John Gielgud

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
John Gielgud
John Gielgud 1973-ban
John Gielgud 1973-ban
Életrajzi adatok
Születési név Arthur John Gielgud
Született 1904. április 14.
London,
 Egyesült Királyság
Elhunyt 2000. május 21. (96 évesen)
Aylesbury,
 Egyesült Királyság
Pályafutása
Iskolái Royal Academy of Dramatic Art
Westminster School
Aktív évek 19242000
Díjai
Oscar-díj Legjobb férfi mellékszereplő
1981 Arthur
Golden Globe Legjobb férfi mellékszereplő
1981 Arthur
BAFTA-díj Legjobb férfi főszereplő
1953 Julius Caesar
Legjobb férfi mellékszereplő
1974 Gyilkosság az Orient Expresszen

John Gielgud az IMDb-n
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz John Gielgud témájú médiaállományokat.

Arthur Gielgud, Sir (teljes nevén: Arthur John Gielgud) (London, 1904. április 14.Aylesbury, 2000. május 21.) Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjas angol színész, rendező.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tanulmányai, pályájának kezdete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fiatal Gielgud a tanulmányait a jónevű londoni Royal Academy of Dramatic Arts-ban végezte. Pályafutását színpadon kezdte, húszéves korában lépett fel először. Jó barátságot kötött Laurence Olivier-vel is, huszonhét évesen már William Shakespeare Hamletjét formálta meg nagyszerűen. Gielgud életművében a későbbiekben is főszerepet játszott a reneszánsz drámaóriás. Első jelentős (egyben fő)szerepét Alfred Hitchcocktól kapta a Titkos ügynökben (Secret Agent), 1936-ban. Gielgud a második világháború alatt csupán egy filmben szerepelt, az 1941-ben készített A miniszterelnökben (The Prime Minister) Benjamin Disraelit, a viktóriánus Anglia egyik leghíresebb politikusát keltette életre. A visszatérésre tizenkét évet kellett várni, de megérte, hiszen BAFTA-díjjal tüntették ki a cselszövő Cassius megformálásáért Shakespeare Julius Caesarjának filmváltozatában, a fiatal Marlon Brando és James Mason mellett. Ezután szintén két Shakespeare-szerep következett, a Rómeó és Júliában és a III. Richárdban. 1957-ben A Wimpole Street-i Barettek (The Barretts of Wimpole Street) című romantikus drámában tűnt fel, amely a költőházaspár Robert Browning és Elizabeth Barrett szerelmét mesélte el.

Az 1960-as évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1960-as évek elején Gielgud újra szünetet tartott pályafutásában, de 1964-ben ismét emlékezetes volt a visszatérése a Becket című történelmi drámában, amelyben Richard Burton és Peter O'Toole partnere volt. Gielgudot Oscar-díjra is jelölték. Szintén 1964-ben próbálkozott meg a rendezéssel is, és egy minden szempontból igényes Hamlet adaptációt készített barátjával, Richard Burtonnel a címszerepben. Egy évvel később Tony Richardson A megboldogult (The Loved One) című vígjátékában szerepelt, majd Orson Wellesszel dolgozott együtt a Falstaffban. 1968-ban ismét Tony Richardson rendezővel forgatott A könnyűlovasság támadása (The Charge of the Light Brigade) című, a krími háborúban hősiesen helytálló brit katonákról szóló filmjében, melyben Trevor Howard és Vanessa Redgrave mellett játszott.

Az 1970-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1970-ben ismét Julius Caesar-adaptációban nyújtott remek alakítást, de ezúttal most nem Cassius, hanem a római hadvezér bőrébe bújt. 1974-ben megkapta második BAFTA-díját is a Gyilkosság az Orient expresszen (Murder on the Orient Express) című krimiklasszikusnak köszönhetően, ahol olyan sztárok között brillírozott, mint Albert Finney, Sean Connery, Ingrid Bergman és Lauren Bacall. 1977-ben a Henry Fielding regényéből készült Joseph Andrewsban komédiázott. Nerva szerepét játszotta Tinto Brass pornóelemekkel fűszerezett botrányfilmjében, a Caligulában (1979). Erről a szerepléséről az akkor 75 éves művész szarkasztikusan csak ennyit mondott a forgatás végén: „Elkészítettem az első pornófilmem.”

Az 1980-as évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1980-ban Anthony Hopkinsszal és John Hurttel szerepelt együtt David Lynch Az elefántember (The Elephant Man) című drámájában. 1982-ben, 78 évesen, Gielgud elnyerte a legrangosabb filmes kitüntetést, az Oscar-díjat, a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában, az Arthur című romantikus vígjátékban nyújtott alakításáért, de ugyanezért a Golden Globe-ot is begyűjtötte. Ugyancsak '82-ben szerepelt Richard Attenborough Gandhi című Oscar-díjas történelmi drámájában Ben Kingsley és Edward Fox oldalán. 1988-ban szerepet vállalt az Arthur folytatásában, de a második rész meg sem tudta közelíteni az első sikerét.

Az 1990-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1991-ben Peter Greenaway a címszerepet bízta rá a Prospero könyvei (Prospero's Books) című, fantasztikus képi ötletekkel teli filmjében, melyben a svéd színészveterán, Erland Josephson is felbukkant. Egy évvel később Michael Douglas és Melanie Griffith mellett játszott a Felhők közül a napban (Shining Through). 1995-ben Az első lovag (First Knight) című hollywoodi szuperprodukcióban volt Sean Connery és Richard Gere partnere. 1996-ban Gielgudot BAFTA-díjra jelölték: az ausztrál Ragyogj! című filmdrámában személyesítette meg Geoffrey Rush zongoratanárát, majd Kenneth Branagh kínált fel neki egy kisebb szerepet a Hamletben. Gielgud utolsó emlékezetes alakítását 1998-ban, 94 éves korában az Elizabeth nyújtotta: a pápát formálta meg.

Magánélete és halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gielgudot 1953-ban homoszexualitása miatt letartóztatták, majd elítélték. Ennek ellenére karrierje nem szenvedett csorbát. Homoszexualitását sohasem tagadta, bár nem is beszélt róla: szégyenkezett meghurcoltatása miatt. Évtizedeken át volt élettársa Martin Henslernek, erről egy 1988-as interjúban nyíltan beszélt.[1][2] 2000 május 21.-én 96 éves korában egy légúti fertőzés miatt elhunyt. Halála után elhamvasztották.

Filmjei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1998 - Elizabeth
  • 1998 - Merlin
  • 1998 - A bűvös kard – Camelot nyomában
  • 1996 - Richard nyomában
  • 1996 - Ragyogj!
  • 1996 - Hamlet
  • 1996 - Egy hölgy arcképe
  • 1996 - Sárkányszív
  • 1996 - Gulliver utazásai
  • 1995 - Megkísértve
  • 1995 - Az első lovag
  • 1994 - Scarlett
  • 1992 - Egyedül a ringben
  • 1992 - Felhők közül a nap
  • 1991 - A Strauss dinasztia
  • 1991 - Prospero könyvei
  • 1989 - Keresem az utam
  • 1988-1989 - A sas felszáll
  • 1988 - Forrongó világ
  • 1988 - Arthur 2. - Jégbe hűtve
  • 1988 - Randevú a halállal
  • 1988 - Egy ember az örökkévalóságnak
  • 1986 - A canterville-i kísértet
  • 1986 - Titkos világ
  • 1985 - Bőség
  • 1985 - Románc az Orient expresszen
  • 1984 - A Ballantrae-i örökös
  • 1984 - Botrány
  • 1984 - Távoli pavilonok
  • 1984 - Kaméliás hölgy
  • 1983 - Wagner
  • 1983 - Bíbor és fekete
  • 1983 - A gonosz lady
  • 1982 - Marco Polo
  • 1982 - Gandhi
  • 1982 - A Notre-Dame-i toronyőr
  • 1981 - Utolsó látogatás
  • 1981 - A sivatag oroszlánja
  • 1981 - A szerelem oltárán
  • 1981 - Szfinx
  • 1981 - Arthur
  • 1981 - Tűzszekerek
  • 1980 - A karmester
  • 1980 - Miért nem hívták Evanst?
  • 1980 - A formula
  • 1980 - Az elefántember
  • 1979 - Törvényes gyilkosság
  • 1979 - Caligulában
  • 1978 - Senkiföldje
  • 1978 - Nyomorultak
  • 1978 - II. Richárd
  • 1977 - Joseph Andrews
  • 1977 - Gondviselés
  • 1976 - Aces High
  • 1975 - Galileo Galilei
  • 1974 - A királynő törvényszéke
  • 1974 - Gyilkosság az Orient expresszen
  • 1974 - Az aranybánya
  • 1973 - A Kék Hold völgye
  • 1972 - Eagle in a Cage
  • 1972 - Play for Today
  • 1971 - Hassan
  • 1970 - Julius Caesar
  • 1969 - Ó, az a csodálatos háború
  • 1968 - Assignment to Kill
  • 1968 - A könnyűlovasság támadása
  • 1968 - A halászember cipői
  • 1968 - Sebastian úr
  • 1966 - Falstaff
  • 1965 - A megboldogult
  • 1964 - Becket
  • 1962 - The Cherry Orchard
  • 1959 - The DuPont Show of the Month
  • 1957 - Szent Johanna
  • 1957 - Barrették a Wimpole utcából
  • 1956 - 80 nap alatt a Föld körül
  • 1955 - III. Richárd
  • 1954 - Rómeó és Júlia
  • 1953 - Julius Caesar
  • 1948 - Hamlet
  • 1941 - A miniszterelnök
  • 1936 - Titkos ügynök
  • 1933 - Jó barátok
  • 1932 - Insult
  • 1929 - The Clue of the New Pin
  • 1924 - Who Is the Man?

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Rich, Frank. „Stage: John Gielgud Stars in London Play”, The New York Times, 1988. február 12. 
  2. (1988. március) „Gielgud, 83, comes out”. Gay Times (114).  

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz John Gielgud témájú médiaállományokat.