Yarmouthi rajtaütés
| yarmouthi rajtaütés | |||
 | |||
| Konfliktus | Első világháború | ||
| Időpont | 1914. november 3. | ||
| Helyszín | Északi-tenger, Great Yarmouth előtt | ||
| Eredmény | végrehajtott küldetés | ||
| Szemben álló felek | |||
| |||
| Parancsnokok | |||
| |||
| Szemben álló erők | |||
| |||
| Veszteségek | |||
| |||
| Térkép | |||
 yarmouthi rajtaütés
Pozíció az Egyesült Királyság térképén
| |||
 é. sz. 52° 34′ 12″, k. h. 1° 44′ 24″52.570000°N 1.740000°EKoordináták: é. sz. 52° 34′ 12″, k. h. 1° 44′ 24″52.570000°N 1.740000°E | |||
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
A yarmouthi rajtaütés a Császári Haditengerészet (Kaiserliche Marine) egyik támadása volt a Britannia keleti partján fekvő Great Yarmouth ellen az első világháború során 1914. november 3-án. A várost kevés kár érte, mivel a német lövedékek a parton csapódtak be. A német hajók sikeresen telepítettek aknákat, csupán két brit rombolóval és egy aknaszedővel kerültek harcérintkezésbe, melyek szerencsésen megúszták a találkozást. A D5 jelű brit tengeralattjáró egy német aknára futott és elsüllyedt, mikor megpróbált kifutni a kikötőből. A hazatérő német kötelék egyik páncélos cirkálója a honi kikötő előtt két saját telepítésű aknára futott és elsüllyedt.
1914 októberében a Kaiserliche Marine kereste annak lehetőségét, miként tudná harcra kényszeríteni a briteket. A Royal Navy jelentős túlerőben volt, ezért kerülték a főerőikkel vívandó harcot. Ehelyett inkább a kisebb brit kötelékeket igyekeztek levadászni. A császár parancsa értelmében csak kisebb erőket szabadott bevetni a brit partok menti portyázásokra.[1]
A támadásnak számos célja volt. Az egyik aknák telepítése a forgalmas vízi utakon, a másik az útjukba kerülő kisebb hadihajók megsemmisítése vagy amennyiben nagyobb kötelékkel találkoztak volna össze, azokat maguk után csalva a lesben várakozó Hochseeflotte elé kellett csalogatni őket. A németek a tengerparti települések elleni rajtaütésektől azt várták, hogy a britek védelmük érdekében kisebb egységeket különítenek ki a védelmükre és ezzel megosztják az erőiket. A britek a főerőiket képező Grand Fleetet egyben tartották, így biztos létszámfölényben lettek volna egy esetleges nagy összecsapás esetén. A német vezetés reményei szerint rá tudták volna kényszeríteni a briteket, hogy több hadihajót különítsenek ki a Scapa Flow-ban állomásozó főerőktől partvédelmi célra, így nagyobb esélyük lehetett elszigetelt kötelékek becserkészésére.[1]
Előzmények
A yarmouthi rajtaütést a Franz von Hipper tengernagy vezette csatacirkálóraj hajtotta végre. A Seydlitz, Von der Tann és Moltke csatacirkálók, a valamivel kisebb Blücher páncélos cirkáló valamint a Straßburg, Graudenz, Kolberg és Stralsund könnyűcirkálók tartoztak a kötelékéhez. Feladatuk Yarmouth és Lowestoft előtti vizek elaknásítása és Yarmouth lövetése volt.[2]
A rajtaütés
A német csatacirkálóraj 1914. november 2-án 16:30-kor hagyta el a bázisául szolgáló Jade folyó torkolatát. Röviddel később két német csatahajóraj követte őket azzal a feladattal, hogy az esetlegesen a csatacirkálókra támadó és őket üldözőbe vevő nagyobb brit kötelékekre lecsaphassanak. Éjfélre a hajóraj északi irányban kikerülte a halászhajókat. November 3-án 06:30-kor észlelték a "Smith's Knoll Watch" jelzőbójáját, így pontosan meg tudták határozni a helyzetüket és Yarmouth felé közelítettek.[3] Yarmouth tengerpartján a Halcyon aknaszedő valamint a Lively és Leopard rombolók járőröztek. A Halcyon észlelte a cirkálókat és tüzet nyitott rájuk. A németek előbb kiskaliberű ágyúkkal válaszoltak majd a nehéztüzérségük is tüzet nyitott. Arthur Hungerford Pollen erről a következőket írta:
| „Privát levelekben az áll, hogy rövidre és hosszúra sikerült sortüzek csapódtak be körülöttük és a hajót annyi víz borította el, hogy a túlterheléstől kis híján elsüllyedt. Egy emberrel gránátszilánk végzett.” | |
– Pollen[4]
|
A két mérfölddel (1,7 tmf, 3,2 km) mögötte hajózó Lively a ködvető berendezéseit használva rejtette el a hajókat az ellenség elől. A német csatacirkálók tüze nem volt olyan pontos, mint amilyen lehetett volna, mivel mindegyikük egyszerre nyitott tüzet rá, így nem tudták megfigyelni a saját sortüzeik becsapódását és az ennek megfelelő helyesbítéseket sem tudták elvégezni. 07:40-kor Hipper beszüntette a tüzelést a Lively-re és néhány lövést leadtak Yarmouth irányába, melyek lövedékei a tengerparton csapódtak be. Miután a Stralsund sikeresen telepítette az aknákat, a német kötelék hazaindult.[5]
A közvetlen veszélyből kikerülő Halcyon rádión jelezte a német hajók felbukkanását. A Success romboló megindult az irányukba és három kikötőben álló romboló a kazánok felfűtéséhez látott. A yarmouthi kikötőben állomásozó E10, D5 és D3 jelű tengeralattjárók is kifutottak, de közülük a D5 egy imént telepített aknára futott és elsüllyedt. Huszonöt fős fős személyzetéből öten meg tudtak menekülni. 08:30-kor a Halcyon visszatért a kikötőbe és jelentést tett a történtekről.[6]
09:55-kor David Beatty tengernagyot és a csatacirkálóraját délre rendelték a Grand Fleet Írország felől érkező egységeit is utána küldték. Ekkorra azonban Hipper már 50 mérföldre (42 tmf, 80 km) volt tőlük úton hazafelé. A német hajók Schillignél töltötték az éjszakát, mivel megvárták míg a sűrű köd valamelyest felszáll és csak azután futottak be a kikötőbe. A ködben a hozzájuk csatlakozott Yorck páncélos cirkáló letért a helyes irányról és két aknára is ráfutott. Sokan túlélték a katasztrófát a sekély vízben elsüllyedt hajón, de 235 fő életét veszítette.[7]
Az ütközet után
Hipper tengernagyot vaskereszttel tüntették ki, de visszautasította annak viselését, mivel úgy érezte csekély eredményeket értek el. Habár az eredmények nem voltak látványosak, a német tiszteket fellelkesítette az a könnyedség, amivel Hipper a brit partokhoz ért, majd ahogyan távozott onnan és ez felbátorította őket az újabb hasonló bevetésekre. A brit ellenreakció elmaradása részben a Coronel-foknál elveszített csatáról érkezett híreknek köszönhető illetve annak, hogy John Jellicoe, a Grand Fleet parancsnoka vonaton ült visszatérőben a flottájához a támadás idején.[7] Winston Churchill, az admiralitás első lordja szerint a britek nem hitték el, hogy a németek csak Yarmouth rövid bombázására érkeztek és arra vártak, hogy történik is majd valami.[8]
Csatarend
Royal Navy
- HMS Halcyon, aknaszedő, zászlóshajó
- HMS Lively, romboló
- HMS Leopard, romboló
- HMS Success, romboló
- HMS E10, tengeralattjáró
- HMS D5, tengeralattjáró
- HMS D3, tengeralattjáró
Kaiserliche Marine
- SMS Seydlitz, csatacirkáló, zászlóshajó
- SMS Von der Tann, csatacirkáló
- SMS Moltke, csatacirkáló
- SMS Blücher, páncélos cirkáló
- SMS Straßburg, könnyűcirkáló
- SMS Graudenz, könnyűcirkáló
- SMS Kolberg, könnyűcirkáló
- SMS Stralsund, könnyűcirkáló
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Raid on Yarmouth című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Jegyzetek
Irodalom
- Churchill, W. S. C.. The World Crisis, 1911–1914, 3rd, London: Thornton Butterworth (1923). OCLC 769844622
- Corbett, J. S.. Naval Operations, 2nd repr. Imperial War Museum and Naval & Military Press, History of the Great War based on Official Documents, London: Longmans, Green (2009). ISBN 1-84342-489-4. Hozzáférés ideje: 2016. szeptember 4.
- Marder, Arthur J.. The War Years to the Eve of Jutland: 1914–1916, From the Dreadnought to Scapa Flow. London: Oxford University Press (1965). OCLC 865180297
- Massie, R.. Castles of Steel: Britain, Germany, and the Winning of the Great War at Sea. London: Jonathan Cape (2004). ISBN 0-224-04092-8
- Pollen, A. J. H.. The British Navy in Battle. Garden City, NY: Doubleday (1919). OCLC 710122. Hozzáférés ideje: 2016. január 21.
- Ward, J. M.. Dawn Raid. The Bombardment of The Hartlepools, Wednesday, December 16th, 1914, 2nd, Bishop Auckland: Printability (1992). ISBN 1-872239-01-3
.png){kind=small}