Urbinói Venus
| Urbinói Venus (Venere di Urbino) | |
 | |
| Művész | Tiziano (1538) |
| Típus | olajfestmény |
| Műfaj |
|
| Mozgalom |
|
| Magasság | 119 cm |
| Szélesség | 165 cm |
| Múzeum | Uffizi Galéria |
| Gyűjtemény | Uffizi Képtár |
| Település | Firenze |
| Katalógusszám |
|
| Anyag | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Urbinói Venus témájú médiaállományokat. | |
A firenzei Uffizi Galériában őrzött Urbinói Venus c. festményt 1538-ban festette Tiziano Vecellio az urbinói herceg számára Velencében.
Alvó Venus
A kép nem előzmény nélkül való, mivel Tiziano mestere, Giorgione festette meg az Alvó Venust, amelyet korai halála miatt nem tudott befejezni. Velencében, Girolamo Marcello házában pihent az aktkép 1525-ig.
Szabadban, tájháttér előtt velencei fiatal mezítelen hölgy szunnyad egy drapérián egyik karjára dőlve. Alakja az antik márványszobrokról ismert kivételesen arányos formákra emlékeztet. A tájat Tiziano fejezte be, talán még a drapériát is ő festette az aktképhez. Ártatlanság és nyugalom sugárzik Giorgione Alvó Venusából.
Urbinói Venus
Tiziano Urbinói Venusa erőteljesebb érzékiséget, tisztaságot és várakozást sugároz. A kép dinamizmusát növeli az enteriőr; az ágy vörös bársonyával és fehér drapériájával éles kontrasztot alkot az akt meleg színe; a pompás szobában a háttérben két szolgáló készíti elő a fiatal hölgy ruháit, az ablakon át kéken, aranyosan ragyog az ég és a lagúna színei látszanak. Egymást követő időben (1530, 1538) került napvilágra Giorgione Alvó Venusa és Tiziano Urbinói Venusa. A műértő kortársak Tiziano Venusát találták kifejezőbbnek, de a műértői közvélemény azóta is váltakozva részesíti előnyben Tiziano vagy Giorgione Venusát. Sokan sejtetni vélik, hogy az antik kultúra hatásán túl Tiziano e képének dinamizmusa, elrendezése, koloritja a manierista stílus előfutára lenne, mások tagadják ezt, s teljességgel odakötik Tizianót az érett reneszánszhoz, a cinquecento festészetéhez.
Olympia
Számos későbbi nagy festőre gyakoroltak hatást Giorgione és Tiziano aktfestményei, köztük volt Velázquez, Goya és Édouard Manet. Mind közül talán legnevezetesebb Manet Olympiája,[1] Manet le is másolta pályakezdésekor Tiziano Urbinói Vénuszát, mire 1863-ban megalkotta saját először hírhedt, majd híres Olympiáját, amelynek stílusa már egyenesen az impresszionizmusba vezetett. E képen nem az érzékiség, hanem a pénzért kapható szépség és titok kap fő szerepet, ennek szimbóluma az akt bal kézfejének nyitott ujjai, amelyek a titkot igyekeznek elfedni, a háttérben levő fekete szolgáló és fekete macska is titkot sejtet, vadonatúj stílusban, az impresszionizmus stílusában.
Összefoglalás
Az nem lehet kétséges, hogy mindhárom Venusra hatott Itália földjén addig legszebbnek számító Medici-Venus szobor, látták ezt a kortársak és utódaik is. Előszeretettel állították ki egy teremben a XVIII. században a Medici-Venust és Tiziano Urbinói Venusát.[2] A Medici-Venus szobor európai egyeduralmát majd csak a Louvre-ban 1820-ban kiállított Milói Venus döntötte meg, de az már egy másik történet.
Az elemzett művek adatai
- Tiziano Vecellio: Urbinói Venus (1538) (olaj, vászon, 119 x 165 cm), Galleria degli Uffizi, Firenze
- Giorgione: Alvó Venus (1510 körül) (olaj, vászon, 108,5 x 175 cm), Zwinger, Drezda
- Édouard Manet másolata Tiziano Urbinói Venusáról (1856) (24 x 37 cm)
- Édouard Manet: Olympia (1863) (olaj, vászon, 130,5 x 190 cm), Musée d’Orsay, Párizs
- A Medici-Venus szobor (Eredetije Kr. e. 3. századból; 1,53 m magas) Galleria degli Uffizi, Firenze
Jegyzetek
- ↑ Olympiáról bővebben lásd az Édouard Manet szócikket.
- ↑ Előtérben balra az Urbinói Venus c. festmény, háttérben jobbra a Medici-Venus-szobor Johann Zoffany festményét a két műalkotás együttes kiállításáról (Uffizi Galéria Tribuna Terme, lásd még a Medici-Venus c. szócikkben.
Források
- Az érett reneszánsz. (Historia del Arte, tomo 6.) Budapest : Corvina, 1986. Giorgione: Alvó Vénusz lásd 114. o.; Tiziano: Urbinói Vénusz lásd 142–143. o. ISBN 963-13-2250-5
További információk
- Tizian Urbinói Vénuszáról, angolul
- Daniel Arasse: Festménytalányok (Typotex Kiadó, 2010, ISBN 978 963 279 110 4)
- Daniel Arasse: Festménytörténetek (Typotex Kiadó, 2011, ISBN 978 963 9664 51 7)
