Betűmetszés
![](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/3/33/Gutenberg.jpg/220px-Gutenberg.jpg)
A betűmetszés a gutenbergi fordulat által új alapokra helyezett, a tömeges igényeket kielégítő nyomdászat egyik alapvető művelete. A gondosan megtervezett betűk és más írásjelek formáit acél nyomórudak végére metszették (patrica, betűbélyegző). Ezek segítségével ütötték bele a lágyabb vörösréz anyagba a betűk öntőnegatívját, és ez homorú rézlemez (matrica) adta a betűk kiöntés utáni formáját.
A betűmetszés a betűöntéssel kiegészülve magas technikai felkészültséget, nagy gyakorlatot igénylő hivatás volt. Az aprólékos és időigényes munka egy-egy könyv esetében gyakran évekig tartott, mivel az első könyvek a kéziratos kódexek írásképét próbálták visszatükrözni. Így több száz jelet, köztük betűket és egyéb írásjeleket, rövidítéseket (abbreviatúrákat) és ligatúrákat (egy betűtestre öntött betűkapcsolatokat) metszettek ki egy-egy könyv számára. Másrészt a betűmetszés egyre elterjedtebbé vált a középkori Európában, így nem csoda, hogy több korábbi scriptor is az új könyvészeti technológiában, a nyomdászatban találta meg a helyét.
Előzmények[szerkesztés]
![](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/3/31/Egypte_louvre_225_hieroglyphes.jpg/220px-Egypte_louvre_225_hieroglyphes.jpg)
Az írás és a betűk kialakulása[szerkesztés]
Az írásnak mint a gondolatrögzítés és a kommunikáció eszközének eredete a kőkorszak barlangrajzaira vezethető vissza, amelyek a közlés és a kultikus szerep mellett műalkotásként is hatnak. Az évezredek során a képek fokozatosan egyszerűsödtek, szimbólumokká váltak. Így alakult ki a sumér ékírás, illetve az egyiptomi írásrendszer, a hieroglif írás.
A tárgyak és a fogalmak piktogrammái mellett külön jeleket használtak a hangokra is, kialakítva a fonémákból álló ábécét, a mai betűk ősi megjelenítését. Innen származtatható a föníciai ábécé – a fonetikus írás – majd később ebből alakult ki a görög ábécé és a latin ábécé, és így közvetve Európa legtöbb nyelvének ábécéje.
A könyv megjelenése[szerkesztés]
![](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/b/b0/Gutenberg_Bible.jpg/220px-Gutenberg_Bible.jpg)
A könyv, mint az ókortól a mai napig a legfontosabb és legelterjedtebb információhordozó kezdetben kézírással készült. Leggyakoribb példa rá a kódex volt, amely már a könyv számos mai formai jegyét hordozta. A művészi kivitelű példányok elkészítése akár 1-2 évig is eltartott, így királyi kiváltság volt azok birtoklása (pl: Corvinák).
A középkori Európa fejlődő egyházi és tudományos élete jelentős számú szöveg másolását tette szükségessé. Ennek meggyorsítására először a táblanyomtatást alkalmazták, ahol fatáblába metszett oldalak segítségével készültek a sokszorosított lapok.
A forradalmi újítást a mozgatható fém betűkkel történő könyvnyomtatás feltalálása jelentette, amely elsősorban Johannes Gutenberg nevéhez köthető. Élete fő műve a 641 lapot, oldalanként 42 sort tartalmazó, két hasábban szedett Biblia volt. Mainzban készült el öt év munkájával 1454/55 körül. Ezzel kezdetét vette az emberi kultúrtörténetnek a könyvre, mint az ismeretközlés alapvető közegére épülő szakasza, a Gutenberg-galaxis.
A betűmetszés[szerkesztés]
A Gutenberg találmányaiból később a betűmetszés, -öntés, a szedés, a festékkészítés és a sajtó révén történő nyomtatás önálló szakmává vált. A betűmetszők munkája a művészi érzék mellett magas minőségű tudást és technikai felkészültséget igényelt.
A betűmetszés mint technológia[szerkesztés]
A betűmetsző egy-egy 4–5 cm hosszú, hasáb alakú acél nyomórúd végére kialakította a különféle betűk, jelek kiemelkedő formáját: ezek lettek a patricák, azaz a bélyegzők.
A rudakat a könnyebb alakíthatóság érdekében faszénporban felhevítve és lassan lehűtve kilágyították. A rúd egyik végét simára csiszolták, majd a megtervezett betű körvonalát – fordított állásban – tűvel rákarcolták.
Következett a betű belső, körbe zárt részének a beütése. Ehhez keményre edzett, a pontozóhoz hasonló szerszámokat használt. A hasonló részekből álló betűknél – például a P, a B és az R – ugyanazt a beütőt alkalmazta. Kritikus volt a jó minőség érdekében a beütő szerszám élszöge. Miután elkészült a betű belső részének kimélyítésével, következett a felesleges külső rész lereszelése. Eközben folyamatosan ellenőrizni kellett a betűformálódását. E célból a készülő nyomórúd végét gyertyalángba tartották, majd papírlaphoz nyomták: ez volt a korom-próba.
Amikor kialakult a kívánt betűforma a nyomórudat két fázisban felhevítve majd lehűtve acélosra edzették, hogy ne sérüljön a használat során. Az így elkészült patricákkal ütötték lágyabb vörösréz anyagba a nyomdabetűk öntőnegatívját, a matricát.
A Pallas nagy lexikona a patrica (patrice) azaz a betűbélyeg kifejezés helyett a Betükölyü, míg a matrica (matrice), vagyis a betűanya (anyaminta) helyett a Betüodor mára elfeledett szép régi magyar szavakat használja.
Az elkészült matricák ezután betűöntő készülékbe (mátrixba) lettek nagy pontossággal befogva, majd a betűk üregeit betűfémmel öntötték ki. A célnak legmegfelelőbb ötvözetben Gutenberg az ólom mellett 15-25% antimont és 5-10% ónt használt. A megfelelő összetételű betűfém nem túl magas olvadáspontú (260-330 °C) a könnyebb öntés miatt, olvadéka jól kitölti a matrica finom réseit, lehűlés közben nem zsugorodik, és megfelelő keménységgel bír (23-33 Brinell), hogy a belőle készült betű ne kopjon el túl gyorsan.
Ha a matrica megsérült vagy már elhasználódott, a bélyegzővasról újabb leütést készítettek, és így az első matricával teljesen megegyező új matricát kaptak.
![](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/a/ae/Metal_movable_type.jpg/225px-Metal_movable_type.jpg)
Az így kiöntött majd gondosan megtisztított betűk tökéletesen egyforma méretűek és tetszőleges számban előállíthatók voltak akár később is, biztosítva a felhasználásukkal kiszedett oldalak írásképének egyenletes minőségét.
A korabeli nyomdák 4-5 típussal, kb. 300-400 különféle betűjellel dolgoztak. Egy-egy betűbélyegző (patrica) elkészítése legalább egy napi – emellett igen szemrontó – munkát igényelt, így számukra a betűmetszés túl időigényes lett volna. Ezért inkább vándor betűmetszőktől vásárolt matricákkal, illetve azokba öntött betűkkel dolgoztak. A betűmetszés jövedelmező foglalkozássá vált, így művelői egyre több gondot fordíthattak a betűk művészi kivitelezésére.
A nyomdászat az évszázadok alatt az előbb vázolt magasnyomtatás mellett további nyomtatási eljárásokat is alkalmazásba vett, a nyomtatott betűkkel foglalkozó tipográfia pedig önálló tudományággá fejlődött.
A betűmetszés mint művészet[szerkesztés]
A rómaiak legelterjedtebb íróanyaga a papirusz, később pergamen. Az írás karakterét a 30-45 fokos szögben tartott, vágott nádtollal – később fémtollal – való írásmód alakította ki. A kezdeti „csupa nagybetűs” kapitális latin kvadrátírásból a korai középkortól fejlődnek ki a különféle tollírások, válik tagoltabbá a szövegtest és egyre dekoratívabbá a betűkép alakja. A szöveg hordozója pedig a 16. században és később a Kínában felfedezett papír lett.
![](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/94/OldEnglish.png)
A Gutenberg-bibliának a kézzel készítettekhez kellett hasonlítania, ezért a betűi korának legszebb könyvírását, a gót írást utánozták, akárcsak az 1501 előtt készült ősnyomtatványoknál. A gótikát követő művészeti korok – a reneszánsz, a barokk és a rokokó, majd a klasszicizmus – mindegyikében kifejlődött a korra jellemző betűművészet. A 19. században bekövetkező átmeneti hanyatlás után a 20. században a betűkultúra megújulásának többféle útja is megnyílik. Megfigyelhető a visszatérés a klasszikus nyomdabetűkhöz a korszerű technika alkalmazásával egyidejűleg. Hangsúlyt kapott a minél könnyebb olvashatóság, és ennek kapcsán a betűk anatómiája. Kialakult emellett az alkalmazott betűművészet, melynek révén a leírt szövegek az objektív jelentéstartalom mellett – sőt akár ahelyett – szubjektív asszociációkat keltetnek.
Betűművészek[szerkesztés]
- Giambattista Bodoni (1740–1813) a klasszicizmus legnagyobb nyomdásza, aki szakított a barokk díszítő hagyományokkal. Antikva betűje alaptípus.
- Albrecht Dürer (1471–1528) a reneszánsz egyik legnagyobb európai festő-grafikus egyénisége. Betűművészetét a gótikus és az antikva típusok uralják.
- Bikfalvi Falka Sámuel (1766–1827) a klasszicizmus korának legnagyobb hazai betűművésze. A reformkori Egyetemi Nyomda tipográfiai stílusa az ő keze nyomát őrzi.
- Pierre Simon Fournier (1712–1768) francia betűmetsző, -öntő és tipográfus-művész. Ő alkalmazta először a tipográfiai pont (1/72") mértékegységet.
- Gábor Pál (1913–1993) Tófalusi Kis Miklós hagyományai alapján ő tervezi meg az új magyar antikva-típust.
- Claude Garamond (1480–1561) eredeti – a francia király megbízására készített – antikva típusaiból a modern latin betűs tipográfia egyik legkedveltebb betűfajtája lett.
- Misztótfalusi Kis Miklós (1650–1702) kora egyik legnagyobb európai betűművésze. A régebben Jansonnak tulajdonított holland barokk betűje máig használatos.
- Stanley Morison (1889–1967) a modern angol tipográfia "nagy öregje". 1931-ben ő tervezte a Times New Roman néven népszerűvé vált újságbetűt.
- Nagy Zoltán (1920–1998) az Első Magyar Betűöntöde főmérnöke, nemzetközi hírét Margaret antikvájával alapozta meg. Később negyed századon át az iparművészeti Főiskola tanára.
- Reiner Imre (1900–1987) festő, fametsző, könyvillusztrátor és betűművész. 25 klasszikus ólombetű típusával a legtermékenyebb magyar származású tervező.
- Hermann Zapf (1918–) a sokoldalú német betűművész autodidaktaként kezdett tervezéssel foglalkozni. Máig híres munkája, a Palatino betűcsalád 1948-ban készült el.
- Zigány Edit (1944–2004) a lipcsei Hochschule für Grafik und Buchkunstban végzett tanulmányok után az Iparművészeti Egyetem tanára. Könyvtervező, a hazai betűtervezés utolsó nagy klasszikusa.
Források[szerkesztés]
- Szántó Tibor: A BETŰ – a betűtörténet és a korszerű betűművészet rövid áttekintése, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982, ISBN 963-05-0327-1
További információk[szerkesztés]
- Bikfalvi Falka Sámuel // Gábor Pál // Nagy Zoltán // Reiner Imre // Zigány Edit in: http://www.font.hu
- Fitz József: A magyar könyv története 1711-ig
- Tipometria és betűöntés in.: Novák László: A nyomdászat története - IV. könyv: XVIII. század
- Az öntött betűk előállítása in.: A kézisajtó kora (OSZK, 2008) – https://web.archive.org/web/20100214074028/http://typographia.oszk.hu/
- Régi nyomtatványok betűtípusainak vizsgálata számítógéppel - Magyar Tudomány 1971. 488–491. - http://www.elib.hu/