Rómeó és Júlia (Gounod)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Rómeó és Júlia Charles Gounod 1867. április 27-én, a párizsi Théâtre-Lyrique-ben bemutatott ötfelvonásos operája. A Faust mellett ez az egyetlen Gounod opera, amely rendszeres repertoár darab tudott maradni. A szerző többi művét csak alkalmanként szokták színre vinni még Franciaországban is. A Rómeó és Júlia és a Faust viszont bemutatásra került már a világ valamennyi nagy dalszínházában. Az opera magyarországi premierje 1872-ben volt az akkori Nemzeti Színházban. Hazánkban legutóbb az Erkel Színház újította fel 2004-ben.

Az opera története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zeneszerzőben először 1841-ben, római tartózkodása idején merült fel a Rómeó és Júlia színrevitelének gondolata. Ekkor azonban csak néhány vázlatot készített az operához és feltehetőleg még a Bellininek írt szövegkönyvet használta. Franciaországba visszatérve a Mireille befejezése után kezdte el ismét foglalkoztatni a téma. Ez esetben is Provence-ban kezdett hozzá a munkához. Saint-Raphaëlben, a Hôtel du Nord-ba tette át rezidenciáját, aztán valamivel később innen nem messze, Oustalet dou Capelnanban bérelt egy kis tengerparti házat. Itt már intenzíven dolgozott új művén: napkeltétől napnyugtáig komponált. Ennek köszönhetően igen jól haladt a munkával, de kb. egy hónap múlva kiújult ideggyengesége miatt félbe kellett hagynia a munkát. Két hét párizsi kényszer pihenő és orvosi kezelés után térhetet vissza a komponáláshoz, de immár szigorú családi felügyelet alatt volt.

A partitúra elkészülte után azonban újabb nehézségek támadtak: a Théâtre Lyrique igazgatója, Léon Carvalho, a közönség elvárásaira hivatkozva kérte, hogy a zeneszámok közé Gounod dialógusokat illesszen be, illetve a látványosság fokozása kedvéért egy balett betétet is komponáljon a darabhoz. Gounod ismét vitába keveredett színház igazgatójával és végül nem teljesítette annak kéréseit, de az egyes énekszólamok esetében kénytelen volt számos engedményt tenni. Még az opera ősbemutatója előtt két zongora kivonata jelent meg az operának, de ezek egyike sem egyezett a végleges, színre vitt változattal. Ez is mutatja, mennyi változtatást kényszerült eszközölni a zeneszerző a darabon.

Az ősbemutató után tovább folytatódtak az átdolgozások. Még az 1873-as az Opèra Comique-beli bemutató előtt az opera újabb változata látott napvilágot. Az új változat megjelentetésében jelentős szerepet játszott Georges Bizet. Gounod ez időtájt ugyanis Londonban tartózkodott így a Carmen szerzőjére maradt a feladat, hogy közvetítse az énekesek követeléseit a zeneszerző felé. A változtatásokat végül a szerző jóváhagyta. Ezután még két, további változat látott napvilágot, majd az 1888-as Garnier Operai bemutató előtt még egy átdolgozott verzió került kiadásra. A ma eredetinek tekintett, autentikus verzió a párizsi opera könyvtárában található. Később kiderült, hogy az opera számos, ellenőrizhetetlen kottaváltozata is forgalomba került. 1982-ben Joël-Marie Fauquet részletes tanulmányt írt a Rómeó és Júlia sorsáról: egyenként végig vette az egyes módosításokat és táblázatban mutatta be a hiteles, Gounod által eszközölt, és az illetéktelen kezektől származó változtatásokat. Az 1873-as átdolgozás csak egyszerűsítéseket tartalmazott (elhagytak egyes részleteket). Az 1888-as verzióban sor került néhány korábbi részlet visszaállítására, pár új kórusrészlet beillesztésére, valamint ekkor íródott az I. felvonás balettzenéje.

Az opera szereplői és helyszínei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szereplő Hangfekvés
Júlia, Capulet lánya koloratúrszoprán
Rómeó, Montague fia tenor
Lőrinc barát basszus
Mercutio, Rómeó barátja bariton
Stéphano, Rómeó apródja mezzoszoprán
Capulet gróf, Júlia apja Basszbariton
Tybalt, Júlia unokabátya tenor
Gertrude, Júlia dajkája mezzoszoprán
Verona hercege bariton
Páris, Júlia kérője bariton
Grégorio, Capuleték szolgája tenor
Benvolio, Rómeó unokatestvére bariton
János barát bariton
  • Helyszínek: I. felvonás: terem Capuleték palotájában; II. felvonás: Capuleték kertje; III. felvonás 1. kép: a ferencesek kolostora, 2.kép: utca, Capuleték háza előtt; IV. felvonás: 1. kép: Júlia szobája; 2. kép: a ferencesek kolostora; V. felvonás: Júlia sírboltja.
  • Időtartam: 158 perc (az általában játszott nagyoperai változat szerint)

Az opera cselekménye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előjáték[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kórus ismerteti röviden a bemutatni kívánt történetet: a Capulet és a Montague család régóta viszályban áll egymással, de gyerekeik, Rómeó és Júlia egymásba szeretnek. A két család viszálya végül gyermekeik halálához vezet. Szerették egymást, de a családok nem felejtették el az egymás iránti gyűlöletet, ezzel már a fellángoláskor halálra ítélték a két fiatal szerelmét.

I. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Capuletéknél fényes álarcosbált rendeztek Júlia születésnapja alkalmából. Itt jelenti be Capulet gróf, hogy lánya hamarosan férjhez fog menni Páris grófhoz, a veronai herceg unokatestvéréhez. Álarcaik védelme mögött ott van az ünnepi forgatagban Rómeó is, kíséretével. Mercutio Rómeó félelmét és aggályait akarja eloszlatni Mab királynő balladájának előadásával. Ezután megjelenik Júlia, akinek szépsége egyből rabul ejti a Montague család legifjabb tagját. Mercutio megpróbálja elvonszolni Rómeót a lány közeléből, de ő makacsul visszaszökik hozzá. Amikor végre kettesben maradnak, Rómeó leveszi álarcát és szerelmet vall Júliának, aki ezt örömmel fogadja és csókkal jutalmazza. Ekkor lép színre Tybalt, aki Párist vezeti fel és felismeri Rómeó hangját. Mindketten kardot rántanak és üldözőbe veszik, ám sikerül neki kíséretével elmenekülnie. Ezután Tybalt felvilágosítja unokatestvérét, hogy kivel enyelgett. Tybalt őrült dühöngését csak Capulet tudja lecsillapítani, aki az ünnepre való tekintettel nyugalmat parancsol.

II. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rómeó bátor tettre szánja el magát: annak ellenére, hogy üldözői még nem hagytak fel a keresésével, visszaszökik Capuleték kertjébe. Az éj sötétjét a Júlia szobájából kivetülő fény töri meg. Rómeó nem tudja türtőztetni magát, szerelmi vallomásban tört ki. Az erkélyen megjelenik Júlia, a két fiatal örök hűséget fogad egymásnak.

III. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1.kép: Rómeó arra kéri családja régi ismerősét, Lőrinc barátot, hogy eskesse össze őt Júliával. A szerzetes eleinte vonakodik, de miután megismeri Júlia érzelmeit is, kötélnek áll. Abban bízik, hogy a fiatalok szerelme kibékíti majd a több generáció óta haragban lévő családokat. (Itt jönne egy esküvői jelenet, de ezt általában elhagyják.)

2.kép: Az utcán, Capuleték palotája előtt, Stéphano gúnydalt énekel egy turbékoló gerlepárról. Gregorio, a Capulet család szolgálatában lévő apród, meghallja a gúnyos szavakat és párbajra hívja a gúnyolódót. Nemsokára megjelenik Mercutio és Tybalt, hogy ők folytassák a vitát. Ezután Rómeó lép színre, aki megpróbálja lecsillapítani a kedélyeket. De Tybalt nem tágít és neki esik Rómeónak. A fiú nem akar megvívni felesége rokonával, de mikor az halálosan megsebesíti Mercutiot, elszabadulnak az indulatok. Rómeó kardot ránt és leszúrja Tybaltot. Capulet ekkor lép ki palotája kapuján, majd a viszály kiújulásáról értesített veronai herceg is megjelenik. Capulet igazságot követel családjának, a herceg száműzi Rómeót, akinek estig el kell hagynia a várost.

IV. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1.kép: Száműzetése előtt Rómeó beszökik Júlia szobájába. Ez az egy éjszakájuk maradt szerelmük beteljesítésére. Hajnalban a fiúnak indulnia kell, a fiatal házasok megerősítik egymást érzelmeikről. Ezután Capulet érkezik leányához. Beszámol neki Tybalt haláláról, majd közli: unokabátya utolsó kérése az volt, hogy unkatestvére mielőbb menjen férjhez Párishoz. Utasítja lányát: készülődjön, az esküvőt még ma megtartják.

2.kép: A kétségbeesett Júlia Lőrinc baráttól kér segítséget A barát egy olyan port ad a lánynak, amely mély álomba szenderíti. Halottnak fogják hinni, ő pedig értesíti Rómeót, mire felébred. Ám nem sokkal ezután Lőrinc arról értesül János baráttól, hogy levele nem érkezett meg Rómeóhoz. Stephanót a Capuletek megtámadták és megsebesítették, így annak menekülnie kellett.

V. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rómeó szerelme halálhíréről értesülve titokban visszaszökött Júlia sírjához. Mit sem tud róla, hogy a lány nem halt meg, csak tetszhalott. Úgy érzi, szerelme halálával értelmét vesztette élete, ezért felhajtja a magával hozott mérget. Amikor felesége ébredezni kezd, a férfi már haldoklik. Még megvallják egymásnak szerelmüket, majd férje halála után, annak tőrével Júlia megöli magát.

A opera szövegkönyve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az opera librettóját Jules Barbier és Michel Carré írta. Szakértők hangsúlyozni szokták, hogy a Rómeó és Júlia számtalan operafeldolgozása közül Gounod műve követi leghívebben a Shakespeare-i eredetit. A szerzőpáros olyan részleteket is megtartott, mint pl. Mab királynő balladája vagy Júlia nászéjszakája az esküvő után. Csak az utolsó kép tér el az eredeti tragédiától: Gounod operájában ugyanis Rómeó nem hal meg a méreg felhajtása után, csak Júlia magához térése után. Ez lehetőséget teremtett egy búcsú kettős beiktatására. Ezenkívül beiktattak egy új szereplőt Stéphanó néven, aki Rómeó apródja, valamint az operában szerepel egy külön esküvői jelenet is, de ezt a mai rendezők nagy része kihúzza.

A kritikusok többsége rosszul viselte és még viseli ma is ezeket a változtatásokat, vagy ahogy ők mondják, hamisításokat. Igazuk van abban, hogy az eredeti színdarab sokrétűbb, mint Gounod változata, de abban már nincs igazuk, hogy az opera dallamtalan volna. A Rómeó és Júlia ugyanolyan dallamos, mint a Faust, ráadásul kevésbé szentimentális és dramaturgiailag is feszesebb.

Az opera zenéje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Rómeó és Júlia a sok szép lírai jelenet mellett képes megszólaltatni a témához illő tragikus hangot is. Az első két felvonás tele van a címszereplők pazar áriáival és kettőseivel, a II. felvonás fináléja pedig az egész francia operairodalom egyik legérzékibb pillanata. Az opera igazi fénypontja az egész V. felvonást betöltő, húsz perces búcsú kettős. A mű sikeres színre viteléhez azonban kiváló énekesek és egy jó karmester szükséges. Nagyon fontos, hogy a karmester megfelelő tempóban tudjon haladni. Az utolsó felvonásban a szenvedélyek messze túllépnek a szereplők testi állapotán, ami valljuk be őszintén: csak az operák világában megszokott realitás, de a zene sokkal közelebb jut Shakespeare pátoszához, mint drámáinak bármely más operaváltozatában, Verdi Shakespeare adaptációit kivéve. A IV. felvonásban a szerelmesek ölelkezését a csellók megdöbbentő zenéje kíséri, amely pontos képet fest a zeneszerző minden túlzástól és szószátyárságtól mentes stílusáról. A merész harmónia kezelés, a zenekari rész gazdag kidolgozása Wagner hatásáról tanúskodik, de Gounod nem szakított a francia hagyományokkal, megmaradt végig lírikus költőnek.

Az opera legismertebb részletei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Mab la reine- Mab királynő balladája az 1. felvonásban
  • Je veus vivre dans ce rêve- Júlia 1. felvonásbeli áriája
  • Ah! Lève-toi soleil- Rómeó cavatinája a 2. felvonásban

Az opera szövegkönyve magyarul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az opera librettójának régi, XIX. sz. magyar fordítása

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Eősze László: Az opera útja, zeneműkiadó, Bp., 1972, 169. o.
  • Németh Amadé: Operaritkaságok, Zeneműkiadó, Bp., 1980., 518-523. o.
  • Kertész Iván: Operakalauz, Fiesta-Saxum, Bp., 140-1404. o.
  • Winkler Gábor: Barangolás az operák világában II., Tudomány, Bp., 2005., 719-725
  • Matthew Boyden: Az opera kézikönyve, Park könyvkiadó, Bp., 2009., 293-295. o.