Pályi Ede

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen FoBeBot (vitalap | szerkesztései) 2021. március 14., 09:57-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Bot: nevet változtatott magyar személyek kategorizálása)
Pályi Ede
1911 körül
1911 körül
SzületettKlein Ede
1865. február 1.
Monostorpályi
Elhunyt1930. december 10. (65 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaújságíró
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem
SírhelyeFiumei Úti Sírkert[1]
SablonWikidataSegítség

Pályi Ede, 1891-ig Klein[2] (Monostorpályi, 1865. február 1.Budapest, Józsefváros, 1930. december 10.[3]) magyar újságíró.

Életrajza

Klein Ede néven született a tiszántúli községben, szülőhelye tiszteletére vette föl a Pályi nevet. Szülei Klein Mihály és Rubinstein Róza voltak. Jogi és filozófiai tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, majd a nagyváradi Kereskedelmi Akadémia tanára, illetve a Kereskedelmi Kamara titkára volt. Az 1890-es években a fővárosba költözött: itt először a Magyarország című lap munkatársa, a hétköznapi számok vezércikkírója volt. 1900-ban Bánffy Dezsővel megalapította a Magyar Szó című lapot, 1907-től pedig a Budapesti Naplót, később Az Est Lapokat szerkesztette. Számos filozófiai és közgazdasági műve jelent meg.

Családja

Budapesten a Király utcában, a Síp utca Rákóczi úthoz közeli szakaszán, majd a Ráday utcában lakott. Házastársa Palágyi Mária volt.
Lánya Pályi Flóra, később Flora Klee-Palyi (1893–1961)[4] festőművész, grafikus, könyvillusztrátor, műfordító, aki Philipp Klee műkedvelő orvoshoz ment feleségül és Németországba költözött.

Művei

  • Metafizika (Budapest, 1911)
  • Az új ember erkölcstana (Budapest, 1916)
  • Kommunista közmegegyezés (Budapest, 1919)
  • Közgazdaságunk rendezése (Budapest, 1921)

Források

Jegyzetek

  1. http://resolver.pim.hu/auth/PIM67409, Pályi Ede, 2018. szeptember 13.
  2. Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 10102/1891. Forrás: Névváltoztatási kimutatások 1891. év 6. oldal 6. sor
  3. Halotti bejegyzése a Budapest VIII. kerületi polgári halotti akv. 3335/1930. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. december 13.)
  4. Születési bejegyzése a pesti neológ izraelita hitközség születési akv. 2581/1893. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. október 18.)

Külső hivatkozások