Airco DH.5

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Airco DH.5
A királyi repülőezred, 68. repülőszázadának de Havilland DH 5 felderítő gépe
A királyi repülőezred, 68. repülőszázadának de Havilland DH 5 felderítő gépe

Funkció vadászrepülőgép
Gyártó Airco
Tervező Geoffrey de Havilland
Gyártási darabszám 552 db
Rendszeresítők Nagy-Britannia, Ausztrália

Személyzet 1 fő
Első felszállás 1916 augusztus
Szolgálatba állítás 1917 május
Méretek
Hossz6,71 m
Fesztáv7,83 m
Magasság2,78 m
Szárnyfelület19,7 m²
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg459 kg
Tömeg üzemanyaggal676 kg
Hajtómű
Motor Le Rhône 9J - 9 hengeres forgómotor
Teljesítmény82 kW (110 Le) kW
Repülési jellemzők
Max. sebesség 164 km/h (3050 m-en)
Legnagyobb repülési magasság 4800 m
Repülési időtartam 2 ó 45 p
Fegyverzet
Beépített fegyverzet 1 db 7,7 mm-es Vickers géppuska
Bombák 4db 10 kg-os bomba a törzs alatt
A Wikimédia Commons tartalmaz Airco DH.5 témájú médiaállományokat.

Az Airco DH.5 brit gyártmányú, együléses vadászrepülőgép volt az első világháború idején. Gyártója az elavult DH.2 típus felváltására szánta. Egyike volt az első angol modelleknek, amelyekre a légcsavarkörön keresztül való tüzelést megengedő, újabb típusú szinkronizáló készüléket felszerelték. Sajátossága volt, hogy a pilóta jobb kilátása érdekében a felső szárnyát hátrább tolták.

A DH.5 rosszabb teljesítmény nyújtott, mint a már gyártásban lévő más antant-vadászrepülőgépek, ezért hamarosan felváltották az S.E.5a típussal.

Fejlesztése[szerkesztés]

A DH.5-öt az Airco vezető fejlesztőmérnöke, Geoffrey de Havilland tervezte és a modellben szerette volna egyesíteni az elöl elhelyezett húzólégcsavaros konfiguráció jobb repülési tulajdonságait a tolólégcsavaros repülőgépek jobb elülső látómezejével. Ezért a felső szárnyat közel 70 cm-el eltolta hátrafelé.[1] A gépet egy darab 0.303 kaliberű Vickers géppuskával fegyverezték fel, amelyet a prototípusnál némileg felfelé irányoztak vagy állítható volt a magassága; a sorozatgyártásba kerülés után hagyományos módon fixen a motorházra erősítették, a középvonaltól balra.[2][3] A pilótaülés a repülőgép súlypontja elé esett, ezért a fő benzintartályt mögötte helyezték el, az olajtartály alatt. A felső szárny tetejére erősítettek egy kis tartalék üzemanyagtartályt is, amely a benzinpumpa elromlása esetén is működött.

Mire 1916 decemberére befejezték a tesztrepüléseket, a konkurens gyártók majdnem készen voltak a jobban teljesítő Sopwith Camel és Royal Aircraft Factory S.E.5 típusok tesztelésével. A DH.5 valójában sok szempontból rosszabbnak bizonyult a már frontszolgálatot teljesítő Sopwith Pupnál is. Mire kikerült a frontra, egy géppuskájával hátrányba került a szinte mindig két géppuskával felszerelt német vadászgépekkel szemben. A hadvezetés ettől függetlenül négy gyártótól is megrendelte a típust: az Aircótól 200-at, a British Caudrontól 50-et, a Darracqtól 200-at, a March, Jones & Cribbtől pedig 100-at.

Frontszolgálata[szerkesztés]

Feindflugzeug.jpg

A DH.5 kezdettől fogva népszerűtlen volt a pilóták körében. Szokatlan konstrukciója miatt azt állították róla (jórészt alaptalanul), hogy nehéz kezelni. 3 ezer méter fölött teljesítménye ugrásszerűen romlott és bár nagyon jól manőverezett, légiharc közben hajlamos volt magasságot veszteni.[3] A hátratolt felső szárny miatt a pilóta nem látott ki jól maga mögé felfelé, márpedig a támadás többnyire innen érkezett. Másrészről a személyzet előre valóban jobban kilátott, a gép konstrukciója igen ellenálló volt és kisebb magasságon jól teljesített; mindezek miatt előszeretettel alkalmazták földi célpontok ellen. Ebben a minőségben jól teljesített a cambrai csatában.

Érdekesség, hogy ezzel a típussal szerelték fel az első ausztrál vadászszázadot, bár 1917 decembere után S.E.5a-kal felváltották. A brit századoknál ekkorra már csak mutatóban szerepelt néhány példány és 1918 januárjában teljesen kivonták a frontszolgálatból.[4] A megmaradt gépeket oktatási célra alkalmazták, de ott sem kedvelték meg és hamarosan teljesen eltűnt a Royal Flying Corps gépparkjából.[5]

Az Airco DH.5-ből nem maradt fenn eredeti példány, az USA-ban és Új-Zélandon építették meg röpképes másolatait.

Rendszeresítő országok[szerkesztés]

Műszaki paraméterei[szerkesztés]

Az Airco DH.5 modern másolata
  • személyzet: 1 fő
  • szárnyfesztávolság: 7,83 m
  • szárnyterület: 19,7 m²
  • törzshossz: 6,71 m
  • magasság: 2,78 m
  • üres súly: 459 kg
  • felszállósúly: 676 kg
  • maximális sebesség: 164 km/h
  • maximális magasság: 4800 m
  • bevetési idő: 2 ó 45 p
  • hajtómű: 1 db 110 lóerős, 9 hengeres Le Rhône 9J forgómotor
  • fegyverzet: 1 db 7,7 mm-es Vickers géppuska

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Jackson 1962, 49. o.
  2. Bruce 1965, 129. o.
  3. a b Lamberton 1960, 42. o.
  4. Taylor 1969, 339. o.
  5. Jackson 1962, p. 52.

Források[szerkesztés]

  • Bruce, J.M. British Aeroplanes 1914–18. London: Putnam, 1957.
  • Bruce, J.M. Warplanes of the First World War, Vol. 1. London: MacDonald, 1965, pp. 128–132.
  • Jackson, A.J. De Havilland Aircraft since 1915. London: Putnam, 1962.
  • Lamberton, W.M. et al. Fighter Aircraft of the 1914-1918 War. Lethworth, Herts, UK: Harleyford, 1960, pp. 42–43.
  • Taylor, John W.R. "D.H.5". Combat Aircraft of the World from 1909 to the Present. New York: G.P. Putnam's Sons, 1969. ISBN 0-425-03633-2.

Ez a szócikk részben vagy egészben az Airco DH.5 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.