Bécsi újévi koncert

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Musikverein, a koncertek helyszíne

A Bécsi Filharmonikus Zenekar újévi koncertjét (németül: Das Neujahrskonzert der Wiener Philharmoniker) minden év január 1-jén rendezik meg Bécsben, a Grosser Musikverein hangversenytermében. Az eseményen leginkább Ifj. Johann Strauss és apja, Johann Strauss darabjai hangzanak el. Világszerte 44 országban közvetítik és több mint egymilliárd ember láthatja. Az újévi koncertre 1980 óta hagyományosan az olaszországi Sanremo városa küldi a koncertterem díszítéséhez felhasznált virágokat. 2011-ben a termet mintegy 30 000 virággal díszítették fel.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első koncert 1939-ben volt Clemens Krauss karmester vezényletével. Ez volt az egyetlen eset, amikor nem január 1-jén tartották, hanem december 31-én. Ekkor még csak Ifj. Johann Strauss műveket hallhattak a nézők, a következő művek csendültek fel:

Az első újév napján tartott koncert 1941-ben volt, szintén Clemens Krauß vezényletével, aki Josef Krips két fellépésétől eltekintve haláláig (1954) a koncert karmestere volt.[1]

Az egyik leghíresebb darab, a Kék Duna keringő először csak az 1945-ös koncerten hangzott el, míg a másik tradicionális záródarab, a Radetzky-induló, Johann Strauss műve először csak 1946-ban. 1958-ig mindkét darabot gyakran, de nem állandó jelleggel játszották, azóta azonban nem zárulhat újévi koncert ezen két mű nélkül. A Radetzky-induló játszásába hagyományosan beletartozik a közönség ütemes tapskísérete is, amelyet a karmester a közönség felé fordulva vezényel. A 2005-ös koncerten azonban nem játszották el a Radetzky-indulót, a 2004-es karácsonyi szökőár miatt.

Az első nem osztrák karmester Lorin Maazel volt, 1980-ban. A jelenlegi rendszer, vagyis, hogy minden évben más karmestert hívnak, 1987-ben alakult ki, azután hogy 7 évig folyamatosan Maazel töltötte be a posztot. A zenekar tagjai ekkor úgy döntöttek, hogy mindig más vezesse őket. Ez az időpont egybeesett a világközvetítés megkezdésével, ezért marketing okai is voltak a döntésnek, így ugyanis nézettebb lett az esemény.

Karmesterek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Személyes részvétel, jegyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zenekar év végi és év eleji ünnepi koncertjeire (december 30, de. 11 óra; december 31, du. 7:30 óra; és január 1, de. 11:15 óra) sorsolás után lehet jegyeket vásárolni. A sorsolásban való részvételhez regisztrálni kell a zenekar honlapján (az év bármely szakában), majd a Saját fiók létrejötte után minden év január 2. és 23. között lehet benevezni a sorsolásra a világ bármely tájáról. A nyertesek ezt követően tudják megvenni jegyüket vagy jegyeiket. Az újévi koncertre minden regisztrált felhasználó legfeljebb két jegyet igényelhet, a másik két koncertre többet.

A 2014/15 évi jegyárak a következők:

  • 130-380 € között a december 30.-i előzetes koncertre (állóhelyek nincsenek);
  • 20-720 € között a szilveszteri koncertre (december 31);
  • 30-940 € között mozog az újévi koncertre (január 1.).

Az utóbbi két koncertnél a legolcsóbb jegyek állóhelyekre szólnak. A repertoár ugyanaz mindhárom koncerten. Az újévi koncertet a magyar közszolgálati televízió 1-es csatornája élőben közvetíti.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Bécs - Újévi koncert”, Csillagszemek - irodalmi és közéleti portál, 2006. december 31. (Hozzáférés ideje: 2008. október 24.) 
  2. http://www.wienerphilharmoniker.at/2013_nyc.html

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]