Aranyváry Emília

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Aranyváry Emília
Canzi Portrait of Emilia Aranyvári.jpg
Született 1838. június 14.
Pest
Elhunyt 1868 után
SzüleiAranyváry József
Foglalkozása
  • koreográfus
  • balett-táncos
A Wikimédia Commons tartalmaz Aranyváry Emília témájú médiaállományokat.

Aranyváry Emília, Aranyvári Amália Mária, Goldburg Emmi (Alsószécsénke, Nógrád megye, 1838. június 14. (keresztelés)[1][2]1868 után) magyar táncművésznő, koreográfus, az első magyar prímabalerina.

Élete[szerkesztés]

Jómódú szülők gyermeke. Édesapja, Aranyvári (Goldberg) József[3][4] Trencsén megyei születésű kereskedő, egy szeszgyár tulajdonosa volt, s egy szerény vendéglőt üzemeltetett a Kossuth Lajos utcában, ahol a Nemzeti Színház tagjai gyakran megfordultak.[5] Édesanyja, Bartha Zsuzsanna 1843. január 30-án meghalt.[6] Aranyvári Emília képzését François Crambé, a Pesti Német Színház francia balettmestere kezdte; ezután két évig Bécsben az első balletmestertöl, Carré-tói tanult. Feltehetően 1848. július 1-jén debütált a Pesti Magyar Színházban. Párizsba utazott, ahol az Arthur Saint-Léon vezette művészképzőben fejlesztette tudását. 1851 és ’54 között a Théâtre Lyrique prímabalerinája. Ebben az időben ismertette meg Léo Delibes-et a csárdással, amit a komponista felhasznált a Coppéliában. Vendégszerepelt Londonban és a bécsi Theater am Kärntnertorban.

1854 tavaszán tért vissza Pestre. Első fellépése, díjazás nélkül május 4-én volt. A következő évek voltak a magyar balett első aranykora. A hosszú időn át Magyarországon működő Frederico Campilli (Campilli Frigyes) koreográfus inkább külföldi szólótáncosokat hívott, és a balettkar fejlesztésére koncentrált. Az Aranyváry előtti magyar balerina, Sáry Fanny kevésbé volt tehetséges. 1854 júniusában mint az első magyar női koreográfus is bemutatkozott: Doppler Ferenc zenéjére készítette el a Toborzók című művét, ismét fizetség nélkül. A balettkar szerény teljesítményt nyújtott, de az övé nagy sikert aratott. Szeptembertől Bécsben vendégszerepelt, 1855. november 19-én lépett fel újra Pesten, majd több hazai vendégszereplés után 1856 márciusában kötött szerződést a Nemzetivel. Legnagyobb sikerét Adam Giselle-jének címszerepében aratta. 1859 márciusában Szigligeti Edétől kérte szerződése felbontását az útlevele megszerzése céljából. Utoljára március 10-én a Furfangos szobaleányban lépett fel. A sajtó keményen támadta a színház vezetését Aranyváry elengedése miatt. Utódja a szintén gyengébb teljesítményt nyújtó Rotter Mari lett.

A pesti előadások után vidéken lépett fel (Szegeden, Aradon, Kolozsvárott). 1860 áprilisában Londonban, a Her Majesty's Theatre-ben szerepelt. Még ebben az évben Havi Mihály dal- és tánctársulatával megfordult Bukarestben. A társulat a legnagyobb nyomorba jutott és az igazgatót adósságai miatt láncra verték és csak báró Eder konzul közbenjárására bocsátották szabadon. 1867-ben Fiuméban, majd Milánóban, Bolognában, Torinóban szerepelt. Utolsó ismert tartózkodási helye Parma volt, 1868-ban.

Fontosabb szerepei[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Becskei r.k. egyházközség keresztelési anyakönyve, 1838. év.
  2. Az Egyetemes Magyar Encyclopaedia szerint 1839. június 11.
  3. Divatcsarnok, 1853. április 3. / 1. szám.
  4. Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 2057/1838. Forrás: Századunk névváltoztatásai 28. oldal 58. sor.
  5. A Hét, 1900. május 13. / 19. szám.
  6. [https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:3Q9M-CS64-Z7KK?cat=228524 Pest-szentistvánvárosi r.k. plébánia halotti anyakönyve, 1843. év.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969.
  • Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.