Pioneer–10

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pioneer–10
Pioneer 10 at Jupiter.gif

Ország  Amerikai Egyesült Államok
Űrügynökség NASA
Küldetés típusa közel repülés
Küldetés
Célégitest Jupiter
Indítás dátuma 1972. március 3.
Indítás helye Cape Canaveral Űrközpont 36. indítóállás
Megérkezés 1973. december 3.
Küldetés vége 2003. február 7.
Időtartam ~ 29 év
Az űrszonda
Tömeg 231 kg
Energiaellátás 155 W (indításkor)
Pálya harmadik kozmikus sebesség

Pioneer–10 (angolul: úttörő) amerikai űrszonda a Pioneer-program keretében indították a Jupiter körzetébe, bolygóközi szonda.

A Pioneer-program másik csillagközi szondája a Pioneer–11.

Küldetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Pioneer szondák útja

Az első űrszonda, amely megközelítette a Jupitert; az első ember készítette objektum, amely elhagyja a Naprendszert (a bolygók övezetét); az első űreszköz, amely indításakor a pálya hintamanőverrel történő alakítását előre betervezték.

1998-ig a Pioneer–10 volt a legtávolabbi űreszköz a Földtől, de azóta a Voyager–1 megelőzte. Ennek ellenére a Pioneer–10, ha később is, de kijut a Naprendszerből, és elkezdi csillagközi utazását.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1972. március 3-án a Air Force Missile Test Center indítóállomásról egy Atlas-Centaur hordozórakétával, hintamanőver alkalmazásával indították.

1973. december 3-án 200 000 kilométerre közelítette meg a Jupitert, ahol közelképeket készített, majd a csillagközi tér fele vette az irányt. Felfedezte a Jupiter mágneses terét és gyűrűit. Fedélzeti műszerei 1997. március 31-én beszüntették a működést a kimerült energiaforrás miatt, de a szonda folytatja útját, és kb. két millió év múlva megközelíti a 68 fényévre lévő Aldebaran csillagot. A Doppler adatok szerint a Pioneer–10 és Pioneer–11 ismeretlen okból a vártnál erősebben lassul, ezt nevezzük Pioneer-anomáliának.

Az üzenet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az űrszonda végső célja a vörös Aldebaran, a Bika csillagkép legfényesebb csillaga, amelyet mintegy 2 millió év múlva ér el. Útnak indítói arra a valószínűtlen esetre is felkészítették, ha netán értelmes élőlények találnák meg: a fedélzeten egy olyan aranyozott alumíniumlemezt helyeztek el, amely a Naprendszerről, Földünkről és az emberiségről tartalmaz fontos információkat.

Az űrszonda felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legszélső pontjaitól számolva az űrszonda hossza 2,9 méter, szélessége 2,7 méter volt, tömege 270 kg. Tengelye körüli forgással stabilizálta magát, percenként öt fordulatot tett. Hat kisebb hajtómű végezte a tájolást és a forgás irányítását.

Az elektromos energia négy rádióizotópos generátorból (RTG) származott. Ezek teljesítménye indításkor 40 W volt. Az RTG-k két különálló oszlopon voltak elhelyezve. Ezek 120°-os szöget zártak be egymással. Egy harmadik oszlop tartotta a magnetométert. A Pioneer–10 fedélzetén 11 műszer volt.

A Pioneer-10 vázlatos felépítése

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Élet és Tudomány, 1998. 40.szám – A tudomány világa: Nem ismerjük elég jól a gravitációt? ;
  • Élet és Tudomány, 1998. 36.szám – A tudomány világa: Halló, Föld! Itt a Pioneer 10…;
  • Űrhajózási lexikon. Főszerk. Almár Iván. Budapest: Akadémiai – Zrínyi. 1981. ISBN 963 05 2348 5

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Pioneer–10 témájú médiaállományokat.
  • Pioneer–10. skyrocket.de. (Hozzáférés: 2012. december 30.)
  • Pioneer–10. lib.cas.cz. (Hozzáférés: 2012. december 30.)

Elődje:
Pioneer–9

Pioneer-program
1965–1978

Utódja:
Pioneer–11