A párizsi Notre-Dame

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A párizsi Notre-Dame
Illusztráció a könyvből (1881)
Illusztráció a könyvből (1881)
Szerző Victor Hugo
Eredeti cím Notre-Dame de Paris
Ország  Franciaország
Nyelv francia
Műfaj romantikus regény
Sorozat A világirodalom klasszikusai
Kiadás
Kiadó Gosselin
Kiadás dátuma 1831
Magyar kiadó Kossuth Kiadó Zrt.
Magyar kiadás dátuma 1957[1]
Fordító Vázsonyi Endre
Média típusa könyv
Oldalak száma 464
ISBN ISBN 9789630948036

A párizsi Notre-Dame (franciául: Notre-Dame de Paris) Victor Hugo regénye, amely 1831-ben jelent meg. A mű címe alapján a regény igazi főszereplője a Notre-Dame székesegyház, amely az egyik legnagyobb és legismertebb katedrális a világon.

Háttér[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Victor Hugo első hosszabb lélegzetvételű műve A párizsi Notre-Dame, melyre 1828-ban kapott megbízást kiadójától, Gosselintől. A gyűjtőmunkáját követően 1829-ben kezdett hozzá az írásnak. A kiadóval, Gosselinnel kötött megállapodás az volt, hogy a könyv kész lesz ugyanabban az évben, de állandóan elhalasztották Hugo újabb megbízásai miatt. 1830 nyarára Gosselin követelte, hogy Victor Hugo fejezze be a könyvet 1831 februárjáig. 1830 szeptemberétől kezdve, Hugo megállás nélkül dolgozott a művön, így a könyv elkészült hat hónap alatt.

Victor Hugo regénye a XV. században, XI. Lajos korában, a régi Párizsban játszódik. A francia romantika egyik legnagyobb történelmi regénye a középkor alkonyának Párizsát mutatja be. A mű részletes leírásából megismerhetjük a festői várost, annak tarkaságával, csőcselékével. A mű ecseteli továbbá a gótikus templom építőművészeti sajátosságait. Ebben a környezetben bonyolódik a végzetes szépségű cigánylány, Esmeralda szomorú szerelme az íjászkapitánnyal, és Quasimodo, a púpos, csúf harangozó tragédiája. [2]

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A történet 1482. január 6-án kezdődik, amikor is a Háromkirályok és a bolondok napjának a megrendezésére kerül sor. Ennek megünneplése a Törvénypalotában veszi kezdetét, ahol is egy előadást szerveznek. Mivel az előkelőségek késnek, így a tömeg egyre türelmetlenebb. Ezt megakadályozandó az előadás megkezdésére ad utasítást Gringoire, a mű szerzője.

Azt hihetné az olvasó, hogy a regény főszereplője Gringoire, pedig ő csak egy eszköze a szerző azon céljának, hogy a többi karaktert megismertesse velünk.

A következő színre lépő karakter Quasimodo, a púpos harangozó. A bolondok pápájának választásán grimaszoló versennyel döntik el ki legyen a pápa. Ezen Quasimodo (mivel szerencsétlen alapból csúf) elsöprő sikert arat, és a tömeg a vállán, ujjongva viszi ki a térre. A terem szinte teljesen kiürül, az előadás maradék nézője a térről beszűrődő kiabálás miatt az ablakhoz tódul. Gringoire az előadásának sikertelensége miatt csalódottan járja Párizs utcáit. A Grave térre érve látja, hogy a tér közepén egy cigány lány énekel és táncol, ezzel szórakoztatva a népet. Ekkor lép színre Esmeralda. Ezt követően Gringoire az éjszakai bolyongás során elkeveredik a Csodák udvarába, a párizsi alvilág területére. Itt büntetlen előélete miatt ki akarják végezni, és csak az menti meg, hogy Esmeralda férjének fogadja.

Hugo a katedrális részletes leírása, és Párizs bemutatása után elmeséli Quasimodo történetét. Quasimodót, a csúf kisgyermeket a Notre-Dame közelében a talált gyermekek padján lelik meg. Claude Frollo pap fogadja örökbe, aki már az árván maradt kisöccsét is neveli. Mivel Claude Frollo érdeklődött a természettudományok iránt, így a nép boszorkánynak titulálta. Ezért amikor Quasimodóval megjelent az utcán csúfolódások és szitkozódások áldozatává váltak.

Időközben a papból főesperes lett, és kitanította Quasimodót, akiből harangozó lett. A harangzúgás miatt Quasimodo megsüketült.

A főesperes egy látogatás alkalmával a következőt mondta: „Ez megöli amazt”, miközben jobb kezét egy könyvön tartotta, és bal kezével a katedrálisra mutatott. Hugo ezzel azon véleményét fejezte ki, hogy az építészetet lassan kiszorítja az írás. Eddig az emberek templomba jártak, de az írással ez meg fog változni.

Frollo féltékenységében az utcán sértegeti Phobeust, a kapitányt, akibe Esmeralda szerelmes. A főesperes elrejtőzik a kapitány szobájában annak tudtával, hogy tisztázzák a helyzetet. Esmeralda szerelmet vall a kapitánynak, aki azt elfogadja, mint alkalmi kapcsolatot. Ekkor Claude Frollo előbújik, és leszúrja Phoebust. Esmeraldát emberölés és boszorkányság vádjával bíróság elé állítják. Mivel ezt tagadja, kínvallatásnak akarják alávetni, de Esmeralda inkább bevallja azt is, amit nem követett el. Ezért halálra ítélik. Az akasztás napján előkerül a leszúrt és időközben felgyógyult Phobeus, akit meglátván Esmeraldába ismét visszatér az élni akarás vágya. Quasimodo – aki szintén szerelmes a szépséges cigánylányba – megmenti a bitófától, és a templom szent területére viszi.

Quasimodo a saját szállásán rejti el a lányt, ahol elmondja neki, mit érez iránta, de Esmeralda ezt nem viszonozza, mivel ő még mindig Phobeusba szerelmes. Quasimodo megígéri, hogy a kapitányt elhívja a templomba, de az nem akar találkozni a lánnyal. Egyik éjjel a főesperes meglátogatja Esmeraldát, és ismét szerelmet vall neki, de az elutasítja. Ezért erőszakoskodni kezd vele, de ő a harangozótól kapott sípot megfújva, hívja Quasimodót, aki egy tőrrel támad a betolakodóra, de mikor felismeri benne nevelőapját, visszakozik. Ekkor Esmeralda veszi kezébe a tőrt, amivel sakkban tartja a papot.

A cigányok és tolvajok Gringoire közbenjárására elindulnak Esmeralda kiszabadítására. Quasimodo a tömeget látva azt hiszi, Esmeraldát akarják elrabolni, ezért szembeszáll velük. Kis idő múlva katonaság is a segítségére siet, és sikeresen visszaverik a támadást. Esmeralda időközben eltűnik a cellájából, mivel Gringoire és a pap elviszik, hogy megmentsék. A Szajna túlpartján Gringoire előre indul a kecskével, a főesperes pedig választás elé állítja Esmeraldát: elfogadja a szerelmét, vagy akasztófára kerül. Esmeralda inkább a halált választja. Míg Frollo a poroszlókért megy, a tébolyult nővérre, Guduléra bízza a lányt. Gudule Esmeraldában ráismer a rég elveszett lányára. Próbál most segíteni neki a szökésben, de a dulakodás közben életét veszti.

Végül Esmeraldát felakasztják, Quasimodo pedig – mikor rájön, mit is tett a nevelőapja – a mélybe taszítja Frollót. A holtest – mivel alkímiával vádolták – nem került megszentelt földbe. Quasimodo elhagyta a Notre-Dame-ot, és később megtalálták a csontjait, szerelmének, Esmeraldának a földi maradványait átkarolva.

Filmváltozatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]