Sallai Imre

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Sallai Imre
Sallai Imre.jpg
Születési név Hollender Imre
Született 1897. december 17.
Erdőfüle
Elhunyt1932. július 29. (34 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása politikus,
újságíró
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Sallai Imre témájú médiaállományokat.
Sallai Imre urnája a Fiumei úti temetőben

Sallai Imre, tévesen néhol Sallay 1916-ig Hollender,[1] (Erdőfüle, 1897. december 17.Budapest, 1932. július 29.) magántisztviselő, mozgalmi vezető, kommunista pártmunkás és politikus. A biatorbágyi merénylet elkövetésével ártatlanul megvádolták és kivégezték.

Élete[szerkesztés]

Erdőfülén született.[2] A Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesületének tagja volt. Jó viszonyba került Korvin Ottóval, akivel együtt szerveztek antimilitarista mozgalmat az első világháború alatt (lásd forradalmi szocialisták). 1918. január 1-jén a katonákhoz címzett röpiratokat adtak ki, melyben a szovjet forradalom követésére buzdították őket. Május 6-án letartóztatták és csak az őszirózsás forradalom győzelme után került szabadlábra. A Vörös Katona című lap szerkesztője lett, mígnem 1919 februárjában a többi kommunista vezetővel együtt őt is letartóztatták, s március 19-én engedték szabadon.[3] A Magyarországi Tanácsköztársaság idején a Belügyi Népbiztosság Politikai Osztályán Korvin Ottó helyettese volt, a Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe menekült, majd Moszkvába emigrált, ahol a Nemzetközi Vörös Segély kimunkálásában vett részt. Magyarországra küldése Moszkvából Kun Béla javaslatára történt,[4] hogy az illegális kommunista sajtó feladatait dolgozza ki.

Sallai Imre és Fürst Sándor

Kivégzése[szerkesztés]

A biatorbágyi merénylet elkövetésével a kormány a kommunistákat vádolta meg, majd statáriumot hirdetett. Sallait Fürst Sándorral együtt – a vádiratban foglaltak alapján – halálra ítélték. A Magyarországi Vörös Segély kampányt indított megsegítésükre, ám próbálkozásuk sikertelennek bizonyult; az ítéletet 1932. július 29-én végrehajtották. Sallai a bitófa alatt Kun Béla nevét kiáltozta. Sinkó Ervin elmélete szerint Kun Béla a belső pártharcok miatt már eleve azért küldette Sallait Magyarországra, hogy „megszabaduljanak tőle”, ezt akarta akasztásakor közölni.[5]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A Belügyminisztérium 75958. sz. rendelete. MNL-OL 30804. mikrofilm 286. kép 2. karton .
  2. HU BFL VII.18.d 13/2108/1919
  3. HU BFL - VII.102.a - fogoly - 1919 - 893.
  4. Sinkó Ervin: Szemben a bíróval. Magvető Könyvkiadó, Budapest 1983. 81. oldal ISBN 963 271 918 2.
  5. Uo. 82. o.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Berényi Zsuzsanna Ágnes: Budapest és a szabadkőművesség. Bp., Szerző, 2005.
  • R. Gilicz Márta: Ifjúságunk példaképei. Válogatott bibliográfia a magyar munkásmozgalom nagy harcosairól. Bp., Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1965.
  • Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
  • Mesterházi Lajos: A haza – Hősök voltak (elbeszélésgyűjtemény a magy. munkásmozgalom történeteiből, Bp., 1956);
  • Illyés Gyula: Micsoda alkony;
  • Radnóti Miklós: Tört elégia (vers);
  • Pesold Ferenc: Újpesti ház (r., Bp., 1981);
  • Máté György: Távirat éjfélkor (r., Bp., 1962);
  • Nádass József: Sallai (vers, Márciusi szél Bp. 1959)
  • Domokos István: Sallai István és Fürst Sándor pere (Bp., 1962);