Vanguard–2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vanguard–2
Vanguard2.jpg
A Vanguard–2 makettje a Goddard Spaceflight Centerben

Ország  Amerikai Egyesült Államok
Űrügynökség Naval Research Laboratory
Típus földmegfigyelő műhold
Küldetés
Indítás dátuma 1959. február 17.
Indítás helye Kennedy Űrközpont
Hordozórakéta Vanguard
Élettartam 19 nap
Tömeg 10,8 kg
Pályaelemek
Excentricitás 0,166
Inklináció 32,88°
Periódus 125,6 perc

A Vanguard–2 egy földmegfigyelő műhold volt. Az űreszközt az Egyesült Államok bocsátotta fel egy haditengerészeti űrprogram keretein belül.

A műhold[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A műhold nagy fejlődésen ment keresztül elődjéhez képest. Felépítését tekintve egy 50,8 cm átmérőjű, 10,8 kg tömegű magnézium gömb volt, elődjénél szélesebb körű műszerparkkal. A fő megfigyelési programhoz két darab, fotocellával felszerelt távcsövet szereltek be, amelyekkel a nappali félgömb felett tudott fényerő-méréseket végezni a szonda. Az adatokat egy magnetofonon rögzítették, melyet egy beépített rádióvevő segítségével az irányítás tudott működtetni.

Elődjéhez hasonlóan ebbe a műholdba is két rádióadót építettek. Az egyik 1 Watt teljesítménnyel sugárzott a 108,03 MHz-es frekvencián és adásaiban telemetriai adatokat küldött az irányításnak. A másikon a 108 MHz-es frekvencián folyamatos jelsugárzás folyt – 10 mW teljesítménnyel –, a szonda nyomonkövetéséhez. A repülés közbeni stabilizálást a szonda forgásával oldották meg, percenként 50 fordulattal. Ezúttal a belső energiaellátás mellett döntöttek – higany akkumulátorokkal – ám ez mindössze 19 napos működési időt tett lehetővé.

Új hőszigetelő eljárásokat is kipróbáltak a Vanguard–2-nél: a magnézium gömbszerkezetet belül arany fóliával bélelték, kívül pedig alumínium réteget gőzöltek fel, amelyre még egy szilícium-oxid réteg került. Az új szigetelés teljes sikerrel vizsgázott.

A küldetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A repülés 1959. március 8-án indult. A szondát, elődjéhez hasonló, 33°-os pályahajlású (a Szovjetunió területét nem érintő), 3320 x 557 km-es, elnyúlt ellipszis pályára állították. A kezdeti pályaszámításokhoz képest napjainkra ennél a szondánál is drasztikusan csökkent a várható élettartam, amelyet jelenleg 300 év körülire becsülünk. A tényleges működési idő azonban mindössze 19 nap volt.

A küldetés eredményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Optikai észlelések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A műhold a magával vitt távcsövek és fotocellák segítségével az Egyenlítő +/- 35°-os környezetében mérte a visszaverődő fény mennyiségét. Ezek szerint a felhők a beeső fény közel 80%-át, a szárazföldi területek 15-20%-át és a tengerek, óceánok mindössze az 5%-át verik vissza.

A stabilitáshoz szükséges saját tengely körüli forgás miatt az optikai letapogatást egymást követő sávokban tudta elvégezni a berendezés, amely később számos más űr-érzékelő sajátja is lett. A keringéseknek csak a nappali félteke fölé eső részét lehetett felhasználni, ezért az észlelési idő körönként 50 perc volt. Az ez alatt gyűjtött adatokat a magnóról 60 másodperc alatt lehetett letölteni (ezután a szalagot visszatekerték és a következő felvétellel az előző adatok törlődtek). A kísérlet csak félsikert hozott, mert bár a műszerek megfelelően működtek, a szonda forgástengelyét rosszul állították be, így az antenna nem mindig állt megfelelő szögben a letöltéshez és az adatok hiányosak maradtak.

A légkör sűrűségének a szonda mozgására gyakorolt hatásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eredetileg erre vonatkozó mérések nem szerepeltek a küldetés terveiben, ám a repülés során felmerült, hogy egyszerűen kivitelezhető lenne. Lévén a műhold teljesen szimmetrikus, a pályájának, sebességének változásait csak külső behatások okozzák, elősorban a felső légkör. A felső légkör sűrűsége pedig a magasságtól, napszaktól (megvilágítottságtól), naptevékenységi ciklustól függ. E feltevésből kiindulva a szonda optikai, rádió és radaros követésével következtetni lehetett a légkör sűrűségére és a különböző szempontok alapján eloszlási térképeket készítettek belőle a kutatók.

Külső források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar oldalak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külföldi oldalak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]