Tengeri ingola
 |
||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 |
||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
Nem fenyegetett       |
||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Petromyzon marinus (Linnaeus, 1758) |
||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Tengeri ingola témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Tengeri ingola témájú médiaállományokat. |
A tengeri ingola (Petromyzon marinus) az ingolák (Cephalaspidomorphi) osztályának az ingolaalakúak (Petromyzoniformes) rendjéhez, ezen belül az ingolafélék (Petromyzontidae) családjához tartozó Petromyzon nem egyetlen faja.
Tartalomjegyzék |
Előfordulása [szerkesztés]
A tengeri ingola elterjedési területe az európai tengerparti vizek, a Fehér-tengertől és Izlandtól Gibraltárig; a Földközi- és az Adriai-tenger.
Megjelenése [szerkesztés]
A tengeri ingola teste angolnaszerű, páros úszók nélkül. Szája kerek, korong alakú, nyílása alsó állású. A felső állkapcsi lemez keskeny, 2 foggal, az alsón 7-8 fog van. Testének elülső részén mindkét oldalon 7 kopoltyúnyílás van. Homlokán egy páratlan orrnyílás található. Nyelve henger alakúan megvastagodott, és szarufogakkal van ellátva; gyűrű alakban rendeződnek. Két hátúszója van, ezek egymás közelében helyezkednek el. Az elülső nyelvlemez közepén nincs beszögellés. A szívótölcsérré fejlődött száj szélén rojtszerű nyúlványok, belső oldalán pedig erőteljes, fekete szarufogak találhatók. A tengeri ingola színezete kora és előfordulási helye szerint változó, többnyire világosszürke vagy világoszöld fekete márványozással. Hosszúsága 50-70 centiméter, néha 1 méter.
|
Életmódja [szerkesztés]
A tengeri ingola ragadozó életmódot folytató hal, amely szájával a halak testére tapadva azok húsával és vérével táplálkozik.
Szaporodása [szerkesztés]
A tengeri ingola vándorhal, íváskor (márciustól június végéig) behatol a folyók alsó szakaszára. Az ívásra kis csoportok gyülekeznek össze kavicsos helyeken. 1 milliméteres ikráit (a nőstény nagyságától függően 34 000-240 000 darabot) sekély gödrökbe rakja. A lárvák 1-2 hét alatt kelnek ki; 2-5 évig az iszapba vagy a homokba fúródva élnek, és apró állatokkal táplálkoznak. Átalakulásuk akkor kezdődik, amikor a 15-20 centiméteres nagyságot elérték, ennek befejeztével a tengerbe vonulnak. 3-4 évesen ivarérettek.
Források [szerkesztés]
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2011. július 9.)
- Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. [Budapest]: Officina Nova. 1993.
- Természetkalauz: Édesvízi halak, Magyar Könyvklub, Budapest, 1996., ISBN 963 547 140 8
