Szent Lőrinc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szent Lőrinc Dániában, a Hald templom freskóján
El Greco: A Szűzanya megjelenik Szent Lőrincnek
Pietro Perugino: Szűz Mária szentekkel (szent Lőrinc balról a második)
Lazzaro Tavarone:
Szent Lőrinc vértanúsága (1622) Genova, a Szent Lőrinc székesegyház freskója
Szent Lőrinc Friedrichshafenben, a St. Gangolf templom festett üvegablakán
Francisco de Zurbarán: Szent Lőrinc

Szent Lőrinc (? – Róma, 258. augusztus 10.?) a katolikus egyház leginkább tisztelt szentjeinek egyike, annak ellenére, hogy életéről, haláláról és tetteiről vajmi keveset tudunk bizonyosan. A szentmise római kánonjában is helyet kapott, vértanúságának napja a régi római naptárban kiemelt ünnep volt.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Valószínűnek tartják, hogy II. Szixtusz pápa diakónusa volt. Amikor a pápát 258. augusztus 6-án elfogták, rá bízta az egyház kincseit azzal, hogy ossza szét az egészet a szegények között – egyúttal megjósolta, hogy három nappal utána Lőrinc is mártíromságra jut. Valóban a pápa után három nappal, 258. augusztus 10-én halt vértanúhalált, de már kivégzésének módja sem bizonyos. Egyesek szerint lefejezték, Szent Ambrus mára elveszett források alapján írt beszámolója szerint viszont roston sütötték meg. Vértanúságának vélt helyén, a Via Tiburtina mellett már Nagy Konstantin bazilikát építtetett, és ez hamarosan keresett zarándokhellyé vált.

Tisztelete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Életrajza a 4. század vége után egyre újabb elemekkel bővült. Egyesek tudni vélik, hogy Hispániából származott, és a pápa akkor ismerte meg, amikor egy toledói zsinaton vett részt. Ez képtelenség, mert az első toledói zsinat 589-ben volt – de ez a legenda nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Lőrinc tisztelete elterjedjen Hispániában. Spanyolországban állítólagos hispániai származására hivatkozva mindmáig valóságos nemzeti szentnek tekintik. Tiszteletét erősítette, hogy a művészek nagyon gyakran ábrázolták együtt a két vértanú diakónust: Lőrincet és Vincét.

Német földön akkor lendült fel tisztelete, amikor I. Ottó 955-ben Augsburg mellett, Lech mezején éppen augusztus 10-én, azaz Szent Lőrinc ünnepén győzte le a kalandozó magyarokat.

Rendszerint fiatalembernek ábrázolják, diakónusi dalmatikában. Attribútuma a boronára emlékeztető rostély, mártíriuma a pecsenyévé pirító augusztusi forróság jelképe. Éppen ezért többnyire a tűzoltók és a tűzzel foglalatoskodó mesteremberek (cukrászok, pékek) hívták segítségül, valamint az égési sebek gyógyításáért fordultak hozzá.

Ünnepét a magyar földművesek körében határnapnak tartják: a szólás szerint: „belepisilt Lőrinc a dinnyébe”, azaz a Lőrinc-nap után szedett dinnye már ízetlen és a húsa levet enged, "megvizesedik". Az angol néphagyományban az augusztusi meteorhullást „Szent Lőrinc könnyeinek” hívják.

Élete, tevékenysége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Legendája szerint a pápa fő diakónusa volt, így hat másik társának munkáját irányította. Különösen a szegényekkel és a betegekkel törődött: maga is mosta a szegények lábát, és rendszeresen osztott nekik alamizsnát. A legenda szerint sok beteget gyógyított meg csodálatos módon, és vakok szeme világát is visszaadta.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]