Tavi szaibling

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Tavi szaibling
Salvelinusalpinus.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Sugarasúszójú halak
(Actinopterygii)
Rend: Lazacalakúak (Salmoniformes)
Család: Lazacfélék (Salmonidae)
Alcsalád: Lazacformák (Salmoninae)
Nem: Salvelinus
Faj: S. alpinus
Tudományos név
Salvelinus alpinus salvelinus
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Tavi szaibling témájú kategóriát.

A tavi szaibling (Salvelinus alpinus salvelinus) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályához, ezen belül a lazacalakúak (Salmoniformes) rendjéhez és a lazacfélék (Salmonidae) családjához tartozó sarkvidéki szemling egyik alfaja.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tavi szaibling élőhelye az Alpok előhegyei és az alpesi tavak (a központi vonulattól északra, 2300 méterig). A tavi szaibling egyike az északi Jeges-tenger parti vizeiben és folyótorkolataiban élő sarkvidéki szemling számos alfajának.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alakja: A hal teste erősen megnyúlt, az idősebb példányok háta valamivel magasabb, faroknyelük karcsú. Pikkelyei igen kicsinyek, 190-240 az oldalvonal menté, 36-37 pikkelysor a zsírúszó és az oldalvonal között. Az ekecsont fogazottsága: a lemez hátulsó felén 3-7 fog, a nyél 1-15, több csökkenő sorban elhelyezkedő foggal. Az első kopoltyúíven 18-30 kopoltyútüske van.

Színezete': Háta szürkészöld, kékeszöld vagy barna; oldalai világosabbak, kerekded, világos pöttyökkel; a hasoldal a fehérestől a sárgásig változik, ívás idején vörös vagy narancsszínű. A páros úszók és a farok alatti úszó elülső szegélye világítóan fehér szegéllyel. A fiatalok sötét keresztsávokkal.

Mérete: Testhossza 15-25 centiméter (törpe alakok), illetve 25-75 centiméter.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tavi szaibling a hideg vízű, oxigéndús tavak állandó hala. Rendkívül alakgazdag hal, nemcsak nagyságát, hanem táplálékát, növekedését, ívóhelyeit és az ívási idejét illetően is. Tápláléla alakcsoportok szerint plankton, talajlakó állatok és halak.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fő ívási idő rendszerint szeptember és január közé esik. Ikráit 20-80 méteres mélységben, kavicsos talajon rakja le.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Természetkalauz: Édesvízi halak, Magyar Könyvklub, Budapest, 1996., ISBN 963 547 140 8