Mariss Jansons

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mariss Jansons
SzületettMariss Ivars Georgs Jansons[1]
1943. január 14.[2][3][4][5][6]
Riga
Elhunyt2019. december 1. (76 évesen)[7][8][9][10][11]
Szentpétervár[12][13]
Állampolgársága
SzüleiArvīds Jansons
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései
  • a Szovjet-orosz Szövetségi Szocialista Köztársaság Érdemes Művésze (1979)
  • Spellemann Award for classical record of the year (1981)
  • A Szovjet-orosz Szövetségi Szocialista Köztársaság Művésze (1986)
  • Spellemann Award for classical record of the year (1990)
  • Oslo City Culture Award (1993)
  • Spellemann Award for choir record of the year (1993)
  • Spellemann Award for choir record of the year (1995)
  • Knight Grand Officer of the Order of Merit (2000)[15][16]
  • Hans von Bülow Medal (2003)[17]
  • Három Csillag érdemrend (2006. május 23.)[18]
  • Bajor Érdemrend (2007)[19]
  • Bécs tartomány arany díszjelvénye (2007. január 15.)[20]
  • Osztrák Tudományos és Művészeti Díj (2009)[19]
  • Maximilian Érdemrend a Tudományért és Művészetért (2010)
  • a Német Szövetségi Köztársaság nagykeresztje csillaggal (2013)[21][22]
  • Ernst von Siemens Music Prize (2013)[23][24]
  • Medal of Honor for St. Petersburg (2013. március 31.)[25]
  • Holland Oroszlán Rend (2013. november 1.)[26]
  • Léonie Sonnings musikpris (2018)
Halál okaszívbetegség
SírhelyeLityeratorszkije mosztki
Zenei pályafutása
Műfajokkomolyzene
Hangszer
A Wikimédia Commons tartalmaz Mariss Jansons témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Mariss Ivars Georgs Jansons (Riga, 1943. január 14. – Szentpétervár, 2019. november 30.) lett karmester.

Élete, munkássága[szerkesztés]

Jansons 1943-ban Rigában született, amely a második világháború idején német megszállás alatt állt. Szülei zenészek voltak, apja Arvīd Jansons, a Rigai Operaház karmestere, anyja Iraīda Jansons, az opera vezető énekese volt. Az anya, aki zsidó volt, titokban szülte meg gyermekét, majd sikerült kiszöknie vele a rigai gettóból.[27]

A háború után a szülők minden nap bevitték a gyermeket az operába, háromévesen gyakorlatilag az egész napot ott töltötte, nézte a próbákat és az előadásokat. Először az apjától kezdett hegedűt tanulni, majd Riga legjobb zeneiskolájában tanult tovább (Gidon Kremer is ott tanult). 1956-ban Arvīd Jansonst kinevezték a Leningrádi Filharmonikus Zenekar asszisztens karmesterévé, Jevgenyij Mravinszkij mellé. A gyermeknek az iskolában először oroszul kellett megtanulnia, majd 14 éves korában a leningrádi Rimszkij-Korszakov Zeneakadémián karmesteri tanulmányokba kezdett Nyikolaj Rabinovicsnál. Amikor 1968-ban Herbert von Karajan koncerteket adott a Szovjetunióban, egy mesterkurzus keretén belül 12 fiatal karmester közül Mariss Jansonst és Dmitrij Kitajenkót választotta ki a legjobbnak. Meghívta őket Berlinbe, hogy ott tanuljanak, de ez a szovjet időkben nem sikerülhetett. 1969-ben azonban változott a helyzet, néhány hallgatóval együtt kiküldték Bécsbe, hogy Hans Swarowskynál tanuljanak. Jansons ezután Salzburgban, Karajannál folytatta tanulmányait. 1971-ben második díjat nyert a Herbert von Karajan Nemzetközi Karmesterversenyen, és Karajan meghívta asszisztensének, de ezt a szovjet hatóságok nem tették lehetővé.[27][28]

1973-ban kinevezték a Leningrádi Filharmonikusok társkarmesterévé, majd 1985-ben első karmesterévé. A zenekart számos sikeres turnén vezényelte Európában, Amerikában és Japánban. 1979-ben az Oslói Filharmonikusok művészeti vezetője lett, és szép sikereket ért el a zenekarral, turnéztak és számos figyelemreméltó hangfelvételt készítettek. Norman Lebrecht zenekritikus szerint „Skandinávia legjobb zenekarává tette, valóban csoda volt, amit tett”. 1985-től 1988-ig a BBC Walesi Szimfonikus Zenekarának vendégkarmestere is volt. 1995-ben kinevezték a Szentpétervári Konzervatórium karmester professzorának, miként korábban apját is. 1996-ban, az oslói Bohémélet előadása közben súlyos szívrohamot kapott, majd alig öt hét múlva egy második szívroham következett. Ekkor egy defibrillátort ültettek be a mellkasába. (Apja 1984-ben szívroham következtében hunyt el Manchesterben, ahol a Hallé Zenekart dirigálta.) Az oslói megbízatást 2000-ben felmondta. Közben fokozatosan a nemzetközi figyelem középpontjába került, és több neves zenekarral működött együtt, például 1992-től a Londoni Filharmonikus Zenekarral, amelynek első vendégkarmestere volt, 1994-ben vezényelte a Bécsi Filharmonikusokat a salzburgi fesztiválon. 1997-ben a Pittsburghi Szimfonikus Zenekar vezető karmestere lett Lorin Maazel után. Itt is, mint Oslóban, jelentősen javította a zenekar, illetve előadásaik színvonalát. A pittsburghi megbízatást a 2003–2004-es koncertidény után felmondta, mert kevesebbet akart utazni. 2003-ban elfogadta a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara, majd 2004-ben az amszterdami Royal Concertgebouw Orchestra felkérését. A bajor zenekarral – többszöri hosszabbítás után – 2024-ig tartó szerződést írt alá, de egészségi állapota miatt a Concertgebouw-t a 2015-ös szezon végén elhagyta. A Bécsi Filharmonikusok háromszor is, 2006-ban, 2012-ben és 2016-ban hívták meg hagyományos újévi koncertjükre.[27][28][29][30]

Művészete[szerkesztés]

Mariss Jansonst nemzedéke egyik legkiválóbb zenészének ismerte el a szakma, a 21. század elejétől gyakran a legnagyobb élő karmesternek nevezték. Kiváló felvételei, koncertjei és turnéi, valamint számos rádió- és televíziós fellépés révén vált ismertté és kedveltté a közönség előtt világszerte. Stílusában erőteljesen jelen volt a fegyelem és az inspiráció, és miközben rendkívül igényes volt a zenekari játékosokkal szemben, a kapcsolata velük a legkevésbé volt autokratikus vagy fölényes. Vendégként a világ számos nagy zenekarát vezényelte. Észak-Amerikában a Cleveland Orchestra, a Philadelphia Orchestra, a New York Philharmonic Orchestra, a Boston Symphony Orchestra, a Chicago Symphony Orchestra, a Toronto Symphony Orchestra, valamint Baltimore, Los Angeles és Montreal szimfonikus zenekarai. Gyakran vezényelte Európa vezető zenekarait is, köztük a Berlini Filharmonikusokat, a Londoni Filharmonikus Zenekart, a Royal Concertgebouw Zenekart, a Bécsi Filharmonikusokat, a Bécsi Szimfonikus Zenekart, az Izraeli Filharmonikus Zenekart, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarát és a Zürich Tonhälle Zenekart. 1995 óta évente megjelent a salzburgi fesztiválon az Oslói Filharmonikus Zenekarral, a Szentpétervári Filharmonikus Zenekarral, a Bécsi Filharmonikus Zenekarral és a Pittsburghi Szimfonikus Zenekarral. 2007 októberében az evangélikus Jansons Beethoven 9. szimfóniáját vezényelte XVI. Benedek pápa és 7000 fős hallgatóság előtt a VI. Pál hangversenyteremben. Repertoárja számos zeneszerző műveiből állt össze, többek között Berlioz, Brahms, Dvořák, Saint-Saëns, Csajkovszkij, Wagner, valamint a 20. század klasszikusai, köztük Bartók, Dukas, Honegger, Mahler, Prokofjev, Rachmaninov, Ravel, Respighi, Sosztakovics, Sibelius, Stravinsky és mások szerzeményeiből.[31][30]

Korai hangfelvételeit főleg a Chandos kiadó jelentette meg, majd 1986-ban az EMI-vel kötött szerződést, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarával való együttműködése során pedig a zenekar saját kiadója, a BR Klassik adta ki a felvételeiket. Diszkográfiájából kiemelkedik az Oslói Filharmónia Zenekarral felvett Csajkovszkij-szimfóniák teljes sorozata, vagy a Szentpétervári Filharmonikus Zenekarral rögzített teljes Rachmaninov szimfóniaciklus, a Sosztakovics-szimfóniák felvételei különféle zenekarokkal.[30]

Magánélete[szerkesztés]

Jansons lett és orosz állampolgársággal rendelkezett. Kétszer nősült. Első feleségétől, Irától született Ilona lánya zongoraművész lett. A házasság az oslói évek alatt ért véget. Második felesége (1976-ban vette el), Irina Outchitel logopédus volt.[31] Jansons 2019 decemberében hunyt el a szentpétervári Tolsztoj-házban lévő otthonában.[31][32]

2018-ban, 75. születésnapja tiszteletére közös lett-holland fejlesztésű új tulipánfajtát neveztek el róla.[33]

Díjai, elismerései[szerkesztés]

  • 1971 – A Herbert von Karajan Nemzetközi Karmesterverseny második díja
  • 1986 – St. Hallvard-érem (Norvégia)
  • 1986 – Oroszország népművésze
  • 1993 – Oslo város kulturális díja
  • 1995 – Norvég Királyi Érdemrend
  • 1999 – A Royal Academy of Music (London) tiszteletbeli tagja
  • 2001 – A Gesellschaft der Musikfreunde (Bécs) tiszteletbeli tagja
  • 2003 – Hans von Bülow-érem
  • 2006 – Három Csillag Érdemrend (Lettország)
  • 2006 – MIDEM, Az év művésze
  • 2006 – Grammy-díj a legjobb zenekari előadásért (Sosztakovics 13. szimfóniájának felvételéért)
  • 2007 – Bajor Érdemrend
  • 2007 – Echo Klassik-díj, Az év karmestere
  • 2008 – Ausztria Becsület Keresztje a tudományért és a művészetért
  • 2010 – Bajor Maximilian Rend a tudományért és a művészetért
  • 2013 – Ernst von Siemens zenei díj
  • 2013 – Szentpétervárért érdemérem
  • 2013 – A Német Szövetségi Köztársaság Nagy Érdemkeresztje Csillaggal
  • 2013 – A Holland Oroszlán Rend lovagja
  • 2017 – A londoni Royal Philharmonic Society aranyérme
  • 2018 – A Berlini Filharmonikusok tiszteletbeli tagja
  • 2018 – A Bécsi Filharmonikusok tiszteletbeli tagja
  • 2019 – A Salzburgi Tavaszi Fesztivál Herbert von Karajan-díja
  • 2019 – Az Opus Klassik életműdíja
  • 2020 – Posztumusz Karl Amadeus Hartmann-érem

Felvételei[szerkesztés]

Válogatás az AllMusic nyilvántartásából.[34]

Megjelenés Tartalom Közreműködők Kiadó
1985 Csajkovszkij: 4. szimfónia Oslo Philharmonic Orchestra Chandos
1986 Csajkovszkij: 6., „Patetikus” szimfónia Oslo Philharmonic Orchestra Chandos
1988 Strauss: Till Eulenspiegel vidám csínyei; Stravinsky: Tűzmadár Oslo Philharmonic Orchestra Simax
1988 Prokofjev 5. szimfónia Leningrad Philharmonic Orchestra Chandos
1988 Rachmaninov: 2. szimfónia Philharminia Orchestra Chandos
1988 Svendsen: 1. és 2. szimfónia Oslo Philharmonic Orchestra Capitol
1989 Muszorgszkij: Egy kiállítás képei, Egy éj a kopár hegyen, Hovanscsina előjáték Oslo Philharmonic Orchestra EMI
1990 Bartók: Concerto, Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára Oslo Philharmonic Orchestra EMI
1990 Mahler: 2. szimfónia Felicity Lott, Hamari Júlia, Oslo Philharmonic Orchestra and Chorus, Latvian State Academic Choir Chandos
1992 Wagner: Operanyitányok Oslo Philharmonic Orchestra EMI
1992 Sibelius: Hegedűverseny; Prokofjev: 2. hegedűverseny Frank Peter Zimmermann, Philharmonia Orchestra EMI
1993 Stravinsky: Tavaszi áldozat, Petruska Oslo Philharmonic Orchestra EMI
1994 Honegger: 2. és 3. szimfónia, Pacific 231 Oslo Philharmonic Orchestra EMI
1995 Sosztakovics: 10. szimfónia, A Halál dalai és táncai Robert Lloyd, Philadelphia Orchestra EMI
1996 Respighi: Róma kútjai, Róma fenyői, Római ünnepek Oslo Philharmonic Orchestra EMI
1998 Weill: 3. szimfónia, Hegedűverseny, Mahagonny szvit Frank Peter Zimmermann, Berliner Philharmoniker EMI
1999 Brahms: 2. és 3. szimfónia Oslo Philharmonic Orchestra Simax
2002 Prokofjev, Glazunov, Csajkovszkij: Hegedűversenyek Nikolaj Znaider, Bavarian Radio Symphony Orchestra RCA
2003 Mendelssohn, Bruch: Hegedűversenyek Midori, Berliner Philharmoniker Sony Classical
2003 Berlioz: Fantasztikus szimfónia, Római karnevál Royal Concertgebouw Orchestra EMI
2004 Dvořák: 5. szimfónia, Othello, Scherzo capriccioso Oslo Philharmonic Orchestra EMI
2005 Csajkovszkij: A diótörő, 1812, Francesca da Rimini, Rómeó és Júlia Oslo Philharmonic Orchestra, London Philharmonic Orchestra EMI
2005 Beethoven: 2. szimfónia; Brahms: 2. szimfónia Royal Concertgebouw Orchestra RCO Live
2006 Neujahrskonzert Wiener Philharmoniker Deutsche Grammophon
2008 Debussy: A tenger; Dutilleux: L'Arbre des songs; Ravel: La valse Dmitrij Szitkoveckij, Royal Concertgebouw Orchestra RCO Live
2009 Haydn: B-dúr mise „Harmoniemesse”; 88. szimfónia, D-dúr szimfónia Chor und Symphonieorchester des Bayerischen Rundfunks BR Klassik
2010 Dvořák: Requiem, 8. szimfónia Kraszimira Sztojanova, Fudzsimura Mihoko, Klaus Florian Vogt, Thomas Quasthoff, Wiener Singverein, Royal Concertgebouw Orchestra RCO Live
2011 Schubert: g-moll mise, Szent Cecília mise Bavarian Radio Chorus, Bavarian Radio Symphony Orchestra BR Klassik
2013 Mahler: 8. szimfónia Royal Concertgebouw Orchestra RCO Live
2013 Britten: Háborús requiem Emily Magee, Mark Promore, Christian Gerhaher, Tölzer Knabenchor, Chor und Symphonieorchester des Bayerischen Rundfunks BR Klassik
2014 Mozart: Requiem Genia Kühmeier, Bernarda Fink, Mark Promore, Gerald Finley, Netherlands Radio Choir, Royal Concertgebouw Orchestra RCO Live
2016 Bruckner: 9. szimfónia Royal Concertgebouw Orchestra RCO Live
2018 Rachmaninov: A harangok, Szimfonikus táncok Bavarian Radio Chorus, Bavarian Radio Symphony Orchestra BR Klassik
2019 Beethoven: C-dúr mise, 3. Leonóra nyitány Genia Kühmeier, Gerhild, Romberger, Maximilian Schmitt, Luca Pisaroni, Chor und Symphonieorchester des Bayerischen Rundfunks BR Klassik
2019 Schumann: 1. szimfónia; Schubert: 3. szimfónia Bavarian Radio Symphony Orchestra BR Klassik
2020 Scsedrin: Carmen szvit; Respighi: Róma fenyői Bavarian Radio Symphony Orchestra BR Klassik
2020 Saint-Saëns: 3. „Orgona-” szimfónia; Poulenc: Orgonaverseny Iveta Apkalna, Bavarian Radio Symphony Orchestra BR Klassik
2020 Sosztakovics: 5. szimfónia Bavarian Radio Symphony Orchestra BR Klassik
2020 Bartók: Concerto; A csodálatos mandarin; Ravel: Daphnis és Chloè Bavarian Radio Symphony Orchestra Sony Classical

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ https://www.theguardian.com/music/2019/dec/01/mariss-jansons-obituary
  2. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 26.)
  3. ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. ↑ Discogs (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. ↑ Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  7. ↑ Zum Tod von Mariss Jansons Ein Dirigent von Weltruhm. Deutschlandfunk Kultur, 2019. december 1.
  8. ↑ Conductor emeritus Mariss Jansons 1943-2019. Royal Concertgebouw Orchestra, 2019. december 1.
  9. ↑ Mensenlinq, https://www.mensenlinq.nl/mensenlinqads/full/Persgroep/20191202/80429321.jpg
  10. ↑ Mariss Jansons: 'Outstanding' conductor mourned, 2019. december 2. (Hozzáférés: 2019. december 4.)
  11. ↑ Mariss Jansons, Who Led Top Orchestras, Dies at 76, 2019. december 2. (Hozzáférés: 2019. december 4.)
  12. ↑ Le chef d’orchestre letton Mariss Jansons est mort, 2019. december 1.
  13. ↑ Mariss Jansons. France Musique. (Hozzáférés: 2020. január 11.)
  14. ↑ https://www.francemusique.fr/personne/mariss-jansons
  15. ↑ Norsk biografisk leksikon, Mariss_Jansons
  16. ↑ Dirigenten Mariss Jansons er død, 2019. december 1.
  17. ↑ Bavarian Radio Symphony Orchestra, https://www.br-so.de/symphonieorchester/maestro-mariss-jansons/
  18. ↑ Pasniedzot Triju Zvaigžņu ordeni diriģentam Marisam Jansonam Rīgas pilī 2006.gada 23.maijā, 2006. május 24.
  19. ↑ a b Mariss Jansons, 2011. augusztus 19.
  20. ↑ Hohe Auszeichnungen für Mariss Jansons und Thomas Angyan. Bécs, 2007. január 15.
  21. ↑ Ordensverleihung zum Tag der Deutschen Einheit, 2013. október 4.
  22. ↑ Bekanntgabe der Verleihungen vom 1. Oktober 2013. szövetségi elnök, 2013
  23. ↑ https://www.evs-musikstiftung.ch/en/prize/prize/archive/prize-winner-archive.html
  24. ↑ https://www.francemusique.fr/personne/mariss-jansons
  25. ↑ Дирижёру Марису Янсонсу вручен знак «За заслуги перед Санкт-Петербургом», 2013. március 31.
  26. ↑ Dirigent Mariss Jansons geridderd, 2013. november 6.
  27. ↑ a b c Hughes
  28. ↑ a b Manheim
  29. ↑ Millington
  30. ↑ a b c Naxos
  31. ↑ a b c BCW
  32. ↑ LSM
  33. ↑ Tulipán
  34. ↑ AllMusic

Források[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Mariss_Jansons&oldid=26875443”