Szojuz hordozórakéta
A Szojuz szovjet, később orosz űrhajózási hordozórakéta, melyet az 1960-as évektől kezdődően használnak Szojuz és Progressz űrhajók indítására. Az értékesítő a Starsem. Kiszolgáló űrközpontok a kazahsztáni bajkonur űrrepülőtér és a pleszecki űrrepülőtér. 2011-től Kourouból is indulhatnak az ESA-val, illetve az Arianespace-szal közös programban. Első repülésére 1966-ban került sor. A Szojuz-program indításait végezte. Leggyakrabban az 1980-as években használták. A Szojuz hordozórakéta az R–7 interkontinentális ballisztikus rakétán alapuló Vosztok hordozórakéta továbbfejlesztett változata.
Egy európai–orosz együttműködés eredményeként az ESA az orosz Szojuz rakétákat is használni fogja. [1] A Szojuzok egy részét az oroszok az ESA-nak építik meg. Ezeket Francia Guyanába szállítják hajóval, és itt összerakják. Az Európai Űrügynökség így jelentős összeget megtakaríthatott, mivel nem kellett közepes hordozórakétát kifejlesztenie. A Szojuz Kourouból sokkal több terhet szállíthat magával, mint Bajkonurból, mert az közelebb van az Egyenlítőhöz.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Változatok
[szerkesztés] Szojuz
A Szojuz rakéta Voszhod rakétából kifejlesztett első változata. Ezzel indították a Szojuz-program 19 emberes repülését.
[szerkesztés] Szojuz-L
[szerkesztés] Szojuz-M
[szerkesztés] Szojuz-U
[szerkesztés] Szojuz-U2
[szerkesztés] Szojuz–FG
2000. február 9-én repült először Fregat utolsó fokozattal a továbbfejlesztett változat, a Szojuz-Fregat. A Fregatot a Fobosz űrszondák hajtómoduljából építette meg az NPO Lavocskin vállalat. Szojuzzal indították a Cluster műholdakat, és a Mars Express űrszondát is.
[szerkesztés] Szojuz–2
A Szojuz rakétát a Szojuz–2 váltja fel 2006-tól, amely egy új harmadik fokozattal működik. Ez kisebb méretben 2004. november 4-én már repült. A Szojuz-2 a korábbi analóg helyett digitális repülésirányító rendszert kapott, melynek köszönhetően megbízhatósága és hasznos terhelése növekedett a korábbi verziókhoz képest.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
|
|||||||||||
