Sallai Imre
| Sallai Imre | |
 | |
| Született | Hollender Imre 1897. december 17. Erdőfüle |
| Elhunyt | 1932. július 29. (34 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Foglalkozása | politikus, újságíró |
| Halál oka | akasztás |
| Sírhelye | Fiumei Úti Sírkert |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Sallai Imre témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Sallai Imre, tévesen néhol Sallay 1916-ig Hollender,[1] (Erdőfüle, 1897. december 17. – Budapest, 1932. július 29.) magántisztviselő, mozgalmi vezető, kommunista pártmunkás és politikus. A biatorbágyi merénylet elkövetésével Fürst Sándorral együtt ártatlanul megvádolták, elítélték és kivégezték.
Élete
Erdőfülén született.[2] A Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesületének tagja volt. Jó viszonyba került Korvin Ottóval, akivel együtt szerveztek antimilitarista mozgalmat az első világháború alatt (lásd forradalmi szocialisták). 1918. január 1-jén a katonákhoz címzett röpiratokat adtak ki, melyben a szovjet forradalom követésére buzdították őket. Május 6-án letartóztatták és csak az őszirózsás forradalom győzelme után került szabadlábra. A Vörös Katona című lap szerkesztője lett, mígnem 1919 februárjában a többi kommunista vezetővel együtt őt is letartóztatták, s március 19-én engedték szabadon.[3] A Magyarországi Tanácsköztársaság idején a Belügyi Népbiztosság Politikai Osztályán Korvin Ottó helyettese volt, a Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe menekült, majd Moszkvába emigrált, ahol a Nemzetközi Vörös Segély kimunkálásában vett részt. Magyarországra küldése Moszkvából Kun Béla javaslatára történt,[4] hogy az illegális kommunista sajtó feladatait dolgozza ki.
Kivégzése
A biatorbágyi merénylet elkövetésével a kormány a kommunistákat vádolta meg, majd statáriumot hirdetett. Sallait Fürst Sándorral együtt – a vádiratban foglaltak alapján – halálra ítélték. A Magyarországi Vörös Segély kampányt indított megsegítésükre, ám próbálkozásuk sikertelennek bizonyult; az ítéletet 1932. július 29-én végrehajtották. Sallai a bitófa alatt Kun Béla nevét kiáltotta. Sinkó Ervin elmélete szerint Kun Béla a belső pártharcok miatt már eleve azért küldette Sallait Magyarországra, hogy „megszabaduljanak tőle”, ezt akarta akasztásakor közölni.[5]
Az A harcban élen járunk című – eredetileg német – mozgalmi dal magyar szövege megemlékezik a két kommunistáról.
Jegyzetek
- ↑ A Belügyminisztérium 75958. sz. rendelete. MNL-OL 30804. mikrofilm 286. kép 2. karton .
- ↑ HU BFL VII.18.d 13/2108/1919
- ↑ HU BFL - VII.102.a - fogoly - 1919 - 893.
- ↑ Sinkó Ervin: Szemben a bíróval. Magvető Könyvkiadó, Budapest 1983. 81. oldal ISBN 963 271 918 2.
- ↑ Uo. 82. o.
Források
- Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.
- Sallai Imre. Petőfi Irodalmi Múzeum (Hozzáférés: 2015. október 9.)
További információk
- Berényi Zsuzsanna Ágnes: Budapest és a szabadkőművesség. Bp., Szerző, 2005.
- R. Gilicz Márta: Ifjúságunk példaképei. Válogatott bibliográfia a magyar munkásmozgalom nagy harcosairól. Bp., Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1965.
- Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.
- Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
- Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
- Mesterházi Lajos: A haza – Hősök voltak (elbeszélésgyűjtemény a magy. munkásmozgalom történeteiből, Bp., 1956);
- Illyés Gyula: Micsoda alkony;
- Radnóti Miklós: Tört elégia (vers);
- Pesold Ferenc: Újpesti ház (r., Bp., 1981);
- Máté György: Távirat éjfélkor (r., Bp., 1962);
- Nádass József: Sallai (vers, Márciusi szél Bp. 1959)
- Domokos István: Sallai István és Fürst Sándor pere (Bp., 1962);
