Belizár (opera)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Belizár (olaszul: Belisario) Gaetano Donizetti háromfelvonásos operája (opera seria), melyet 1835 októbere és 1836 januárja között komponált. A szövegkönyvet Salvadore Cammarano írta, mely Eduard von Schenk eredeti drámájának Luigi Marchionni általi adaptációján alapszik. A művet 1836. február 4-én mutatták be először a velencei La Fenicében. Magyarországon a színmű a Pesti Magyar Színház, az első nemzeti színház 1837-es nyitó előadása[1][2] volt, az operát 1841-től[3][4] játsszák.

Szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szereplő Hangfekvés Az ősbemutató szereposztása
Antonina, Belizár felesége szoprán Carolina Ungher
Irene, a lánya mezzoszoprán Antonietta Vial
Belizár, hadvezér bariton Celestino Salvatori
Justinianus, császár basszus Saverio Giorgi
Alamirus, fogoly tenor Ignazio Pasini
Eudora szoprán Amalia Badessi
Eutropius, a királyi őrség vezére tenor Adone Dell’Oro
Eusebius, börtönőr basszus Giovanni Rizzi
Ottarius basszus Giovanni Rizzi
Szenátorok, veteránok, pásztorok, őrök, foglyok, nép.

Cselekménye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Belizár győzedelmesen tér vissza Bizáncba, ahol felesége, Antonina, azt gondolva, hogy férje a felelős fiúk haláláért fel akarja jelenteni a császárnál. Belizár szabadságot kér foglyai számára, de Alamirus, mégis mellette maradna. A hadvezért a szenátus elé hívják és meggyanúsítják, hogy fontos bizonyítékokat hamisított meg. Börtönbe vetik. Cellája előtt Alamirus dühkitöréssel fogadja a hírt, hogy gazdáját megvakíttatásra és számüzetésre ítélték. Bosszút esküszik Bizánc ellen. Fiúnak álcázva, Irene érkezik és elkíséri apját a számüzetésbe. Véletlenül kihallgatják, amint Alamirus és Ottarius Bizánc ostromát tervezik. Belizár dühében Alamirusra ront. A dulakodásban Irene észrevesz Alamirus nyakán egy kereszt alakú sebhelyet és ebből rájön, hogy a férfi nem más, mint halottnak hitt testvére. Alamirus végül megostromolja és beveszi Bizáncot, de a csatában Belizár halálos sebet kap. Halálos ágyán, a bűntudata miatt nyugtalan Antonina felfedi, hogy ő árulta be a császárnál.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Rajnai Edut: Évfordulók – önarcképek, OSZK Nemzeti Ereklye kiállítótér; OSZK Színháztörténeti Tár, kiállítások - 2008. február 1. – március 18.
  2. Címszó: Belizár Magyar Színművészeti Lexikon - 1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár
  3. Szabó Mihály: darabok a fővárosi magyar színpadon, Olasz szemle 1. évfolyam 6. szám - 1942. november–december
  4. Isoz Kálmán: A Pest-budai Hangászegyesület és nyilvános hangversenyei (1836-1851) (176. oldal) Tanulmányok Budapest múltjából 3. kötet - 1934.