Ugrás a tartalomhoz

Révay család

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen TurkászBot (vitalap | szerkesztései) 2020. november 15., 12:32-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Hibás DEFAULTSORT eltávolítása (WP:BÜ), apróbb javítások)

A báró/gróf szklabinai és blatnicai, illetve nemes trebosztói és bisztricskai Révay család egy régi magyarországi nemesi család.

Története

A család címere bal oldalon

A család a horvát–szlavónországi Szerém vármegyéből származik. Első ismert ősét, Jakabot, a 13. század elején említik. A család a mohácsi vész után Turóc vármegyébe került, ahol a megye örökös főispánjai lettek. Későbbi birtokukra, Szklabinyára, Blatnicára és Mosócra 1540-ben, illetve 1560-ban Ferenc adománylevelet, s vele együtt bárói rangot kapott. Ebből az ágból származó Péter még grófi rangig is eljutott, de az ő ága 1855-ben leányágon kihalt. A másik ágat az előbbi Ferenc testvére, István alapította, és a nemesi oklevélen kívül bárói rangra emelkedtek. Kempelen Béla pótlék kötetében is szerepel a család: Itt említi meg, hogy Révay Simon és unokaöccsét, Révay László bárókat 1916. december 30-án grófi rangra emelték.

Jelentősebb tagjai

Kastélyaik

a kemenespálfai Révay-kastély

Irodalom

Források

  • Ethey gyűjtemény, ŠOBA Ivanka pri Nitre, ZbE/6 - inv. č. 39