Sallai Imre

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sallai Imre
SzületettHollender Imre
1897. december 17.
Erdőfüle
Elhunyt1932. július 29. (34 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásapolitikus,
újságíró
Halál okaakasztás
SírhelyeFiumei Úti Sírkert
A Wikimédia Commons tartalmaz Sallai Imre témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
Sallai Imre urnája a Fiumei úti temető Munkásmozgalmi Mauzóleumában

Sallai Imre, tévesen néhol Sallay, 1916-ig Hollender,[1] (Erdőfüle, 1897. december 17. – Budapest, 1932. július 29.) magántisztviselő, mozgalmi vezető, kommunista pártmunkás és politikus. A biatorbágyi merénylet elkövetésével Fürst Sándorral együtt megvádolták, elítélték és kivégezték.

Élete[szerkesztés]

Erdőfülén született.[2] A Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesületének tagja volt. Jó viszonyba került Korvin Ottóval, akivel együtt szerveztek antimilitarista mozgalmat az első világháború alatt (lásd forradalmi szocialisták). 1918. január 1-jén a katonákhoz címzett röpiratokat adtak ki, melyben a szovjet forradalom követésére buzdították őket. Május 6-án letartóztatták és csak az őszirózsás forradalom győzelme után került szabadlábra. A Vörös Katona című lap szerkesztője lett, mígnem 1919 februárjában a többi kommunista vezetővel együtt őt is letartóztatták, s március 19-én engedték szabadon.[3] A Magyarországi Tanácsköztársaság idején a Belügyi Népbiztosság Politikai Osztályán Korvin Ottó helyettese volt, a Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe menekült, majd Moszkvába emigrált, ahol a Nemzetközi Vörös Segély kimunkálásában vett részt. Magyarországra küldése Moszkvából Kun Béla javaslatára történt,[4] hogy az illegális kommunista sajtó feladatait dolgozza ki.

Kivégzése[szerkesztés]

A huszonkét halálos áldozatot követelő biatorbágyi merénylet elkövetésével a kormány a kommunistákat vádolta meg. (Ennek az volt az oka, hogy találtak egy levelet a romos híd alatt, mely a kapitalistákat fenyegette meg a munkásosztály nevében.)[5] Napokon belül bevezették a statáriumot.

Bár két hónap múlva megtalálták a valódi tettest, Matuska Szilvesztert, Sallait majdnem egy évvel a biatorbágyi robbantás után, 1932. július 15-én elfogták és Fürst Sándorral együtt vád alá helyezték.[6]

Mivel a büntető eljárás halálbüntetéssel is sújtható tett (nevezetesen a "törvényes rend erőszakos megdöntésére irányuló bűntett") miatt indult meg ellenük, a halálbüntetés eltörléséért mozgalmat indított a baloldal. Az ügyben József Attila által megfogalmazott röpiratnak Illyés Gyula a korrektora és egyben az aláírója volt, amiért a későbbiekben perbe fogták.

Sallait és Fürstöt – két hét kínvallatás után – halálra ítélték. A Magyarországi Vörös Segély kampányt indított megsegítésükre, nemzetközi tiltakozás is volt, ám a megmentésükre irányuló kísérletek sikertelennek bizonyultak; az ítéletet 1932. július 29-én végrehajtották. Sallai a bitófa alatt Kun Béla nevét kiáltotta. Sinkó Ervin elmélete szerint Kun Béla a belső pártharcok miatt már eleve azért küldette Sallait Magyarországra, hogy „megszabaduljanak tőle”, ezt akarta akasztásakor közölni.[7]

Emlékezete[szerkesztés]

  • Derkovits Gyula: A kivégzés című ismert festménye Sallai kivégzésének hírére született meg.[8]
  • Radnóti Miklós: Tört elégia című versében így utal a mártírhalált halt Sallaira és Fürstre:[9][10]
„

két férfi lóg két durva bitón
és apró hajakkal sodrott kötél
foszlik a súlyuk alatt.

”
  • Illyés Gyula: Micsoda alkony című költeménye is a baloldali művészek körében hatalmas felháborodást kiváltó Sallai-Fürst kivégzésre reagál. A költő teljesen azonosul Sallaival és Fürsttel. Azt fejezi ki e versben nagy drámai erővel, hogy ő, "a gyáva" is osztozni szeretne szörnyű végzetükben.[forrás?][11]
  • Mesterházi Lajos 1955-ben Az a szép nap című novellájában dolgozta fel a Sallai-Fürst-pert.[12]
  • A harcban élen járunk című – eredetileg német – mozgalmi dal magyar szövege úgyszintén megemlékezik az ártatlanul kivégzett két kommunistáról: Sallairól és Fürstről.
  • A hamis vádak alapján elítélt két kommunista vezetőről a szocializmus idején számos utcát neveztek el országszerte. A mai Budapest határain belül Fürstre nyolc, Sallaira tíz utcanév emlékeztetett.[13] (Hogy csak a legismertebbeket említsük. a fővárosban az újlipótvárosi Tátra utca 1945–1992 között Sallai Imre nevét viselte, a pestszentlőrinci, róla elnevezett utca pedig 2013-ban lett átnevezve Cziffra György utcára.)[14]
  • 1973-ban felállítottak egy Sallai–Fürst-emlékművet (Farkas Aladár alkotását), amit azonban a hármas metró Gyöngyösi utcai megállójának építésekor elszállítottak. Holléte azóta nem ismert.[15]
  • Utca őrzi Sallai Imre emlékét Siklóson.[16]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ A Belügyminisztérium 75958. sz. rendelete. MNL-OL 30804. mikrofilm 286. kép 2. karton .
  2. ↑ HU BFL VII.18.d 13/2108/1919
  3. ↑ HU BFL - VII.102.a - fogoly - 1919 - 893.
  4. ↑ Sinkó Ervin: Szemben a bíróval. Magvető Könyvkiadó, Budapest 1983. 81. oldal ISBN 963 271 918 2.
  5. ↑ Aki nem robbantotta fel a viaduktot - Nyelv és tudomány - Wenszky Nóra cikke, 2015. szeptember 29.
  6. ↑ Aki nem robbantotta fel a viaduktot - Nyelv és tudomány - Wenszky Nóra cikke - 2015. szeptember 29.
  7. ↑ Uo. 82. o.
  8. ↑ Derkovits Gyula (magyar nyelven). Nemzeti Örökség Intézete. (Hozzáférés: 2023. július 16.)
  9. ↑ Radnóti Miklós: Tört elégia
  10. ↑ Dr. Papp Attila: A lapátos hadsereg…'. [2023. július 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. július 16.)
  11. ↑ Illyés Gyula: Micsoda alkony
  12. ↑ szerk.: Sőtér István: A magyar irodalom története I–VI. Budapest: Akadémiai Kiadó (1962–1966)  815. oldal
  13. ↑ Aki nem robbantotta fel a viaduktot - Nyelv és tudomány; Wenszky Nóra cikke; 2015. szeptember 29.
  14. ↑ Öt utca kap új nevet (magyar nyelven). XVIII. kerület - Pestszentlőrinc-Pestszentimre. (Hozzáférés: 2022. március 29.)
  15. ↑ Aki nem robbantotta fel a viaduktot - Nyelv és tudomány, Wenszky Nóra cikke, 2015. szeptember 29.
  16. ↑ Két utca átnevezéséről döntött a testület Siklóson. www.bama.hu. (Hozzáférés: 2022. július 9.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Berényi Zsuzsanna Ágnes: Budapest és a szabadkőművesség. Bp., Szerző, 2005.
  • R. Gilicz Márta: Ifjúságunk példaképei. Válogatott bibliográfia a magyar munkásmozgalom nagy harcosairól. Bp., Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1965.
  • Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
  • Mesterházi Lajos: A haza – Hősök voltak (elbeszélésgyűjtemény a magy. munkásmozgalom történeteiből, Bp., 1956);
  • Illyés Gyula: Micsoda alkony;
  • Radnóti Miklós: Tört elégia (vers);
  • Pesold Ferenc: Újpesti ház (r., Bp., 1981);
  • Máté György: Távirat éjfélkor (r., Bp., 1962);
  • Nádass József: Sallai (vers, Márciusi szél Bp. 1959)
  • Domokos István: Sallai István és Fürst Sándor pere (Bp., 1962);

Kapcsolódó szócikk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Sallai_Imre&oldid=26843575”