Theater an der Wien
| Theater an der Wien | |
| Das neue Opernhaus | |
 | |
 | |
| Korábbi nevek: Kaiserl. königl. privilegiertes Schauspielhaus Theater an der Wien | |
| Település | |
| Építési adatok | |
| Építés éve | 1801 |
| Megnyitás | 1801 |
| Rekonstrukciók évei | 1845, 1902, 1938 |
| Építész(ek) | Fellner és Helmer |
| Hasznosítása | |
| Felhasználási terület | színházépület |
| Tulajdonos | Vereinigte Bühnen Wien |
| Elhelyezkedése | |
 Theater an der Wien
Pozíció Bécs térképén
| |
 é. sz. 48° 11′ 59″, k. h. 16° 21′ 50″Koordináták: é. sz. 48° 11′ 59″, k. h. 16° 21′ 50″ | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Theater an der Wien témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Theater an der Wien (neve magyarul a Wien folyó menti színház) egy színház Bécs hatodik kerületében. A színház jelenleg 1129 üllőhelyes és 50 állóhelyes.[1]
Története[szerkesztés]
1800. április 3-án Emanuel Schikaneder megkapta a színház építési engedélyét a császártól.[2] Az épület tizenhárom hónapos építkezés után 1801. június 13-án nyílt meg a Wien folyó északi partján.[3] A 19. század második felében és a 20. század elején operettszínház volt.
A színház 1939. június 1-jétől 1945. október 5-ig zárva volt. Bécset 1945-ben súlyos légitámadások érték, az Állami Operaház romba dőlt. Az újjáépítés alatt az opera a Theater an der Wien épületében működött. 1960-ban Bécs városa megszerezte a színházat a korábbi tulajdonosoktól, hogy fesztiválcsarnokként használhassa a Wiener Festwochen és a vendégszereplések számára. Az 1990-es években a színház új hírnevet szerzett a német nyelvű musicalpremierjei révén. A 2006-os Mozart-évvel elhagyták a kortárs fénymúzsák hagyományát, és a színház operák, különösen a bécsi klasszikus zene helyszíne lett.
Igazgatói[szerkesztés]
- Fritz Klingenbeck (1962–1965)
- Rolf Kutschera (1965–1983)
- Peter Weck (1983–1992)
- Rudolf Klausnitzer (1992–2006)
- Roland Geyer (2006–)
Ősbemutatói (kivonatos lista)[szerkesztés]
- 1801 – Alexander; Franz Teyber
- 1803 – 2. szimfónia; Ludwig van Beethoven – első nyilvános előadás
- 1804 – Die Neger; Antonio Salieri
- 1805 – 3. szimfónia (Eroica) ; Ludwig van Beethoven – első nyilvános előadás
- 1805 – Fidelio (1. változat, Fidelio oder Die eheliche Liebe); Ludwig van Beethoven
- 1806 – Fidelio (2. változat, Leonore oder Der Triumph der ehelichen Liebe); Ludwig van Beethoven
- 1808 – 5. szimfónia; Ludwig van Beethoven – első nyilvános előadás
- 1808 – 6. szimfónia (Pastorale); Ludwig van Beethoven – első nyilvános előadás
- 1808 – Fantasie für Klavier, Chor und Orchester; Ludwig van Beethoven
- 1810 – Heilbronni Katica; Heinrich von Kleist
- 1811 – Der König und sein Stubenheizer; Wilhelm Vogel[4]
- 1813 – Der vierjährige Posten; Carl Steinacker, Libretto: Carl Theodor Körner
- 1817 – Die Ahnfrau; Franz Grillparzer
- 1820 – Die Zauberharfe, Melodram mit Musik; Franz Schubert
- 1823 – Rosamunde, Fürstin von Cypern; Helmina von Chézy, zene: Franz Schubert
- 1844 – Der Zerrissene; Johann Nepomuk Nestroy
- 1846 – A fegyverkovács (Der Waffenschmied); Albert Lortzing
- 1859 – Ein Wiener Volkssänger; Johann Fürst, zene: Adolf Müller sen. (15. September 1859)[5]
- 1860 – Das Pensionat; Franz von Suppé
- 1871 – Indigo und die 40 Räuber; Johann Strauss
- 1871 – Der Meineidbauer; Ludwig Anzengruber
- 1872 – Die Kreuzelschreiber; Ludwig Anzengruber
- 1874 – A denevér; Johann Strauss
- 1874 – Der G’wissenswurm; Ludwig Anzengruber
- 1875 – Cagliostro Bécsben; Johann Strauss
- 1876 – Joconde; Carl Zeller
- 1877 – Nanon; Richard Genée
- 1878 – Das verwunschene Schloss; Carl Millöcker
- 1879 – Gräfin Dubarry; Carl Millöcker
- 1879 – Madame Favart; Jacques Offenbach
- 1880 – Das Spitzentuch der Königin; Johann Strauss
- 1880 – Apajune, a vízitündér; Carl Millöcker
- 1881 – Der lustige Krieg; Johann Strauss
- 1882 – A koldusdiák; Carl Millöcker
- 1884 – Gasparone; Carl Millöcker
- 1885 – A cigánybáró; Johann Strauss
- 1887 – Bellmann; Franz von Suppé
- 1890 – Szegény Jonathán; Carl Millöcker
- 1891 – Der Vogelhändler; Carl Zeller
- 1894 – Der Obersteiger; Carl Zeller
- 1896 – General Gogo; Adolf Müller junior
- 1897 – Die Göttin der Vernunft; Johann Strauss (13. März 1897)
- 1902 – Bécsi asszonyok; Lehár Ferenc
- 1903 – Bruder Straubinger; Edmund Eysler
- 1903 – Der Lebemann; Alfred Grünfeld
- 1905 – A víg özvegy; Lehár Ferenc (30. Dezember 1905)
- 1908 – A csokoládékatona; Oscar Straus
- 1915 – Auf Befehl der Kaiserin; Bruno Granichstaedten
- 1916 – Sztambul rózsája; Leo Fall
- 1922 – Frasquita; Lehár Ferenc
- 1923 – Bacchusnacht; Bruno Granichstaedten
- 1923 – Kleopátra gyöngyei; Oscar Straus
- 1925 – Der Orlow; Bruno Granichstaedten
- 1926 – A cirkuszhercegnő; Kálmán Imre
- 1927 – Die gold’ne Meisterin; Edmund Eysler
- 1930 – Reklame!; Bruno Granichstaedten
- 1932 – Sissy; Fritz Kreisler
- 1934 – Der singende Traum; Richard Tauber
- 1934 – Die gelbe Lilie; Michael Krasznay-Krausz
- 1936 – Axel an der Himmelstür; Ralph Benatzky
- 1968 – La Mancha lovagja; Mitch Leigh, első német nyelvű bemutató
- 1972 – Helden, Helden; Udo Jürgens
- 1980 – Jesu Hochzeit; Gottfried von Einem és Lotte Ingrisch (18. Mai 1980)
- 1981 – Netzwerk; Friedrich Cerha (31. Mai 1981)
- 1983 – Macskák; Andrew Lloyd Webber, első német nyelvű bemutató (24. September 1983)
- 1988 – Az operaház fantomja; Andrew Lloyd Webber, első német nyelvű bemutató
- 1990 – Freudiana; Eric Woolfson (zene) és Brian Brolly
- 1992 – Elisabeth; Lévay Szilveszter és Michael Kunze
- 1995 – Die Wände; Adriana Hölszky és Thomas Körner
- 1999 – Mozart!; Sylvester Levay und Michael Kunze (12. Oktober 1999)
- 2001 – Jekyll & Hyde; Frank Wildhorn, (2001 bis 2003)
- 2006 – I hate Mozart!; Bernhard Lang és Michael Sturminger
- 2009 – Haydn bricht auf; Bernhard Lang és Kabinetttheater
- 2010 – Die Besessenen; Johannes Kalitzke
- 2010 – Il postino; Daniel Catán, első europai bemutató
- 2011 – Gogol, Opera; Lera Auerbach
- 2013 – A Harlot’s Progress; Iain Bell és Peter Ackroyd
Irodalom (német nyelven)[szerkesztés]
- Ludwig von Alvensleben: Biographisches Taschenbuch deutscher Bühnen-Künstler und Künstlerinnen. Zweiter Jahrgang. Fischer, Leipzig 1837. – Volltext online.
- M(oritz) G(ottlieb) Saphir: Oeffentliche Privat-Vorstellung, zum Besten der Wohlthätigkeit, mit Beleuchtung, Dekorationen und Ausstattung. In: Der Humorist, Nr. 21/1846 (X. Jahrgang), 24. Jänner 1846, S. 81–84. (Online bei ANNO).
- Friedrich Kaiser: Unter fünfzehn Theater-Direktoren. Bunte Bilder aus der Wiener Bühnenwelt. Waldheim, Wien 1870. – Volltext online.
- Raoul Biberhofer: 125 Jahre Theater an der Wien. 1801–1926. Eine Denkschrift mit einem Geleitwort; Hubert Marischka-Karczag. W. Karczag, Wien 1926, OBV.
- Anton Bauer: 150 Jahre Theater an der Wien. Amalthea-Verlag, Zürich/Wien (u. a.) 1952, OBV.
- Tadeusz Krzeszowiak: Theater an der Wien. Seine Technik und Geschichte 1801–2001. Böhlau, Wien (u.a) 2002, ISBN 3-205-77015-3.
- Meike Wagner: Theater und Öffentlichkeit im Vormärz. Berlin, München und Wien als Schauplätze bürgerlicher Medienpraxis. Akademie-Verlag, Berlin 2013, ISBN 978-3-05-005961-7.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Angaben der Statistik Austria
- ↑ Bauer: 150 Jahre Theater an der Wien, S. 26–35.
- ↑ Tadeusz Krzeszowiak: Freihaustheater in Wien, 1787–1801, Wirkungsstätte von W. A. Mozart und E. Schikaneder. Sammlung der Dokumente. Böhlau, Wien (u. a.) 2009, ISBN 978-3-205-77748-9, S. 355, online.
- ↑ B. (d. i. Adolf Bäuerle): Der König, und sein Stubenheitzer. Ein Schauspiel in einem Akte,; Vogel. Aufgeführt zum erstenmahl am 24. Juli am Theater an der Wien. In: Theater-Zeitung, Nr. 4/1811, 14. August 1811, S. 14 f. (Online bei ANNO).
- ↑ Bauer: 150 Jahre Theater an der Wien, S. 402.
További információk[szerkesztés]
- Offizielle Webpräsenz des Theaters an der Wien
- Vereinigte Bühnen Wien
- Angaben der Statistik Austria zum Fassungsraum des Theaters an der Wien
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Theater an der Wien című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
