Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2023-33-1

Az óriásvidra (Pteronura brasiliensis) az emlősök (Mammalia) osztályának ragadozók (Carnivora) rendjébe, ezen belül a menyétfélék (Mustelidae) családjába tartozó Pteronura emlősnem egyetlen faja.

Az állat Dél-Amerika egyik legnagyobb ragadozó emlőse. Az óriás menyétféle fej-testhossza legfeljebb 170 centiméter hosszú. A legtöbb menyétfélétől eltérően az óriásvidra családokban él. Egy-egy családban 3–8 példány lehet. A család élete az alfapár körül forog. Az alfanőstény elli az utódokat, amelyekre az egész család vigyáz. Az óriásvidra-családon belül az összetartás és együttműködés nagyon erős, illetve létfontosságú. Bár általában békés élőlény, rátámad más családbeli vidrára, ha az belép a területére. Az óriásvidra csak nappal tevékeny. Az egyik leghangoskodóbb vidrafaj; képes vészjelzéseket, erőszakos vagy megnyugtató hangokat hallatni.

Igen jól alkalmazkodott az élőhelyéhez. Bundája nagyon sűrű, farka evező alakú, ujjai között pedig úszóhártyák vannak. Ez az emlős főleg az édes vizű folyókat és patakokat, valamint az ezek által elárasztott területeket kedveli. Néha tavakba is beúszik. Ahol megtelepszik, nagy partszakaszokon kipusztítja a növényzetet, valószínűleg napozási és védelmi célokból. Táplálékának legnagyobb részét a halak alkotják: főleg a pontylazacok és a harcsák, de ezek mellett rákokat is fogyaszt. Az emberen kívül alig van természetes ellensége. Talán a jaguár (Panthera onca), a puma (Puma concolor), vagy egy nagyobb zöld anakonda (Eunectes murinus) vadászhat az óriásvidrára. A rokon hosszúfarkú vidra (Lontra longicaudis) és a kajmánfajok (Caimaninae) a legfőbb vetélytársai, mivel ugyanazt a táplálékot keresik.

Dél-Amerika északi és középső részein fordul elő. A legtöbb példány az Amazonas folyóban vagy ennek környékén, valamint a Pantanalban, a világ legnagyobb mocsaras területén él.

Amióta az európaiak beköltöztek erre a kontinensre, az óriásvidra elterjedési területe és állománya egyre csökken, manapság nincs egységes, összefüggő elterjedése. Az orvvadászat, valamint az 1950-es és 1960-as években a bársonyos bundája iránti érdeklődés következtében számuk erősen megcsappant. 1999-ben a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) veszélyeztetett fajnak nyilvánította. Manapság az óriásvidrák példányszáma ötezer alatt van. Az óriásvidra utolsó „erődítménye” az egykori előfordulási területe északkeleti része, a Guyanai-hegyvidék környéke. Azonban az egyedszám itt is csekély. A neotropikus ökozóna élővilágának talán a legveszélyeztetettebb emlőse. A legnagyobb védelmet Peruban élvezi. Bár hivatalosan ma már nem vadásszák, élőhelyének elvesztése, valamint a megmaradt területek szennyezések általi romlása igen veszélyezteti az óriásvidrát. Ez a vidrafaj a fogságban is ritka, 2003-ban csak 60 példány élt így.