Anthoceros punctatus
 | ||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
.jpg)
| ||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||
| Anthoceros punctatus L. | ||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||
|
Anthoceros polymorphus var. punctatus (L.) Hampe Aspiromitus punctatus (L.) Schljakov Carpoceros punctatus (L.) Dumort. | ||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Anthoceros punctatus témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Anthoceros punctatus témájú médiaállományokat. |
Az Anthoceros punctatus egy mohafaj a becősmohák törzséből és az Anthocerotaceae családból.
Jellemzői[szerkesztés]
Ez a faj szabad szemmel nem különböztethető meg az Anthoceros agrestis-től, csak mikroszkóppal határozható meg biztonságosan a két faj. A hímivarszervei az A. punctatusnak jóval nagyobbak (120-250 mikrométer hosszúak), míg az A. agrestis-nek csak 60-80 mikrométer nagyságúak az antheridiumai.[1] Fényes, halvány zöld, rozetta alakú telepei vannak (thallus). A telepek szegélye szabálytalanul karéjos, átmérője nagyjából 1-3,5 cm-es. A telepek kiszáradva szakadozhatnak és erősen összegömbölyödnek. A telepek több sejtréteg vastagok, melyekben nyálka üregek vannak, melyekben a Nostoc nemzetségbe tartozó sötétkék vagy lila színű cianobaktériumok élhetnek.
Elsősorban ivarosan szaporodik. Az antheridiumok (hím ivarszervek) a telepek belsejében lévő kamrákban fejlődnek ki. Az archegoniumok (női ivarszervek) a telep felszínén fejlődnek ki. A telep felszínén több archegonium is kifejlődik. A megtermékenyítés után az archegoniumból 2-3 cm hosszú szarv, illetve becő alakú sporofiton fejlődik ki. A kifejlődő spóratok éretten fekete színű.
A spórák 38-53 mikrométer átmérőjűek, sötétbarna vagy feketés színűek. A spórák disztális oldalán sűrűn tüskékkel borított, melyeknek alapjai összeérnek.[1]
Elterjedése és Ökológiája[szerkesztés]
Ez a becősmohafaj Közép- és Dél-Európában, Ázsiában (India, Japán, Nepál, Kína), Észak és Dél-Amerikában található meg.[2] Európában a mérsékelt éghajlatú területeken él. Az Anthoceros agrestis-el összehasonlítva jobban kedveli a nedvesebb éghajlatot, ezért Európa nyugati felében gyakoribb, ezzel magyarázható az is, hogy a szárazföld belsejében ritkább és Magyarországon nem találták meg a fajt. Németországban is jóval ritkább mint az A. agrestis.
Nyílt, homokos, semleges vagy enyhén savas talajon él, létszükséglete, hogy a talajfelszín tartósan nedves legyen. Ritkás erdőkben, utak töltésén, árokparton vagy ritkábban szántókon, mezők és rétek csupasz talajfelszínén található meg. Pionír egyéves faj, azaz a zavart, nyílt, csupasz talajfelszínen nagyon gyorsan megjelenik és elszaporodik.
Élőhelyén a kísérő mohafajok Nebel & Philippi (2005) szerint: Philonotis fontana, Brachythecium rivulare, Hypnum lindbergii, Rhizomnium punctatum, Mnium hornum és Pellia epiphylla.[3]
Természetvédelmi helyzete[szerkesztés]
A faj Németországban ritka,[4] feltételezhető, hogy az állományok nagyságában jelentős szerepe van az időjárásnak is, feltételezik, hogy a száraz, aszályos időjárást nem tudja átvészelni. A német vörös listán mint erősen veszélyeztetett faj szerepel.[5] Magyarországon eddig még nem figyelték meg.[6] Nagy-Britannia nyugati részein gyakori faj. Világ viszonylatban nem fenyegeti kihalás ezt a becősmohát.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b C. Casas - Handbook of Liverworts and Hornwortsof of the Iberian Peninsula and the Balearic Islands. 2009
- ↑ TAO PENG1,2 & RUI-LIANG ZHU1 - A revision of the genus Anthoceros (Anthocerotaceae, Anthocerotophyta) in China Phytotaxa 100 (1): 21–35 (2013) http://dx.doi.org/10.11646/phytotaxa.100.1.3
- ↑ Martin Nebel, Georg Philippi (2005) - Die Moose Baden-Württembergs, Bd.3
- ↑ Ludwig Meinunger, Wiebke Schröder: Verbreitungsatlas der Moose Deutschlands. Band 1. Eigenverlag der Regensburger Botanischen Gesellschaft, Regensburg, 2007.
- ↑ Gabriele Ludwig, Martin Schnittler (Red.): Rote Liste gefährdeter Pflanzen Deutschlands (= Schriftenreihe für Vegetationskunde. 28). Bundesamt für Naturschutz, Bonn-Bad Godesberg 1996, ISBN 3-89624-000-5 [1]
- ↑ Papp, B., Erzberger, P., Ódor, P., Hock, Zs., Szövényi, P., Szurdoki, E. & Tóth, Z. 2010. Updated checklist and Red List of Hungarian bryophytes. Studia bot. hung. 41: 31-59. [2016. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. április 10.)
