Soundgarden

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Soundgarden
Soundgarden Chicago.jpg
A Soundgarden 2010-ben Chicagóban
Információk
Eredet USA, Seattle
Aktív évek 1984-1997
2010-jelenleg
Műfaj Alternatív rock
Grunge
Alternatív metál
Heavy metál
Kiadó Sub Pop Records
SST Records
A&M Records
Tagok
Chris Cornell
Kim Thayil
Ben Shepherd
Matt Cameron
Korábbi tagok
Hiro Yamamoto
Scott Sundquist
Jason Everman

A Soundgarden weboldala

A Soundgarden egy amerikai együttes. Legnagyobb sikerüket az 1990-es évek első felében érték el. A Pearl Jammel, a Nirvanával és az Alice In Chainsszel együtt a négy nagy grunge-együtteshez sorolható.[1] A zenekar 1997-ben feloszlott, de 13 év után, 2010-ben újra összeálltak.[2]

A csapat története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kezdetek (1984-86)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csapatot 1984 szeptemberében az énekes, Chris Cornell (korábbi tribute csapatok dobosa) és Hiro Yamamoto (szintén tribute csapatok basszusgitárosa) alapította Seattle-ben. Ehhez a felálláshoz került nem sokkal később a gitáros, Kim Thayil. Nevüket első fellépésük helyszine adta, ami a Magnuson Park volt a városban – innen jött a 'the Sound Garden' elnevezés. Ezután a csapat dobosa Scott Sundquist lett, hogy Cornell nagyobb figyelmet fordíthasson az énekesi poszt betöltésére. 1985-ben a C/Z records válogatáslemezén, a Deep Six-en szerepeltek, sok más grunge csapatattal együtt, mint a Green River, Malfunkshun, U-Men, Skin Yard és Melvins. 1986-ban Sundquist elhagyta a csapatot, és helyére a Skin Yard kirívóan jó dobosa, Matt Cameron került.

Első felvételek (1987-90)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1987-ben leszerződtek a Sub Pop records-hoz. A Screaming Life EP (1987) és a Fopp EP (1988) a Seattle-i rajongók körében kiválóan fogyott. Még ebben az évben felkereste őket az SST records és felvették a csapat első nagylemezét, az Ultramega OK-ét, amely Grammy-jelölést kapott 1990-ben a legjobb Metal lemez kategóriájában. A Flower névre hallgató nyitódalnak még videót is forgattak, ami a grunge műfaj első médiaszereplője lett.

A bemutatkozó ep Nothing to Say című dala hallatán az A&M records leszerződtette a őket. Ekkor a csapat a város legnagyobbjává vált, nagy reményeket fűztek hozzájuk, mint például azt, hogy ők fogják a műfajt híressé tenni és a mainstreambe hozni. A '88 és '89-es év fordulóján felvették a Louder Than Love lemezt. Ezután nemsokkal Yamamoto kilépett, hogy folytassa tanulmányait. Helyét Jason Everman (a Nirvana korábbi másodgitárosa, aki nélkül a Bleach felvétele nem történt volna meg) vette át, ezután az MTV elkezdte játszani a Hands All Over és Loud Love klipjét. Együtt koncerteztek a Faith No More-ral és sikeres európai turnéval zárták az évet. Ezután kiadták home videójukat, a Louder Than Live-ot, 1990 elején.

A műfaj betörése, a csúcsra jutás (1990-95)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szintén 1990-ben Chris egykori szobatársa, a Malfunkshun és Mother Love Bone csapatok énekese, Andy Wood 21 éves korában herointúladagolás következtében elhunyt. Ennek a tragikus eseménynek emlékére Cornell megalapította Matt Cameronnal a Temple of the Dog-ot, amiben a Green River és Mother Love Bone egykori tagjai Jeff Ament és Stone Gossard mellett szintén későbbi Pearl Jam tagok, Mike McCready és Eddie Vedder közreműködtek a lemezük felvételénél. Egy másik, éppen akkoriban hírnevet szerző seattle-i grunge csapat, az Alice In Chains is megemlékezett Andy Wood-ról bemutatkozólemezükkel, a Facelift-tel. Még ebben az évben kirúgták Jason Everman-t, és helyére Ben Shepherd került.

Ezután, 1991-ben felvették a Badmotorfinger-re keresztelt korongot, melynek első videója a Jesus Christ Pose lett. Az MTV azonban néhányszori játszása után leszedte palettájáról a videót, mert az tele volt "vallást sértő" elemekkel. Ekkor a lemez a #39-es helyen debütált a Billboard 200 listáján. Ezután a csapat olyan nagy nevekkel turnézott, mint a Guns N'Roses(a srácok ekkor már másodszor adtak koncerteket a Faith No More-ral) és a Pearl Jam. Eközben jött a lemez második videója, az Outshined, ami a csapat akkori legnagyobb sikerdala lett. Ennek és a turnéknak köszönhetően a Badmotorfinger platinalemez lett, több, mint 1 000 000 eladott darabbal. Az év egyik leghíresebb filmjében, a Facérok-ban elhangzott a Birth Ritual dal. Részt vettek szintén a '92-es év Lollapalooza turnékon, és lemezüket kiadták ismét egy limitált példányszámos csomagban, melyben néhány outtake szerepelt. A Badmotorfinger/Somms Ep mára csillagászati áron tulajdonost cserélő ritkaság lett. Ezután jött a Rusty Cage kislemez, amely mára egyik leghíresebb kultuszdala a csapatnak. Az 1993-as évben kiadták második home videójukat, a Motorvision-t.

Még az év végén elkezdték újabb lemezük, a Grammy-re jelölt mestermunkájuk, Superunknown felvételét. A korong 1994 tavaszán Billboard #1-lett, olyan daloknak köszönhetően, mint a két Grammy-nyertes dal, a Spoonman (a legjobb Metal dal-1994), vagy a nyár nagy slágere a Black Hole Sun (a legjobb Hard-rock dal-1994). Az óriási eladott példányszám következtében még 4 videót forgattak a lemezhez –Fell on Black Days,My Wave,The Day I Tried to Live és Superunknown. A turnék során először játszottak Japánban, majd Chris torokproblémái miatt visszamondták néhány európai koncertjüket.

1995 januárjában felléptek a Pearl Jam által rendezett híres Self-Pollution Radióban, ahol a Fell on Black days új verzióját és három új dalt(Bling Dogs, a Kosaras naplója c. filmzenéjeként később kiadták, Kyle Petty, Son of Richard, a későbbi b-oldal, és No Attention, egy későbbi Down on the Upside dal) játszottak. Ezután kiadták első CD+-ukat, az Alive in the Superunknown-t.

Az utolsó évek (1996-97)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csapat 1996-ban felvette utolsó lemezét, a Down on the Upside-ot. A korong 2. helyen debütált a Billboard 200 listáján, és az első kislemez a Pretty Noose lett. Ezután a csapat még két videós kislemezt adott ki, a Burden in my Hand-et, és a Blow up the Outside World-öt, melyek a Black Hole Sun slágervonalán íródtak (nem kisebb sikerrel), habár a lemezen metalosabb nóták is szerepeltek. A Grammy-díjátadóról mégis üres kézzel távoztak, majd az 1996-os Lollapalooza turnét a Metallicá-val csinálták végig.

Utolsó koncertjeiket Hawaii szigetén játszották. Feloszlásukat 1997. április 9-én jelentették be. Ebben az évben jelent meg válogatáslemezük, az A-Sides.

A csapat utóélete (1997-napjaink)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az együtt töltött 12 és fél év alatt az egykori seattle-i underground csapatból világsztárokká váltak, a híresség minden fokát megjárva, egyre feljebb jutottak a ranglétrán. Habár a grunge hanyatlása már Kurt Cobain halálával megkezdődött, igazán a Soundgarden feloszlásával ment végbe. Matt Cameron egy évvel később a Pearl Jam tagja lett, és a mai napig náluk dobol. Chris Cornell kiadott egy szólólemezt 1999-ben: az Euphoria Morning díjakat és elismerést szerzett neki, de a nem fogyott jól, nem hozott nagyobb népszerűséget. Ezután az énekesét vesztett Rage Against the Machine tagjaival, Tom Morelloval, Brad Wilkesszal és Tim Commerfolddal demózott - a Rage nevű 3 fős formáció az ő személyében találta meg a tökéletes énekest; együttműködésük eredménye a tömegeket megmozgató Audioslave zenekar, 5 együtt töltött év, 3 igazán sikeres lemez (Audioslave, Out of Exile, Revelations) és 1 DVD (live in Cuba) lett. A csapat 2007-es feloszlása után Chris újabb lemezzel, a már-már countrys, balladás, klasszikus rock elemeket is magába foglaló, "lassabb" Carry On-nal állt elő, melyen többek között a Casino Royale (film, 1967) főcímdala, a You Know My Name is hallható, valamint Michael Jackson Billie Jean-jének remek feldolgozása. Kim Thayil néhány lemezen vendégzenészként szerepelt, mára eltűnt a médiából. Ben Shepherd Matt Cameronnal együtt zenélt a Wellwater Conspiracy-ban, majd ő is eltűnt a világ szeme elől.

2010 – újraegyesülés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2010. január 1-jén éjfélkor Chris Cornell a következőt üzente a Twitter és Facebook profiljára: "The 12 year break is over & school is back in session. Knights of the Soundtable ride again!", egy hivatkozással az új dizájnú www.soundgardenworld.com-ra.[3][4][5][6] A zenekar az újraegyesülés óta már több koncertet is adott, és egy új lemezen is dolgoznak.[7][8]

Diszkográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Soundgarden-diszkográfia

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Soundgarden témájú médiaállományokat.