Cinquecento

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Cinquecento (olaszul a. m. ötszáz) az itáliai reneszánsz művészet kb. 1500 és 1530 közötti korszakának megnevezése Giorgio Vasari nyomán; stílustörténeti korszak, mégpedig az, amelyiket Heinrich Wölfflin óta „A klasszikusként” említenek. Tágabb értelemben véve használatát az egész 16. századra kiterjesztik. Főként a festészetet illetik ezzel a megnevezéssel, míg az építészetre nehezebben alkalmazható. Főleg közép-itáliai területekre, Firenze és Róma művészeire vonatkoztatják (Velencére például kevésbé).

A szűkebb értelemben vett cinquecento Leonardo da Vinci művészetével kezdődik. Leonardo nyomán terjedt el a sfumato és a chiaroscuro, a cinqucento stílusának legfontosabb ismertetői. A cinquecento művészei között három nagy óriást tartanak számon: Leonardo, Raffaello és Michelangelo; de rajtuk kívül számos mester is működött ebben az időben, mint Sebastiano del Piombo, Andrea del Sarto, Luca Signorelli, Girolamo Romanino.

A cinquecento művészet központja Róma. A fő mecénások a pápák: II. Gyula pápa, X. Leó pápa és VII. Kelemen. Róma légköre azonban nem volt minden művész számára megfelelő, ehhez kapcsolódik André Chastel egy kisebb kutatása a reneszánsz miliőelméletéről. Sok művész származott el Rómából, de ők már nem a reneszánsz harmonikus világát terjesztették, hanem a korai manierizmusét.

Leonardo da Vinci: Sziklás Madonna (1483; Louvre)

A cinquecento művészei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ha a velenceieket is ide értjük:

Cinquecento építészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az érett reneszánsz építészete. Társadalmi hátteréről: a folytonos hadakozások (olaszok és franciák, Borgiák és Mediciek egymás ellen) nagy vagyonok felhalmozását tették lehetővé. A mecenatúra ennélfogva óriási volt mind az egyháztól, mind magánkezektől, különösen, hogy a pápák ez időtájt inkább államférifaknak tekintették magukat, mint egyházfőnek.

Az építészet a gótika után nem tudott újabb konstrukciókat kitalálni, ezért már meglévő, antik formákhoz folyamodtak. Az építészetben először jelenik meg a homlokzat mint probléma. Ennek megoldására csakis díszítő felületeket lehetett alkalmazni, s ez már a manierizmushoz illetve a barokkhoz vitt előre.

A korszak legnagyobb vállalkozása a római Szent Péter-bazilika újjáépítése. A templomon Donato Bramante dolgozott haláláig, a munkálatokat Michelangelo vette át, ő építette a ma is látható kupolát.

Andrea Palladio művészetét inkább a manierizmussal szokás tárgyalni, vagy a késő reneszánsszal.

Cinquecento festészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Róma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Firenze[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ferrara[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Siena[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lombardia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Velence[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cinquecento vége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A korszak végét Róma 1527-es feldúlásával is meg lehet jelölni, ez volt a hírhedt Sacco di Roma. Az egész századot nézve azonban a lezáró pont inkább a római Il Gésu építése, az első kimondottan barokk templomé.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • CHASTEL, André: Miliőelmélet a reneszánszban, In: Fabulák, formák, figurák.
  • TÁTRAI Vilmos: Közép-itáliai cinquecento festmények, Bp., Corvina.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Siegel Frigyes: A cinquecento építészetéről