Bojtosúszós maradványhal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Bojtosúszós maradványhal
Latimeria chalumnae01.jpg
Természetvédelmi státusz
Súlyosan veszélyeztetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Osztály: Izmosúszójú halak (Sarcopterygii)
Alosztály: Actinistia
Rend: Bojtosúszójúhal-alakúak (Coelacanthiformes)
Alrend: Latimerioidei
Család: Latimeriidae
Nem: Latimeria
Smith, 1939
Faj: L. chalumnae
Tudományos név
Latimeria chalumnae
Smith, 1939
Szinonimák
  • Latemaria chalumnae Smith, 1939
  • Malania anjouanae Smith, 1953
Elterjedés
Elterjedési területe vörös színnel jelölve
Elterjedési területe vörös színnel jelölve
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Bojtosúszós maradványhal témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Bojtosúszós maradványhal témájú médiaállományokat és Bojtosúszós maradványhal témájú kategóriát.

A bojtosúszós maradványhal (Latimeria chalumnae) az izmosúszójú halak (Sarcopterygii) osztályának bojtosúszójúhal-alakúak (Coelacanthiformes) rendjébe, ezen belül a Latimeriidae családjába tartozó faj.

Nemének a típusfaja.

1938 decemberében Dél-Afrika partjainál fogták ki első, 1,5 méteres példányát, mintegy 300 méter mélységből. A felfedezők egyike, Marjorie Courtenay-Latimer a közeli East-London múzeumába vitte.[1] Itt derült ki, hogy a kihaltnak vélt coelacanthidák alosztályába tartozik. Az élő kövület híre szenzációként járta be a világsajtót. Azóta több példány is előkerült.

Felfedezése[szerkesztés]

1938. december 23-án Hendrik Goosen halászhajó-kapitány a vonóhálójában találta az érdekes leletet. A halat tartósították, majd levelezésbe kezdtek James Leonard Brierley Smith professzorral, de a karácsony miatt elhúzódott a kapcsolatfelvétel, ezért a halat végül kitömték. Smith rögtön felismerte, hogy a kitömött hal, amelyet lát, azonos az addig csak kövületekből ismert bojtosúszós hallal. A preparálási eljárás miatt azonban nem állt rendelkezésre a csontváz, a kopoltyúk. Az 1938-as példányt a dél-afrikai East-London Múzeumban őrzik a mai napig is.

Jellemzői[szerkesztés]

A bojtosúszós halak a csontos halak monofiletikus csoportjában az izmosúszójú halak közé tartoznak. Ezen halak jellegzetessége, hogy úszójukban csontok találhatók, amelyeket izmokkal mozgatni képesek. E tulajdonságaikat először fosszíliákon tanulmányozták, és már ezek alapján felállították azt az elméletet, hogy az összes szárazföldi gerinces ezek leszármazottja.

A Latimeria chalumnae ennek az ősi csoportnak ma is élő leszármazottja. Átlagosan 80-95 kg-os tömeget érhet el, 2 méter hosszúra nő, és enyhe ivari dimorfizmus ismerhető fel a testméretekben.

Elterjedése: az Indiai-óceán nyugati részétől Dél-Afrikáig, a kelet-afrikai part mentén Madagaszkártól Kenyáig. Életmódja nem valószínűsíti, hogy a szárazföldi állatok közvetlen őse lenne, legfeljebb közös őstől származik velük. A középmély vizeket kedveli, sosem kerülhet szárazföldre, izmos úszóit pedig nem az aljzaton sétálgatásra használja, hanem kormányzásra. Ilyen életterű és életmódú állat nem lehetett a szárazföldi gerincesekhez vezető út kezdete.

1989-től szigorúan védett, a kihalás szélén álló fajjá nyilvánították, tilos minden kereskedelmi célú halászata. Múzeumok és tudományos kutatások számára is csak külön beszerzendő engedéllyel lehet kifogni. 1998-ban a teljes populációját körülbelül 500 példányra becsülték. A Latimeria nem másik faját, a L. menadoensist szintén veszélyeztetettnek minősítették.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Peter Tyson: Moment of Discovery (angol nyelven). (Hozzáférés: 2020. január 16.)

Források[szerkesztés]