John Gielgud
| John Gielgud | |
 |
|
| John Gielgud 1973-ban | |
| Életrajzi adatok | |
| Születési név | Arthur John Gielgud |
| Született | 1904. április 14. London, Anglia |
| Elhunyt | 2000. május 21. (96 évesen) Aylesbury, Anglia |
| Pályafutása | |
| Iskolái |
|
| Aktív évek | 1924–2000 |
| Díjai | |
| Oscar-díj | Legjobb férfi mellékszereplő 1981 Arthur |
| Golden Globe | Legjobb férfi mellékszereplő 1981 Arthur |
| BAFTA-díj | Legjobb férfi főszereplő 1953 Julius Caesar Legjobb férfi mellékszereplő 1974 Gyilkosság az Orient Expresszen |
|
|
|
| John Gielgud az IMDb-n PORT.hu-adatlap |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz John Gielgud témájú médiaállományokat.
|
|
Arthur Gielgud, Sir (teljes nevén: Arthur John Gielgud) (London, 1904. április 14. – Aylesbury, 2000. május 21.) Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjas angol színész, rendező.
Tartalomjegyzék
Életpályája[forrásszöveg szerkesztése]
Tanulmányai, pályájának kezdete[forrásszöveg szerkesztése]
A fiatal Gielgud a tanulmányait a jónevű londoni Royal Academy of Dramatic Arts-ban végezte. Pályafutását színpadon kezdte, húszéves korában lépett fel először. Jó barátságot kötött Laurence Olivier-vel is, huszonhét évesen már William Shakespeare Hamletjét formálta meg nagyszerűen. Gielgud életművében a későbbiekben is főszerepet játszott a reneszánsz drámaóriás. Első jelentős (egyben fő)szerepét Alfred Hitchcocktól kapta a Titkos ügynökben (Secret Agent), 1936-ban. Gielgud a második világháború alatt csupán egy filmben szerepelt, az 1941-ben készített A miniszterelnökben (The Prime Minister) Benjamin Disraelit, a viktóriánus Anglia egyik leghíresebb politikusát keltette életre. A visszatérésre tizenkét évet kellett várni, de megérte, hiszen BAFTA-díjjal tüntették ki a cselszövő Cassius megformálásáért Shakespeare Julius Caesarjának filmváltozatában, a fiatal Marlon Brando és James Mason mellett. Ezután szintén két Shakespeare-szerep következett, a Rómeó és Júliában és a III. Richárdban. 1957-ben A Wimpole Street-i Barettek (The Barretts of Wimpole Street) című romantikus drámában tűnt fel, amely a költőházaspár Robert Browning és Elizabeth Barrett szerelmét mesélte el.
Az 1960-as évek[forrásszöveg szerkesztése]
Az 1960-as évek elején Gielgud újra szünetet tartott pályafutásában, de 1964-ben ismét emlékezetes volt a visszatérése a Becket című történelmi drámában, amelyben Richard Burton és Peter O’Toole partnere volt. Gielgudot Oscar-díjra is jelölték. Szintén 1964-ben próbálkozott meg a rendezéssel is, és egy minden szempontból igényes Hamlet adaptációt készített barátjával, Richard Burtonnel a címszerepben. Egy évvel később Tony Richardson A megboldogult (The Loved One) című vígjátékában szerepelt, majd Orson Wellesszel dolgozott együtt a Falstaffban. 1968-ban ismét Tony Richardson rendezővel forgatott A könnyűlovasság támadása (The Charge of the Light Brigade) című, a krími háborúban hősiesen helytálló brit katonákról szóló filmjében, melyben Trevor Howard és Vanessa Redgrave mellett játszott.
Az 1970-es évek[forrásszöveg szerkesztése]
1970-ben ismét Julius Caesar-adaptációban nyújtott remek alakítást, de ezúttal most nem Cassius, hanem a római hadvezér bőrébe bújt. 1974-ben megkapta második BAFTA-díját is a Gyilkosság az Orient expresszen (Murder on the Orient Express) című krimiklasszikusnak köszönhetően, ahol olyan sztárok között brillírozott, mint Albert Finney, Sean Connery, Ingrid Bergman és Lauren Bacall. 1977-ben a Henry Fielding regényéből készült Joseph Andrewsban komédiázott. Nerva szerepét játszotta Tinto Brass pornóelemekkel fűszerezett botrányfilmjében, a Caligulában (1979). Erről a szerepléséről az akkor 75 éves művész szarkasztikusan csak ennyit mondott a forgatás végén: „Elkészítettem az első pornófilmem.”
Az 1980-as évek[forrásszöveg szerkesztése]
1980-ban Anthony Hopkinsszal és John Hurttel szerepelt együtt David Lynch Az elefántember (The Elephant Man) című drámájában. 1982-ben, 78 évesen, Gielgud elnyerte a legrangosabb filmes kitüntetést, az Oscar-díjat, a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában, az Arthur című romantikus vígjátékban nyújtott alakításáért, de ugyanezért a Golden Globe-ot is begyűjtötte. Ugyancsak '82-ben szerepelt Richard Attenborough Gandhi című Oscar-díjas történelmi drámájában Ben Kingsley és Edward Fox oldalán. 1988-ban szerepet vállalt az Arthur folytatásában, de a második rész meg sem tudta közelíteni az első sikerét.
Az 1990-es évek[forrásszöveg szerkesztése]
1991-ben Peter Greenaway a címszerepet bízta rá a Prospero könyvei (Prospero's Books) című, fantasztikus képi ötletekkel teli filmjében, melyben a svéd színészveterán, Erland Josephson is felbukkant. Egy évvel később Michael Douglas és Melanie Griffith mellett játszott a Felhők közül a napban (Shining Through). 1995-ben Az első lovag (First Knight) című hollywoodi szuperprodukcióban volt Sean Connery és Richard Gere partnere. 1996-ban Gielgudot BAFTA-díjra jelölték: az ausztrál Ragyogj! című filmdrámában személyesítette meg Geoffrey Rush zongoratanárát, majd Kenneth Branagh kínált fel neki egy kisebb szerepet a Hamletben. Gielgud utolsó emlékezetes alakítását 1998-ban, 94 éves korában az Elizabethben nyújtotta: a pápát formálta meg.
Magánélete és halála[forrásszöveg szerkesztése]
Gielgudot 1953-ban homoszexualitása miatt letartóztatták, majd elítélték. Ennek ellenére karrierje nem szenvedett csorbát. Homoszexualitását sohasem tagadta, bár nem is beszélt róla: szégyenkezett meghurcoltatása miatt. Évtizedeken át volt élettársa Martin Henslernek, erről egy 1988-as interjúban nyíltan beszélt.[1][2] 2000 május 21.-én 96 éves korában egy légúti fertőzés miatt elhunyt. Halála után elhamvasztották.
Filmjei[forrásszöveg szerkesztése]
|
|
Jegyzetek[forrásszöveg szerkesztése]
- ↑ Rich, Frank. „Stage: John Gielgud Stars in London Play”, The New York Times, 1988. február 12.
- ↑ (1988. március) „Gielgud, 83, comes out”. Gay Times (114).
Külső hivatkozások[forrásszöveg szerkesztése]
- John Gielgud az Internet Movie Database oldalain
- Angol nyelvű pályakép
- Képgaléria
- John Gielgud a PORT.hu-n (magyarul)
|
