felszámolása is egyértelmű politikai szándék volt. Ugyan a program csak kis részben valósult meg, de tovább rontotta a román nép és a kisebbségek helyzetét a sztálinista diktatúrában, és jelentősen megnőtt a Magyarországra menekülők (főleg magyarok) száma. A falurombolás miatt Magyarországon 1988-ban spontán tömegtüntetést tartottak, és a magyar kormány is tett néhány tétova és eredménytelen lépést. A program a különutassága révén sokáig jó nyugati kapcsolatokat ápoló Ceaușescu-rezsim végleges külpolitikai elszigetelődéséhez is hozzájárult.

Előzmények[szerkesztés]

1965-ben, a Román Kommunista Párt (RKP) IX. kongresszusán az ország modernizálásáról és a közigazgatás átalakításáról határoztak. Az 1950-ben szovjet nyomásra bevezetett tartományi rendszer helyébe 1968-tól ismét a megyerendszer lépett. A megyéket kisebb méretüknél fogva alkalmasabbnak tartották az erőltetett iparosítás keresztülvitelére, de még fontosabb, hogy alkalmat adott a kádercserére, így Ceaușescu a hozzá lojális párttagok pozícióba emelésével stabilizálta támogatottságát. Ügyes taktikázással Ceaușescunak sikerült a Szovjetuniótól növelni a távolságát, míg a nyugattal erősödtek az – elsősorban gazdasági – kapcsolatok. Mindez hatalmának kül- és belföldi konszolidációját eredményezte. Egy Ceaușescu vezette román kormányküldöttség 1971 nyarán látogatókörutat tett a Kelet-Ázsiai szocialista országokban (Mongólia, Kína, Észak-Korea, Észak-Vietnám): Ceaușescura különösen nagy hatással volt az észak-koreai berendezkedés és annak hivatalos ideológiája, a dzsucse tömegmobilizáló ereje, valamint a kínai kulturális forradalom. Ugyancsak inspirálta a Mao Ce-tung kínai és Kim Ir Szen észak-koreai pártfőtitkár körül kialakult személyi kultusz. Visszatérte után Ceaușescu kiadta a júliusi téziseit, ami az 1971-től kezdődő átfogó ideológiai, településrendezési (helyi kifejezéssel élve: „szisztematizálási”, románul: planul de sistematizare a teri­toriului României) és iparosítási program elvi alapját is jelentette. Az addigi enyhébb romániai politikai légkör helyébe a fokozatosan kiépülő, észak-koreai típusú neosztálinista rendszer lépett.

Tervek[szerkesztés]

Az 1965-ben még elméletben kitűzött településrendezési tervek kidolgozását 1971-ben kezdték meg, a terveket az 1972. évi országos pártkonferencián vitatták meg és hagyták jóvá. Ennek értelmében a városrendezés során növelni kívánták a népsűrűséget és a beépítési sűrűséget, hogy minél alkalmasabbá tegyék a településeket az adottságaiknak megfelelő ipar fejlesztésére. A falurendezés keretében az addigi 13 149-ból fejlődőképesnek ítélt 1220 falut szintén sűrűbb beépítettségű agrárközpontokká kívánták fejleszteni, első lépésben (1971–1975 között) 340 ilyen központot alakítottak volna ki. A nagyobb népsűrűségű központok kialakítása a szolgáltatások, közművek kiépítésének költségét csökkentette volna, míg a fejlődésképtelennek ítélt falvak felszámolásával (ez volt a tulajdonképpeni falurombolás) a termőföldek területének mintegy 3%-os növekedését várták. Mindez közvetlenül az iparosítást, közvetve – a hagyományos társadalmi szövet és a létező mikroközösségek felbontásával – a homogén „szocialista román nemzet” kialakítását szándékozott szolgálni.

A tényleges végrehajtás jogi alapját az 1974. évi LVIII.[1] és LIX. törvény[2] adta. A „szisztematizálást” a városok rendezésével kezdték. A tervek alapján a korábbi történelmi városközpontok helyébe politikai-adminisztratív központok épültek egységes terv szerint egy felvonulások céljára kialakított központi tér köré. A végrehajtást meggyorsította az 1977-es földrengés: az elpusztult településközpontokat már a szisztematizálási tervek szerint építették újjá. Ekkor esett Bukarest történelmi központja is a modernizálás és a megalomán építkezés áldozatává. A városiasítás eredményeként 1989-re 51 község vált várossá, legalábbis papíron, mivel az utak, közművek kiépítése sokszor nem tartott lépést az erőltetett városiasítással.

A falurombolás végrehajtása[szerkesztés]

Az 1984-ben megtartott XII. pártkongresszus elhatározta, hogy 1990-re a városi lakosság aránya el kell érje az 57%-ot. 1986-ban a Központi Bizottság szervezési osztálya jelentésében arról írt, hogy a 13 123 faluból 3931 települést felszámolnak, de a megmaradó falvakban is drasztikusan csökkentették a beépíthető területet és elrendelték az azon kívül esők áttelepítését. Mindez több mint 1,8 millió családi gazdaságot és 270 000 városi családi házat érintett volna. A falvak felszámolását 1985-ben kezdték meg Giurgiu megye (Coteni, Podu Ilfovățului) és Ilfov megye (Buda, Dimieni, Vlădiceasca, Ordoreanu) területén.

Ezután a községek (románul comună) átszervezésével számukat 2705-ről 2387-re, 12%-kal csökkentették, ami falvak felszámolását egyelőre még nem, de a szolgáltatások (pl. posta, orvosi rendelő) drasztikus leépülését már maga után vonta. Ez már a helyi értelmiség tiltakozását is kiváltotta, de a Ceaușescu-rezsim tovább folytatta, immár kapkodva a tervek végrehajtását.

Ceaușescu 1988. április 29-én a Román Kommunista Párt központi bizottsága politikai végrehajtó bizottságának ülésén jelentette be, hogy 2000-ig végre akarják hajtani a településszisztematizálási tervet.[3][4] Ekkor már a romániai falvak mintegy felének felszámolása és 558 „agrár-ipari központ” létrehozása volt a cél. A terv hivatalosan a város és a vidék közötti különbségek felszámolására jött létre, de számos kérdést vetett fel:[5]

  • Miért kritizálta a kormányzat a falvak hiányos infrastruktúráját, mikor annak leépüléséért ő maga volt a felelős?
  • Miért hiányoztak a vidéken újonnan felépített társasházakból a használatukhoz szükséges gépészeti berendezések, ha egyszer ezek voltak hivatva reprezentálni a javuló életkörülményeket?
  • Miért volt annyira fontos a megművelhető terület növelése, ha Románia ekkor Európában a második legnagyobb egy lakosra eső termőterülettel rendelkezett?
  • Miért kellett az országot egy hatalmas építkezéssé alakítani, amikor a gazdaság az összeomlás határán állt?

A terv valódi célja a vidéki népesség földjének és minimális megmaradt gazdasági önállóságának elvétele, öntudatának és hagyományainak felszámolása volt. A tervezet különösen rosszul érintette az erdélyi magyar falvakat, melyek többsége az életképesnek mondott alatti lélekszámú volt. A leghíresebb – a víztározó építésének ürügyén – elpusztított falu Maros megyei Bözödújfalu volt, melynek katolikus templomromja 2014-es összeomlásáig[6] az erdélyi falurombolás mementója volt. További részben vagy egészben felszámolt falvak Erdélyben: Gánáspuszta, Halmihegy, Magyarherepe, Szilágyfőkeresztúr.

Végül a külföldi nyomás, de méginkább a romló gazdasági helyzet miatt 1988 végén lelassult a falurombolás üteme, és a buldózerekkel való lerombolás helyett a szolgáltatások elsorvasztásával igyekeztek a falvak elnéptelenedését fokozni.[7] Az elkeseredettség az országban egyre nőtt, az állapotok lassan tarthatatlanná váltak. Mikor a falurombolás ellen tiltakozó Tőkés László református püspököt ki akarták lakoltatni, tiltakozások kezdődtek, ami végül a Ceaușescu-rezsimet és a kommunizmust megdöntő forradalomba torkollott. Ez a falurombolási terveknek is véget vetett.

Külföldi reakciók[szerkesztés]

Magyarország[szerkesztés]

A magyarországi hivatalos politika viszonyulása a romániai helyzethez több oknál fogva is komplikált volt. Magyarország hivatalosan baráti szocialista ország és Románia katonai szövetségese volt. Magyarországon – szemben Romániával – jelentős szovjet megszálló haderő volt. Magyarországon a külpolitika alakítása során kényesen ügyeltek a szovjet elvárások figyelembe vételére, míg Románia viszonylag független politikát folytatott, és több politikai lépéssel és bizonyos gazdasági ügyletekkel nyugaton is támogatást szerzett magának (például 1975 óta az USÁ-ban a most favored nation státuszt, a keleti blokk országai közt sokáig egyedüliként).[8] Bár ez látszólag irritálta a Szovjetuniót, a valóságban a nyugatról Romániába áramló termékekhez, technológiákhoz és hírszerzési anyagokhoz korlátlanul hozzáfértek a szovjetek. Magyarországon a második világháború után gyakorlatilag teljesen fel kellett hagyni a határon túli magyarok érdekeinek támogatásával, mert azt kockáztatta volna, hogy a Horthy-féle revíziós politika folytatását vetik a szemére – ráadásul ilyen politika folytatásában az előretörő urbánus-reformer kommunista politikusok nagy része nem volt motivált – vagy ha igen, akkor is inkább általános emberi jogi mint nemzeti szolidaritási alapon. Habár Magyarországon a Gorbacsovi reformpolitika igen pozitív fogadtatásra talált, a szovjet fél a magyar–román viszonyban a be nem avatkozás elvét követte és a megoldást az érintett felektől várta. Románia pedig a legenyhébb Magyarországról érkező kritikát is antikommunista-revízionista-soviniszta lépésnek és a belügyekbe avatkozásnak minősítette, s ezt az álláspontját a nemzetközi politikában kivívott befolyásának kihasználásával terjesztette is, például olyan kiadványok szétküldésével,[9] mint az 1986-os Horthyist-Fascist Terror in Northwestern Romania[10] vagy az 1987-es The Dangerous Game of Falsifying History,[11] amikkel ha rokonszenvet nem is szereztek, azt elérték, hogy a nyugati országok ne nagyon foglaljanak állást a román–magyar konfliktusban. Ráadásul a szocialista Magyarország kormányának kellemetlen volt egy platformra kerülni a falurombolás ellen tiltakozó nyugati emigráns magyar szervezetekkel, mint amilyen például az Észak-Amerikában aktív Hungarian Human Rights Foundation volt.

1988. június 8-án a Magyar Építőművészek Szövetsége felhívásban tiltakozik a romániai falurombolás ellen. A hónap folyamán tiltakozását fejezi ki SZOT, a KISZ, az MTA, az Országos Béketanács és a magyarországi egyházak képviselői is.[12]

A falurombolás elleni tüntetés 1988. június 27-én a Hősök terén

A Romániából érkező hírek hatására 1988. június 27-én az 1956. óta tartott legnagyobb spontán tömegtüntetésre került sor Budapesten a Hősök terén.[13][14] A tüntetést a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Magyar Demokrata Fórum és az Erdélyt Védő Magyarországi Független Bizottság szervezte, a fő szervező Dragon Pál, Nagy László és Zétényi Zsolt volt, Csurka István beszédét Bubik István olvasta fel. Ezután felolvasták azon nemzetközi egyezmények vonatkozó pontjai, amelyeket Románia a falurombolással megsértett. Ezután a tömeg a román nagykövetséghez vonult hogy átadja petícióját, melyet ott azonban nem vett át senki. A Hősök terére visszavonuló tömegnek Csurka István mondott beszédet. A korábbi spontán megmozdulásokkal szemben a magyar hivatalos politika és a magyar rendőrség is engedékenyebb volt.

Példátlan volt, hogy egyik szocialista ország százezer állampolgára a másik szocialista ország nagykövetsége előtt tüntessen.[15] A tüntetésre válaszul másnap Romániában a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa (ez a romániai politikai rendszer nyílt propagandaeszköze volt) gyűlésén kijelentette, hogy „elítélik egyes magyar körök sovinizmusát, irredentizmusát, és támogatásukról biztosítsák a Román Kommunista Párt nemzetiségi politikáját és településrendezését”, és támogatták a kolozsvári magyar főkonzulátus bezáratását, amely másnap, június 28-án meg is történt. A román fél továbbá kifejezte, hogy a magyar kormány lépéseitől függően tartja szükségesnek Románia budapesti nagykövetségének fenntartását, vagyis – a szocialista táboron belül példátlan és addig elképzelhetetlen módon – a diplomáciai kapcsolatok megszakításával fenyegetett.[16] A magyar–román-viszony mélypontra került.

Július 1-jén, az Országgyűlés nyári ülésszakának végén állásfoglalásban ítélik el a romániai falurombolást.[17][18] Felhívták a figyelmet a magyarországi lakosság aggodalmaira, a falvakban lévő kulturális örökség felbecsülhetetlen voltára és egyetemességére, és arra, hogy a falvak felszámolása egyéni tragédiák megsokasodásához és a nemzetiségek beolvadásához vezet. Az állásfoglalás kiemelte, hogy „a nemzetiségeket korlátozó politika sérti az alapvető emberi, nemzeti, nemzetiségi jogokat, ellenkezik a humanizmus szellemével és a szocializmus eszméjével.” Az Országgyűlés kifejezte reményét, hogy Románia felülvizsgálja a terv végrehajtását.

Augusztus 22-én ülősztrájkot tartanak többszáz fő részvételével a budapesti román nagykövetségnél sürgetve a falurombolás leállítását, a párbeszédet és a Helsinkiben vállalt kötelezettségek betartását.

A hivatalosan katonai szövetséges és baráti szocialista Romániával a magyar kormány rendezni kívánta a viszonyt, Grósz Károly magyar pártfőtitkár többször is megismételte: kész Romániába látogatni.[19] Ceaușescu 1988. augusztus 25-én sürgõs találkozót követelt Grósztól, amibe a magyar kormány beleegyezett. A találkozóra 1988. augusztus 28-án Aradon került sor, amelyen Grósz rendkívül erélytelen volt, mindenben elfogadta a román álláspontot, lényegében teljesen megalázták.[15] A találkozó komoly diplomáciai fiaskó lett, Magyarországon nagy csalódást okozott és a romániai helyzet vagy a diplomáciai viszony semminemű javulását nem sikerült elérni. A magyar–román-viszony csak az 1989-es romániai forradalom és Ceaușescu kivégzése után mozdult el a mélypontról.

Közben tovább folytatódtak a különféle szintű magyarországi tiltakozások, a falurombolás a bős–nagymarosi vízlépcső mellett a rendszerváltást közvetlenül megelőző időszak legfontosabb témája volt. Szeptember 2-án szolidaritási nagygyűlés és tüntetés volt Hatvanban.[20] A Magyar Szociólógiai Társaság (MSZT) 1988. november 28-i közgyűlése tiltakozást fogalmazott meg a romániai falurombolás ellen.[21] 1989. január 24-én az Erdélyi Szövetség felhívására állampolgárok levélben kérik az ENSZ Emberi Jogok Bizottságát az erdélyi magyarság helyzetének kivizsgálására, tiltakoznak a falurombolás és az etnikai alapú üldözés ellen.[22]

1989. július 6-án magyar küldöttség utazott Bukarestbe a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének bukaresti ülésére. Július 8-án Nyers Rezső és Nicolae Ceaușescu utóbbi kezdeményezésére nem hivatalos véleménycserére ült össze, ahol a két ország viszonyát terhelő problémákat tárgyalták meg. Magyar részről felmerült, hogy a román fél – hagyományosan – semmit nem teljesített az aradi találkozón elfogadottakból, sőt, Magyarország-ellenes propaganda és már katonai jellegű fenyegetőzések érkeztek Romániából. Előrelépés azonban most sem történt, Ceaușescu tagadta a „településrendezés” nemzetiségellenes voltát és a magyarság helyzetének romlását, azonban a helyzetet kivizsgáló pártatlan nemzetközi szakértői delegáció terepszemléjének lehetőségét kizárta. Az egyetlen megállapodás egy magyarországi tanácsi delegáció látogatására tett ígéret.[23]

1989. július 24-én tűzte műsorára a Chrudinák Alajos szerkesztette Panoráma a Tőkés Lászlóval még az év március 20-án készített és kalandos körülmények között kicsempészett riportot. A riportot két francia-kanadai újságíró, Michael Clair és Réjean Roy készítette magyar újságírók segítségével, de a kanadai televíziók nem akarták leadni. Tőkés nyíltan beszélt a Ceaușescu-rezsim alatti elnyomásról és a falurombolásról. Mindez tovább növelte a magyarországi tiltakozást, míg Romániában tovább szigorodtak az intézkedések.[24][25][26]

Nyugat-Európa[szerkesztés]

Az 1980-as évek közepétől felerősödött a Nyugat érdeklődése a romániai belpolitikai helyzet iránt, a legjelentősebb kezdeményezés az 1988-ban Brüsszelben alapított Operation Villages Roumains[27] (kb. román falvak hadművelet) nevű egyesület volt, amely például testvértelepülési kapcsolatok létrehozásával próbálta akadályozni a falvak felszámolását.

Észak-Amerika[szerkesztés]

Románia 1975 óta élvezte a most favored nation kiváltságos kereskedelmi státuszt az Egyesült Államokban, aminek feltétele a Jackson–Vanik-kiegészítés értelmében az engedékeny emigrációs politika, lényegében a zsidók kivándorlásának engedélyezése volt. A státuszt évenként felülvizsgálatra került, és bár egyre több kifogás merült fel az emberi jogok kezelésével kapcsolatban (például már 1985-ben értesülhettek – Robert Gillette, a Los Angeles Times moszkvai tudósítójának cikkéből – a falurombolásról,[28] majd a nemzetiségek sanyarú helyzetéről[29]), és olykor sürgették a státusz megvonását,[30] azt Románia mégis évről-évre ismét megkapta. Washingtonban volt egy igen erős lobby, amely Románia MFN státuszának megtartását támogatta, hiába érkeztek aggasztó hírek az ottani emberi jogi helyzetről és a rezsim valódi viszonyáról a Szovjetunióhoz; emiatt 1985-ben le is mondott David Funderburk, az USA bukaresti nagykövete.[30]

1988. február 1-jén látogatást tett Romániában John C. Whitehead, az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese (Deputy Secretary of State). Whitehead a találkozó után kifejezte, hogy a három órás megbeszélés során meg akarta értetni Ceaușescuval, hogy az Egyesült Államoknak mennyire fontosak az emberi jogok és a személyes szabadság. Erre Ceaușescu lényegében azt felelte, hogy ne avatkozzanak a belügyekbe. Mivel Románia megunta az emberi jogok miatti nyaggatást, és érzékelte, hogy jó eséllyel nem fogják megújítani Románia most favored nation státuszát, Ceaușescu mintegy megelőzésképpen 1988. július 2-i hatállyal „felmondta” a számára amúgy igen kedvező státuszt.[31][32][33]

Következmények[szerkesztés]

Bár a falurombolást a forradalom végül elsöpörte, a Romániából Magyarországra érkező magyarok (és kisebb számban németek, románok) menekülthulláma fokozódott, amivel a határ román oldalán érvényben lévő tűzparancs miatt az életüket kockáztatták.[34] A menekülthullám 1988–89-ben csúcsosodott, ami a romániai magyarság jelentős csökkenéséhez vezetett, kiknek súlyát és pozícióit már a korábbi városrendezés során a magyarok lakta városokba betelepített románok is eleve jelentősen csökkentették.

A falurombolás jelképezte neonsztálinista Ceaușescu-politika belföldön elvesztette a támogatottságát, és mind Nyugaton, mind a Varsói Szerződésen belül a román kormány külpolitikai elszigetelődéséhez vezetett. Mindez egyenesen vezetett az 1989-es romániai forradalomhoz.

Források[szerkesztés]

  1. LEGE nr. 58 din 1 noiembrie 1974 privind sistematizarea teritoriului şi localităţilor urbane şi rurale (1974. évi LVIII. törvény (november 1.) a terület-, illetve a városi és falusi helységrendezéséről). BULETINUL OFICIAL nr. 135 din 1 noiembrie 1974 (Hivatalos Közlöny. 135. szám, 1974. november 1.) A törvény bevezetője: „Az ország terület- és helyiségrendezésének alapja a Román Kommunista Párt azon politikai célkitűzése, hogy egy sokoldalúan fejlett szocialista társadalmat hozzon létre, amely hozzájárul valamennyi dolgozó anyagi és szellemi jólétének folyamatos növekedéséhez; illetve hogy tudományos alapokon és összhangban szervezze meg azon kereteket, amelyek között országunk polgárai élnek és dolgoznak. A Román Kommunista Párt X. Kongresszusa, illetve 1972. évi Országos Konferenciája megalapozta a terület- és helységrendezés fő célkitűzéseit és irányelveit, melyeknek célja, hogy biztosítsa az ország területének és minden közigazgatási-területi egységének optimális szervezését; hogy hozzájáruljon az erőforrások átgondolt és kiegyensúlyozott elosztásához a gazdaságosság és a társadalmi rend szempontjainak szerves összekapcsolásával; hogy biztosítsa a szervezést és az elosztást a városok és falvak szintjén összhangban az általános gazdasági és szociális fejlődéssel; hogy a települések beépíthető területét a szükséges minimumra korlátozzák és optimálisan használják ki; hogy egyes fejlődési potenciállal rendelkező falusias településeket városias jellegű gazdasági-társadalmi központokká fejlesszenek; hogy emeljék a falvak teljes gazdasági, társadalmi és kulturális aktivitását; illetve hogy fokozatosan közelítsék a falvakban élők életkörülményeit a városokban élőkéhez. Az ország terület- és településrendezésével kapcsolatos irányelvek és feladatok teljesítéséhez szükséges az ehhez kapcsolódó komplex tevékenységek egységes törvényi szabályozása, melyek végrehajtásában való részvételre felhívunk minden állami és közösségi testületet és szervezetet, valamint minden állampolgárt.”
  2. LEGE Nr. 59 din 29 octombrie 1974 cu privire la fondul funciar (1974. évi LIX. törvény (október 29.) a földvagyonról). BULETINUL OFICIAL NR. 138 din 5 noiembrie 1974 (Hivatalos Közlöny. 138. szám, 1974. november 5.)
  3. MTI: Huszonöt éve jelentették be a román falurombolási tervet (ORIGO; 2013. április 29.)
  4. MTI: Hatalmas csapást mért a magyar kisebbségre az erdélyi falurombolás (múlt-kor történelmi magazin; 2016. április 29.)
  5. Karine Emsellem: L'opération villages roumains, une coopération locale transeuropéenne (Opération Villages Roumains, egy összeurópai települési együttműködés) (Revue Géographique de l'Est, 35. évfolyam (1995), 2. szám, 115-135. oldal)
  6. Horváth Bence: Ledőlt a bözödújfalusi templomtorony, ami a ceausescui falurombolás kőből emelt mementója volt (444.hu; 2014. június 30.)
  7. MTI: A romániai falurombolás 30 éve kezdődött (transzindex.ro; 2018. április 27.)
  8. The Heritage Foundation; 1985. június 26. Juliana Geran Pilon: Why Romania No Longer Deserves to Be a Most Favored Nation
  9. Hungarian Minority in Romania: Reporter Remembers Lead-up to Romanian Revolution (Unrepresented Nations and Peoples Organization; 2010. március 11.)
  10. Fătu, Mihai, Ion Ardeleanu; Vasile Arimia; Mircea Muşat; et al.. Horthyist-Fascist Terror in Northwestern Romania, September 1940 - October 1944. Bukarest: Meridiane (1986) 
  11. Pascu, Stefan, Stefanescu, Stefan. The Dangerous game of falsifying history. Bukarest: Stiintifica si Enciclopedica (1987) 
  12. beszélő.c3.hu
  13. Tüntetések, demonstrációk 1988-1989
  14. 1956 óta a legnagyobb spontán szervezett tömegmegmozdulás volt a falurombolások elleni tüntetés (múlt-kor történelmi magazin; 2019. június 27.)
  15. a b index.hu; 2008. augusztus 28. Tóth-Szenesi Attila: 1988: Ceausescu megalázza Grószt Aradon
  16. Hitel; 2008 december; 73–87. oldal Szűrös Mátyás: Kudarc Aradon
  17. SULiNET Tudásbázis Különcködők a szocialista táborban
  18. arcanum.hu Tények Könyve / 1990 / Az év: 1988/89 / Magyar eseménynaptár • 1988. július–1989. június
  19. transindex.ro 147. Szűts Pál nyugalmazott bukaresti nagykövet visszaemlékezése N. Ceausescu és Grósz Károly aradi találkozójáról. Arad, 1988. augusztus.
  20. M1 Híradó, 1988. szeptember 2. (nava.hu) Szolidaritási nagygyűlés és tüntetés a romániai falurombolás miatt Hatvanban
  21. M1 Híradó, 1988. november 28. (nava.hu) A Magyar Szociológiai Társaság (MSZT) közgyűlése
  22. M1 Híradó, 1989. január 24 (nava.hu) Levelek az ENSZ Emberi Jogok Bizottságához
  23. nava.hu
  24. Interjú Tőkés Lászlóval – Panoráma, 1989. július 24. (FŐTÉR, 2014. december 16.)
  25. Le kell rombolni a félelem falát: Tőkés László református lelkész (1989)
  26. Péter Cseresnyés: “Hungarians beyond the border appreciate everything ‘Hungarian’ a lot more” – Interview with István Tőkés (HUNGARY today, 2020. május 13.)
  27. Magazin Istoric
  28. Robert Gillette: Ceausescu Getting Rid of Inefficient Small Villages (Los Angeles Times, 1985. december 17.)
  29. Jackson Diehl: Trouble in Transylvania: Romania Assailed for Treatment of Minorities (Los Angeles Times 1986. november 9.)
  30. a b George F. Will: Do Romania No Favors (The Washington Post, 1985. szeptember 5.)
  31. Romania Renounces Its Special Trade Benefits From U.S. (Los Angeles Times, 1988. február 27.)
  32. Romania Renounces Most-Favored-Nation Status (The Washington Post, 1987. február 27.)
  33. Charles T. Powers: 23 Years of Ceausescu: Romania - Tight Rule of a ‘Deity’ (Los Angeles Times, 1988. március 9.)
  34. magyar hang