Békepapok Magyarországon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search

A békepapság a magyar kommunista rendszer által szervezett mozgalom volt az 1950-es évektől, amely része volt az egyházak társadalmi befolyásának megtörését szolgáló erőfeszítéseknek a diktatúra évtizedeiben.

Az 1950. augusztus 1-jén egy „békegyűlésen” Kádár János irányításával szovjet mintára létrehozott mozgalom célja az egyház megosztása és a hívők elbizonytalanítása volt. Ennek módszere az volt, hogy az uralkodó rezsim a Szentszék befolyási körén kívül eső kulcspozíciókba saját embereit ültette. A rendszer ellenségeinek tekintett papokat pedig nyomás alatt tarthatták azzal a fenyegetéssel, hogy békepappal leválthatók.

A békepap-mozgalmat a kommunista blokk országai számára központilag tervezték, nemzetközi intézményeket hoztak létre hozzá, de sehol sem sikerült elérni az egyházak szétzilálását. Romániában megalapítani sem sikerült[forrás?], Jugoszláviában létrejött, de szinte látszat nélkül, végelgyengülésben múlt ki, Lengyelországban nem tudott elérni jelentős befolyást, Csehszlovákiában feloszlatták.

Magyarországon évtizedekig működött. A békepapnak álltak nagyon különböző indíttatással csatlakoztak, voltak köztük, akik egyéniségük vagy elhatározásuk miatt keveset ártottak, mások tevékenysége azonban a diktatúra súlyát helyezte az egyházak és a hívek vállára, segítséget nyújtottak a vallásgyakorlás üldözésében és társaiknak nagy személyes károkat okoztak.

Voltak olyan papok is, akiket kínzással kényszerítettek a békemozgalomhoz való csatlakozáshoz, mint Nyisztor Zoltán prelátus, aki igent mondott, de aztán nyugatra szökött az országból. Varga Ferencnek ugyanez nem sikerült: elfogták és hazaárulás vádjával életfogytiglani börtönre ítélték.

A mozgalom alapító vezetője Beresztóczy Miklós lett, aki elbeszélése szerint nem tudta elviselni a kínzásokat, illetve az egyházi elöljárójával feszült viszonyban álló Horváth Richárd (miután egy püspöke által korábban felfüggesztett, kompromittált másik papot nem tudtak erre a szerepre rávenni.)

A békemozgalom háttere[szerkesztés]

Amikor a papi békezmozgalom elindult, az egyházak már túl voltak a kommunista hatalomátvétel első nagy próbatételein, amely sokak számára a halált jelentette. Megkezdődött a papok, szerzetesek, nővérek keletre hurcolása, bebörtönzése és internálása, megkínzása és megalázása, lezajlottak az egyházak és a hívők megfélemlítését szolgáló koncepciós perek.

Az erőszak a mozgalom megindulása után is sokáig folytatódott – a békepapi mozgalom azt volt hivatva demonstrálni, hogy a hatalom csak abban a formában tűri meg a vallásgyakorlást, ha az neki teljes mértékben alávetetten, a társadalmi befolyásgyakorlás teljes kizárásával folyik, illetve ha ez a befolyás a kommunista rendszer nyílt támogatásában merül ki.

A mozgalom a megfélemlítés közepette túlélési mintát mutatott a papoknak, amelyhez az is hozzátartozott, hogy a kulcshelyekre juttatott békepapok útján a plébániákon tapasztalt legkisebb aktivitást is áthelyezéssel, vagy ennél drasztikusabb módon büntették.

Erre részben azért volt szükség, mert a hatalomátvétel előtt az egyházak köré hatalmas, milliós tagságú, színes civil élet szerveződött, amelyet szét akartak zúzni, mert a rendszer széthullásáig nem tűrte a hatalomtól független szerveződéseket. Másrészt az egyház belső felbomlasztását azért kísérelték meg, mert az erőszak mérsékelt sikerre vezetett, a hívők megvédték papjukat, vagy elhurcolása után is szimpatizáltak vele és a szabad média fokozatos felszámolásával egyre erősebb egyházellenes propaganda sem volt átütő sikerű, az üldözés és a rágalmak ellenére az egyház és a vallás még mindig élt.

Több sikertelen korai próbálkozás után a magyar kommunista párt, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének (MDP KV) jegyzőkönyvei szerint a békemozgalmat a vezetőség tervezte meg. A háttérből való irányítására 1950-ben Kádár János kapott megbízást.

A mozgalom megalapítása[szerkesztés]

A mozgalom Budapesten jött létre. A meghívóban nem szerepelt, hogy mozgalom megalapításáról lesz szó és erre csak a gyűlés végén került sor. Az első békegyűlésen a híradások szerint 273-an vettek részt, amely a papság ekkori 7300-as létszámához képest kicsi volt, a szervezett sajtókampány azonban ezt az összehasonlítást nem közölte, és a résztvevők nagy számáról cikkezett. Ahogy nem közölték azt sem, hogy a gyűlésen papnak öltözött ávósok és ügynökök is részt vettek, vagy hogy a jelenléti íven olyanokat is feltüntettek, akik ekkor már internálótáborban voltak. (Sok szabadon lévő pap utólag tiltakozott, amiért szintén jelenlévőnek tüntették fel őket).

A hivatalos tájékoztatásban (ekkor már csak az volt) az szerepelt, hogy a békepapok a gyűlésen az egyház és a népi demokrácia iránti hűségüket együtt fejezték ki. Természetesen nem szerepelt az újságokban az MDP KV 1950. június 14-ei titkos határozata sem, amelyben a következő utasítás szerepelt: "A papi békemozgalmat fel kell használni a katolikus alsópapság és a felső vezetők szembeállítására" Nem volt ismert az a jegyzőkönyv sem, amely szerint Kádár Jánosék előkészítették az ülés napirendjét, magukat a felszólalásokat és a sajtóvisszhangot.

Forrás[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]