Anthoceros agrestis

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Anthoceros agrestis
Anthoceros agrestis 060910e.jpg
Természetvédelmi státusz
Mérsékelten fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Becősmohák (Anthocerotophyta)
Osztály: Anthocerotopsida
Alosztály: Anthocerotidae
Engl.
Rend: Anthocerotales
Limpr.
Család: Anthocerotaceae
Dumort.
Nemzetség: Anthoceros
L.
Faj: A. agrestis
Tudományos név
Anthoceros agrestis
Paton
Szinonimák

Anthoceros punctatus subsp. agrestis (Paton) Damsh.

Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Anthoceros agrestis témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Anthoceros agrestis témájú médiaállományokat és Anthoceros agrestis témájú kategóriát.

Az Anthoceros agrestis (magyarul: Sötétspórás becősmoha) egy mohafaj a becősmohák törzséből és az Anthocerotaceae családból.

Jellemzői[szerkesztés]

Ennek a becősmoha fajnak fényes, halvány zöld, rozetta alakú telepei vannak (thallus). A telepek szegélye szabálytalanul karéjos, átmérője nagyjából 0,5-1,5 cm-es. A telepek kiszáradva szakadozhatnak és erősen összegömbölyödnek. A telepek több sejtréteg vastagok, melyekben nyálka üregek vannak, melyekben a Nostoc nemzetségbe tartozó sötétkék vagy lila színű cianobaktériumok élhetnek.

Elsősorban ivarosan szaporodik. Az antheridiumok (hím ivarszervek) a telepek belsejében lévő kamrákban fejlődnek ki. Egy-egy kamrában 4-15 anthera fejlődik, melyek hossza 50-90 mikrométer. Az archegoniumok (női ivarszervek) a telep felszínén fejlődnek ki. A telep felszínén több archegonium is kifejlődik, de azok magányosak és nem csoportosak mint az antheridiumok. A megtermékenyítés után az archegoniumból 1-3 cm hosszú szarv, illetve becő alakú sporofiton fejlődik ki. A kifejlődő spóratok éretten fekete színű és két hosszanti nyílással hasad fel.

A spórák 38-62 mikrométer átmérőjűek, sötét barna vagy feketés színűek. A spórák proximális oldalán háromágú (triradiate) spóranyílás található, a spórák felszínén finom hálózatos bordázat és villás tüskék (papillák) figyelhetőek meg.[1]

Ehhez a fajhoz nagyon hasonló becősmoha az Anthoceros punctatus, a két faj csak mikroszkóppal azonosítható biztosan. A hímivarszervei az A. punctatusnak jóval nagyobbak (120-250 mikrométer hosszúak), míg az A. agrestis-nek csak 60-80 mikrométer nagyságúak az antheridiumai.[2]

Elterjedése és Ökológiája[szerkesztés]

Ez a becősmohafaj Közép- és Dél-Európában, Észak-Afrikában és Észak-Amerikában található meg. Európában a mérsékelt éghajlatú területeken él. Az Anthoceros agrestis a latin nevét arról kapta, hogy elsősorban a mezőgazdasági területeken él (agrestis= szántó), ilyenek a szántók és a gabonafélék betakarítása után meghagyott tarlók.[3] Ezeken kívül a nedves réteken, árokpartokon és kiszáradó tófenéken is megtalálható. Mindenképpen a nedves körülményeket kedveli. Nedves, agyagos, semleges vagy enyhén savas, mészszegény talajokon él. Az ökológiai viselkedését az ún. Ellenberg mutatókkal is leírható: L:9 (fényigény), F:5 (nedvesség), N:5 (nitrogén), R:7 (talaj pH), S:4 (só). A jelenlegi kutatások szerint az egyetlen Magyarországon élő Anthoceros faj. A Cserhátról és a Vendvidékről vannak élőhelyi adataink erről a becősmoháról.[4][5]

Pionír faj, azaz a zavart, nyílt, csupasz talajfelszínen nagyon gyorsan megjelenik és elszaporodik. Az ökológiai életmód stratégiai besorolása alapján ez a faj "r"-stratégiát képvisel, ezt támasztják alá a következő tulajdonságai: nagyméretű spórák (>20 mikrométer átmérőjű), egynyári, erőteljesen ingadozó populáció méret (gyorsan szaporodik el, majd gyorsan el is tűnik). A kedvezőtlen időszak elmúltával képes újra megjelenni az adott területen és ebben a hosszú ideig életképes nagyméretű spórák játszanak szerepet.[6]

Társulásalkotó szerepe[szerkesztés]

Két olyan növénytársulást írtak le a botanikusok amiben ez a becősmohafaj jelentős állomány alkotó. Az egyik a Pottietum truncatae v. Krus. 1945, a másik pedig a Centunculo-Anthocerotetum Koch ex. Libbrt 1932. Az előbbi társulás fő mohafajai a Pottia truncata, Phaeoceros carolinianus, Dicranella staphylina, Ephemerum minutissimum, Fossombronia pusilla és Riccia fajok. Ez utóbbi társulás jellemző virágos növény fajai az Centunculus minimus (Apró centike), Juncus bufonius (Varangyszittyó) és a Gnaphalium uliginosum (Iszapgyopár).

Természetvédelmi helyzete[szerkesztés]

A faj Németországban gyakorinak számít,[7] azonban a megfelelő élőhelyek eltűnése miatt, különösen a tarlók területének csökkenése következtében a német vörös listán a "V" kategóriában szerepeltetik, mint figyelmet érdemlő faj.[8] Ausztriában is kihalással fenyegetett fajként tartják számon. Magyarországon mint fenyegetett (NT) faj van számontartva.[9]

Biokémia jellemzői[szerkesztés]

Az Anthoceros agrestis rozmaringsavat és ennek 3'-O-beta-D-glükozidját képes termelni. Ezeket a vegyületeket a becősmoha sejtszuszpenziós kultúrájából izolálták a kutatók 2005-ben.[10] Ezeknek a vegyületeknek a jelenléte azért különleges, mert ilyen biokémiai szintézis utakat eddig csak az edényes növényeknél találtak.

Az anthocerodiazonin egy alkaloid, amit az Anthoceros agrestis in vitro kultúrájából izoláltak, ezen kívül még hat különböző glutaminsav amidot is felfedeztek a becősmoha által termelt vegyületek között: N-(4-hidroxibenzoil)-glutaminsav, N-(3,4-dihidroxi benzoil)-glutaminsav, N-(4-hidroxi-3-methoxibenzoil)-glutaminsav, (E)-N-(isoferuloil)-glutaminsav, (Z)-N-(isoferuloil)-glutaminsav és (Z)-N-(p-coumaroil)-glutaminsav.[11]

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Acker-Hornmoos című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Jan-Peter Frahm: Illustrierter Schlüssel für die thallösen Lebermoose Deutschlands (= Archive for Bryology. Special Volume 2, ISSN 0945-3466). s. n., s. l. 2011, (online (PDF; 1,12 MB)). Zugriff am 7. März 2017.
  2. C. Casas - Handbook of Liverworts and Hornwortsof of the Iberian Peninsula and the Balearic Islands. 2009
  3. Irene Bisang: The occurrence of hornwort populations (Anthocerotales, Anthocerotopsida) in the Swiss Plateau: The role of management, weather conditions and soil characteristics. In: Lindbergia. Bd. 23, Nr. 2, 1998, ISSN 0105-0761, S. 94–104,.
  4. Boros und Vajda - Für die Flora Ungarns neue und interessante Moose. IV. - ANNALES HISTORICO-NATURALES MUSEI NATION A LIS HUNGARICI, 1966
  5. Dr. Vojtkó András és Marschall Zoltán - A Csereháti Tájvédelmi Körzet előkészítéséhez szükséges botanikai alapkutatások eredményei. 1996
  6. Heinjo J. During: Life Strategies of Bryophytes: a preliminary review. In: Lindbergia. Bd. 5, Nr. 1, 1979, S. 2–18.
  7. Ludwig Meinunger, Wiebke Schröder: Verbreitungsatlas der Moose Deutschlands. Band 1. Eigenverlag der Regensburger Botanischen Gesellschaft, Regensburg, 2007.
  8. Gabriele Ludwig, Martin Schnittler (Red.): Rote Liste gefährdeter Pflanzen Deutschlands (= Schriftenreihe für Vegetationskunde. 28). Bundesamt für Naturschutz, Bonn-Bad Godesberg 1996, ISBN 3-89624-000-5 [1]
  9. Papp, B., Erzberger, P., Ódor, P., Hock, Zs., Szövényi, P., Szurdoki, E. & Tóth, Z. 2010. Updated checklist and Red List of Hungarian bryophytes. Studia bot. hung. 41: 31-59. [2016. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. április 2.)
  10. Vogelsang, K. (2005. augusztus 20.). „Production of rosmarinic acid and a new rosmarinic acid 3'-O-beta-D-glucoside in suspension cultures of the hornwort Anthoceros agrestis Paton.”. Planta 223 (2), 369–73. o. DOI:10.1007/s00425-005-0089-8. PMID 16133208.  
  11. Becker, H. (1994. február 3.). „Anthocerodiazonin an alkaloid from Anthoceros agrestis”. Phytochemistry 37 (3), 899–903. o. DOI:10.1016/S0031-9422(00)90380-7.  

Irodalom[szerkesztés]

Linkek[szerkesztés]