Neuro-lingvisztikus programozás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A neuro-lingvisztikus programozás (NLP) egyrészt tapasztalatokra épülő konkrét pszichológiai, pszichoterápiás és kommunikációs technikák rendszere, amely a nyelvhasználatot és viselkedést tanulmányozva a kiválóság struktúráját igyekszik megfejteni, ezzel megismételhetővé és elsajátíthatóvá tenni az egyes ember számára. Az így elsajátított tudás az NLP szerint azután alkalmazható az élet bármely területén, ahol a hatékony kommunikáció mint releváns szempont megjelenik (nevelés, vállalatvezetés, üzleti élet, politika stb.).

A Neuro-lingvisztikus programozást (NLP) meg kell különböztetni a neurolingvisztika nevű tudományágtól, amelynek semmi köze az NLP-hez és az NLP semmilyen módon nem használja eredményeit.[1] Nincsen köze az NLP-nek a számítógép-programozáshoz, illetve a lineáris programozás nevű matematikai ághoz sem.

Az NLP szakmai megítélése megosztott, mivel módszerei nem a klasszikus múltat elemző megközelítést alkalmazzák, hanem eredményközpontú változásokra törekszenek, így nem illeszkednek a tradicionális iskolák tanításaihoz. Az NLP többnyire nem része a pszichológusképzésnek.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az NLP az 1970-es években úgy született meg, hogy két fiatal amerikai tudós, a nyelvész John Grinder (1940) és a pszichológushallgató Richard Bandler (1950) föltette magának a kérdést: Vajon mitől hatékony három világhírű, kimagaslóan sikeres pszichoterapeuta klinikai gyakorlata? Mindhármójuk terápiás üléseiről sokórányi kép- és hanganyagot elemeztek végig. Céljuk nem az volt, hogy elméletet alkossanak, hanem hogy lemodellezzék az „intuitív zsenik” tevékenységét: először teljesen redukcionista módon elemeire szedjék, majd újra felépítsék, tanulható és tanítható rendszerként. A három vizsgált terapeuta Milton H. Erickson, Fritz Perls és Virginia Satir volt.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Milton H. Erickson[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pszichoterápia történetében Milton H. Ericksont mint a hipnoterápia megújítóját tartják számon. Nevéhez kötődik az indirekt hipnózistechnikák fogalma. Szemben a mainstream hipnóziselméletek többségével, Erickson úgy tartotta, hogy minden ember hipnotizálható – csak meg kell találni a megfelelő hipnotizőrt és hipnózistechnikát. Az ő terápiás attitűdjét tükrözi az NLP egyik kulcsgondolata:

Nincs ellenálló páciens, csak rugalmatlan terapeuta.

Erickson mestere volt a gyakorlati nyelvhasználatnak: szándékoltan homályos mondataival, kétértelmű fogalmazásaival, modálisan szerkesztett mondataival, konfúziós technikájával megkerülte a páciens tudatos ellenállását, és üzenete így mindig célba talált. E „cél” pedig nem volt más, mint a páciens tudattalanja. Erickson egész terápiás működésének alapvető meghatározója volt az a szemlélet, amely szerint egyrészt az emberek eredendően rendben vannak, gazdag errőforrások birtokában, csak ezen erőforrások a konkrét helyzetekben gyakran hozzáférhetetlenek számukra, másrészt a tudattalan sokkal okosabb nálunk.

Fritz Perls[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az európai származású Fritz Perls az ún. Gestalt-terápia megteremtője, amelynek elméleti hátterét a 20. század első felében, Európában kialakított és elterjedt alaklélektan alkotja. A német Gestalt szónak nincs konkrét megfelelője más nyelvekben; pszichológiai összefüggésben arra a felismerésre utal, hogy az ember a valóságot nem atomisztikusan észleli, hanem mindig egészként, valamely szempont szerint szervezetten. Perls példájával élve, amikor vendégek érkeznek egy koktélpartira, mindegyik résztvevő mást és mást lát ugyanabban a szobában, annak függvényében, hogy figyelmüket mely szervezőelv irányítja. Az alkoholista semmi egyebet nem lát, csak a bárszekrényt. A barátnőjét kereső szerelmes ifjú számára az egyetlen értelmes mintázat barátnője arca. A festő, akitől a házigazda nemrég vásárolt képet, kizárólag azt veszi észre belépéskor, hogy képét hogyan és hova akasztották ki. Ha azonban valamelyikük elfárad a parti forgatagában, az illető számára a díványon lévő üres hely fog alakot ölteni és kiemelkedni a háttérből.

Perls a maga terápiás gyakorlatában nem a múlt elemzésére fókuszált, hanem az „itt-és-most”-ra: arra, amit kliense épp megél, ráirányítva a figyelmet az érzékelés valamennyi csatornájára. A Gestalt-terápiából származik az NLP azon elve, amely szerint az ember soha nem a valóságra reagál, hanem a valóságról kialakított saját „térképére” – s e térképen nemcsak, sőt nem is elsősorban „fontos tények” szerepelnek, hanem a helyzet egésze, annak valamennyi érzékleti minőségével: színekkel, formákkal, hangokkal, tapintási és hőérzékeléssel, szag- és ízingerekkel. Ezek együttesen alkotják az egyén belső valóságát, s az illető ezen együttestől érzi magát a bőrében jól vagy rosszul. Tehát ha bármilyen változtatást szeretnénk elérni, ezeket a szervezett sémákat kell tudatosítani, lebontani és újraszervezni.

Virginia Satir[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Virginia Satir a családterápia kiemelkedő alakja. Pszichoterápiás technikájának fontos eleme az egész részekre bontása és a kommunikáció kialakítása e részek között. A saját gyakorlatában a kliensek dramatikus eszközökkel személyesítették meg az egyes részeket. Az NLP-technikákban az intrapszichés részek a kliensen belül kommunikálnak egymással.

Irányzatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Licensed NLP kifejezés Dr. Richard Bandler szellemi tulajdona. Dr. Richard Bandler a tulajdonosa a Society-of-NLPTM társaságnak is, amely végzi az összes NLP képzés minőségellenőrzését. Bandler az NLP oktatását szigorú License szabadalomhoz köti, mely azt jelenti, hogy csak azok a Trénerek oktathatják az NLP-t, akit ő hivatalosan felhatalmaz erre. Ezért aki minőségi NLP képzést keres, a hivatalos Society-of-NLPTM logóját és License NLP Trénereket keresse!

Az elnevezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A „neuro-lingvisztikus programozás” kifejezés hátterében a következő felismerések állnak:

  • neuro: Minden viselkedésünk neurológiai folyamatokban gyökerezik: az érzékelésben és észlelésben (látás, hallás, tapintás stb.), ill. a gondolkodásban is az idegrendszerünket használjuk.
  • lingvisztikus: Gondolatainkat a nyelv segítségével fejezzük ki, ugyanilyen módon kommunikálunk. Ha valamit mondani szeretnénk, a fejünkben lévő képet/hangot/érzést szavakba öntjük. A hallgató ezeket a szavakat alakítja vissza saját maga számára hanggá, képpé vagy érzéssé.
  • programozás: Gondolataink és viselkedésünk nem véletlenszerűen alakulnak, hanem bennünk lévő, mélyen gyökerező – a fenti értelemben vett – neurolingvisztikus sémákat, előírásokat követnek. Ezek a régen tanult sémák újratanulhatóak, vagyis az ember újraprogramozható. Ahogy a kisgyerek fejfájós anyját utánozva eltanulta, hogy amennyiben figyelmet és törődést szeretne a családjától, akkor ennek útja az, hogy megfájduljon a feje, ugyanúgy a felnőtt képes e programot újraírni, és a fej megfájdulása helyett alternatív megoldást kialakítani arra, hogy magára irányítsa családja figyelmét és törődését.

Elterjedtség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagy számban jelentek meg NLP-vel foglalkozó könyvek, melyek közül többet lefordítottak magyarra is. Sok tréninget ajánlanak az erre specializálódott vállalkozások és egyének is. A színvonal vegyes, ami sok esetben a módszer megkérdőjelezéséhez vezethet. Kommunikációs szakemberek igen gyakran használnak meggyőzésnél NLP-s eszközöket. Például, Barack Obama előszeretettel és nagy hatékonysággal alkalmaz NLP technikákat.[2]

Az NLP alapjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ha az NLP-t valaha is háromperces szemináriumon kellene bemutatni, az valahogyan így történne. Az előadó besétálna, és azt mondaná:

„Hölgyeim és Uraim! Ahhoz, hogy sikeresek legyenek az életben, elég három dolgot észben tartaniuk.
Először, tudni, hogy mit akarnak, minden helyzetben legyen világos elképzelésük a kívánt eredményről.
Másodszor, legyenek éberek, és tartsák nyitva az érzékszerveiket, hogy észleljék, amit kapnak.
Harmadszor, rugalmasan változtassák tetteiket, míg azt kapják, amit akarnak.”
Felírná a táblára:

Eredmény

Érzékszervi élesség

Rugalmasság

és távozna.
Vége a szemináriumnak.

– O’Connor – Seymour, 31. oldal

A fenti idézetben írottaknál valamivel bővebben az NLP-t nyolc téma körüljárásával lehet bemutatni. E témák a következők:

  1. Mentális térkép
  2. Nyelvi modellek
  3. Érzékszervi nyelv
  4. Állapotfiziológiák
  5. Szemmozgások
  6. Módosult tudatállapot
  7. Raport
  8. Keretek és célok

Alább e témák vázlatos ismertetése következik.

A térkép nem azonos a területtel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az emberek soha nem a valóságra reagálnak, hanem a valóságról kialakított képükre. Ha két ember egymás mellett állva ugyanazt a fát nézi, nem ugyanazt a fát fogják látni. Az objektív valóságról az észlelés folyamatában mindenki kialakít magának egy saját belső, szubjektív valóságot (egy belső „térképet”). A továbbiakban ezen a térképen mozog, és mind érzelmileg, mind értelmileg arra reagál, ami a térképen (tehát nem „odakint”) található.

A nyelvi modellek alkalmazása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Meta-modell[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Különbség van a belső tapasztalat, illetve annak nyelvi megjelenése között. Amikor megpróbáljuk kimondani azt, amit gondolunk vagy érzünk, beszédünk többnyire általánosításokat, kihagyásokat és torzításokat tartalmaz a tényleges tapasztalatunkhoz képest. Az NLP-ben meta-modellnek nevezik azt a kérdezéstechnikát, amellyel a kijelentések mögé kerülve vissza lehet jutni a releváns részletekig, és így feltárhatóvá válik a valódi, belső élmény. A modell részletes útmutatót ad arra nézve, hogy miként lehet felismerni egyes nyelvi jelenségeket, és milyen kérdésekkel lehet hozzáférni a mélystruktúrához.

Az alábbiakban a leggyakoribb szemantikai torzítások következnek, egy-egy példával és lehetséges meta-kérdésekkel.

Bizonytalan főnevek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bizonytalan főnévnek több jelentése van. A meta-kérdés pontosítja, hogy a másik az adott helyzetben miféle jelentésre gondol.

  • Kijelentés: Nehezen viselem a stresszt.
  • Meta-kérdések: Mit értesz pontosan stressz alatt? Miről ismered fel, hogy „ez most stressz”? Kinek és milyen megnyilvánulása az, amit nehezen viselsz?
Bizonytalan igék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bizonytalan igékből nem derül ki, hogy valójában milyen cselekvésre vonatkoznak.

  • Kijelentés: Szívat a főnököm.
  • Meta-kérdések: Mit jelent az, hogy szívat? Hogy csinálja? Mit tesz vagy nem tesz, mit mond vagy nem mond?
Modális operátorok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szükségszerűség, kényszer, lehetetlenség kifejezése. „Szeretném”, „Kénytelen vagyok”, „Nem lehet”, „Nem tehetem” stb.

  • Kijelentés: Muszáj időben hazamennem.
  • Meta-kérdések: Honnan tudod, hogy muszáj? Mi történne, ha nem mennél haza időben?
Univerzális kvantorok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyedi tapasztalatok – többnyire indokolatlan – általánosítása. „Mindig”, „mindenki”, „állandóan”, „senki”, „soha”.

  • Kijelentés: Engem mindig mindenki félreért.
  • Meta-kérdések: Biztos, hogy mindig és mindenki? Tudnál példát mondani? És még egy példát?
Kihagyás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közlés valamely lényeges eleme hiányzik.

  • Kijelentés: Tegnap is csúnyán becsaptak.
  • Meta-kérdések: Kicsoda? Hogyan? Mivel? És még mikor?
Gondolatolvasás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A beszélő tudni véli, mire gondol vagy mit érez a másik.

  • Kijelentés: A feleségem tutyimutyi alaknak tart.
  • Meta-kérdések: Pontosan honnan tudod, hogy annak tart? Milyen megnyilvánulásaiból? Mi a bizonyítékod arra, hogy ezt a megnyilvánulását megfelelően értelmezed?
Nominalizálás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A beszélő kézzelfoghatatlan, általános szavakat mond, miközben a konkrétság benyomását igyekszik kelteni.

  • Kijelentés: A számomra fontos dolgok megtanítanak az élet értelmét élvezni.
  • Meta-kérdések: Melyek ezek a fontos dolgok pontosabban? Hogyan tanítanak meg? Milyen értelmet adnak az életednek? Miben tapasztalod ezt meg?
Hibás ok-okozati viszony[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Két dolog között oksági viszony indokolatlan feltételezése.

  • Kijelentés: Kiborítanak a gyerekeim.
  • Meta-kérdések: Egészen pontosan hogyan okozzák a gyerekeid a kiborulásodat? Biztos vagy abban, hogy a gyerekeid nélkül nyugodt és kigyensúlyozott lennél?
Hiányzó vonatkozási index[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hiányzó vonatkozási index azt jelenti, hogy a (látszólag) megfelelő szó vagy mondatrész valójában nem azonosítja be pontosan a személyt vagy tárgyat.

  • Kijelentés: Többen is más véleményen vannak az ilyen kérdésekben.
  • Meta-kérdések: Hányan vannak más véleményen? Kik ők? Milyen véleményen vannak? Milyen kérdésekkel kapcsolatban?

Milton-modell[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A „Milton-modell” elnevezés Milton H. Erickson előtt tiszteleg. Szemben a meta-modellel, amelynek célja az általánosított megfogalmazások mögötti konkrét tartalmak felderítése, a Milton-modell azt a közlésmódot írja le, amikor a terapeuta szándékosan homályosítja el mondanivalóját, s a képzavarok, általánosítások, univerzális kvantorok stb. hsználata segítségével kerüli meg a kliens tudattalan ellenállásának falát.

„…és miközben itt ülsz, és csak hallgatod, amit mondok, és hagyod, hogy megtörténjen mindaz, aminek most meg kell történnie, tudom, hogy valójában kíváncsi vagy, melyik testrészed fog először ellazulni, és ettől az ember mindig kellemes érzéseket él meg, és ezért vagy képes tapasztalni, hogy egyre mélyebb állapotba kerülsz…”

A fenti szövegmintában a terapeuta pontosan olyan kifejezésekkel bombázza a kliens tudatát (és tudattalanját), amelyeket ha a kliens mondana, a terapeuta azonnal meta-kérdésekkel szedne ízekre. A terápiás helyzetből és szerepekből adódóan azonban a kliens nem teheti meg, hogy rákérdezzen a terapeutánál: „Voltaképpen honnan is tudod, hogy nekem bármelyik testrészem egyáltalán el fog lazulni?!”, vagy „Biztos, hogy minden ember kellemes érzéseket él meg?”, illetve „Konkrétan milyen érzésekről is beszélsz?”. Ezek a kérdések kimondatlanok maradnak, s a hiányzó információkat a kliens a saját személyiségéből, tudatos és tudattalan emlékeiből pótolja, amely viselkedéses szinten leginkább azt eredményezi, hogy módosult tudatállapotba kerül, és nyitottabbá válik a gyógyító szuggesztiók befogadására.

Az érzékszervi nyelv[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A külső valóságról azért alkothatunk belső fogalmat, mert az valamilyen úton-módon eljutott hozzánk. Ezt a „valamilyen úton-módon”-t nevezik az NLP-ben reprezentációs rendszernek, ill. érzékszervi modalitásnak.

A reprezentációs rendszerek a következők:

  • Vizuális – látás
  • Akusztikus – hallás
  • Kinesztetikus – test- és mozgásérzékelés
  • Olfaktorikus – szag
  • Gusztatorikus – íz

A kezdőbetűkből összeálló betűszó – a VAKOG – mind az angol, mind a magyar NLP-irodalomban létező szakkifejezés annak jelölésére, hogy a valóságot a maga egészében tapasztaljuk meg: az összes modalitásban, sőt azok valamennyi ún. szubmodalitásában. Emlék-„képeink” sem képek csupán: a képekkel együtt magunkban őrizzük az adott helyzet valamennyi jellemzőjét: a hangokat, a testérzetet, az illatokat és ízeket. Ha ezek közül csak egyet is felidézünk (pl. megszimatoljuk a lépcsőházban, hogy valahol töltött káposztát főznek), az emlék egésze fölelevenedik: szemünk előtt megjelenik a hely, ahol ifjúkorunk „fenséges töltött káposztáját” ettük: magunk előtt látjuk a kisvendéglőt fehérre meszelt falával, barna asztalaival és tarkabarka falvédőivel, újra halljuk a zsibongást és a cigányzenét, szánkban megérezzük a forró káposzta sós-savanykás ízét, és kezünkkel szinte rááll, hogy törjünk egy falatot a ropogós héjú, puha kenyérből…

Amikor a klienssel akár felidéztetünk egy szituációt, akár egy jövőbeli helyzetet képzeltetünk el vele, a teljes bevonódáshoz szükséges, hogy az összes érzékszervi modalitást „lekérdezzük” (NLP-szlenggel: „levakogjuk”). És ha ezek után képzeletben átalakítjuk az emlék valamely jellemző szubmodalitását (pl. elképzeltetjük, hogy a töltött káposzta hideg és keserű), azzal az emlék egészét át lehet írni. Ennek az egyszerű ténynek hatalmas gyakorlati jelentősége van a pszichoterápiában. Ha például megkeressük a kliensnél egy traumatikus élmény legjellemzőbb szubmodalitását, majd ugyanezt a szubmodalitást megkeressük egy pozitív emlék (mondjuk egy vidám születésnapi zsúr) esetében is, akkor, ha az utóbbival képzeletben átírjuk az előbbit, meglepően gyors és tartós változást (gyógyulást) érhetünk el.

Az öt csatornából az első három (vizuális, akusztikus, kinesztetikus) közvetíti a legtöbb információt. Azonban egyénenként változik, hogy kinek melyik az elsődleges reprezentációs rendszere. Ennek jelentősége abban áll, hogy ez az egyéni különbség megjellegzi a személy beszédmódját is. Az, hogy beszédünket milyen jellegű metaforákkal tűzdeljük meg, nem a véletlen műve, hanem ránk jellemző.

– Milyenek a jövő évi kilátások a cégnél?
– Ne is mondd!
– Miért, ennyire sötét a helyzet?
– Na hallod! A főnök hablatyolt ugyan valami változásról, de sok beszédnek sok az alja.
– Valami azért csak kezd kirajzolódni, nem? Lásd' be, hogy ha tényleg ilyen képtelen lenne a helyzet, már rég bealkonyult volna az egész üzletnek.
– Igen, ezt mások is mondták, de csak olyanok, akik valójában fütyülnek az egészre…

Az eredményes kommunikáció meghiúsulhat pusztán azért, mert a felek nem ugyanazon érzékszervi modalitást használva fogalmazzák meg tapasztalatukat. És fordítva: ha megfigyeljük parterünk szóhasználatát, és megszólalásainkban tudatosan alkalmazkodunk hozzá, akkor tapasztalhatjuk, kogy kommunikációnk pusztán e formai változtatás miatt – tartalmától függetlenül – eredményesebb, hatékonyabb.

Az állapotfiziológiák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szemmozgások jelentősége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szemmozgas.gif

Az NLP-s tevékenység kisebb része a tényleges beavatkozás; nagyobb része az információ begyűjtéséből áll. Ennek egyik legmegbízhatóbb módja a szemmozgások figyelése. A tapasztalat azt mutatja, hogy az ember szemmozgásából nagy biztonsággal megállapítható, hogy épp mi jár a fejében. E kijelentés nem azt mondja, hogy minden ember egyformán működik, csupán annyit állít, hogy minden ember szemmozgásában megfigyelhetők bizonyos mintázatok, amelyek az egyes gondolati tevékenységhez kapcsolhatók.

A mellékelt ábrán a tipikus (vagyis nem kivétel nélkül az összes!) jobbkezes ember szemmozgását ábrázolja úgy, ahogy azt a megfigyelő szemből látja. Az ábrázolt kognitív tevékenységek, valamint a jobbkezes embernél tipikusan hozzájuk tartozó szemmozgások a következők:

Tevékenység
Szemmozgás iránya
(az illető saját szemszögből)
Példa
Kép konstruálása Jobbra fel Vajon hogy néznék ki lila hajjal?
Kép felidézése Balra fel Milyen volt szőkesége…?
Hang konstruálása Jobbra és oldalra Hogy hangozna a Himnusz rockritmusban?
Hang felidézése Balra és oldalra Hogyan csörög a mobilom?
Érzés, érzelem, íz, szag Jobbra le Milyen érzés, amikor jég olvad a kezemben?
Belső párbeszéd Balra le „Ezt megint jól elszúrtam. Sebaj, holnap sikerülni fog.”

A tipikus balkezesnél az irányok többnyire megfordulnak, tehát az emlékezés iránya a jobb, a konstruálásé a bal oldal.

Terápiás vagy más konkrét helyzetben a fenti leírás pusztán általános iránymutatásul szolgálhat. Ilyenkor az „éles” munka elkezdése előtt kalibrálást kell végezni: néhány (a példákhoz hasonló) tesztkérdéssel bemérhető, hogy adott belső tevékenység esetén ennél a konkrét embernél melyek a jellemző szemmozgások.

A hétköznapi transzállapotok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A raport: pacing és leading[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pszichoterápiás munka lehetőségi feltétele a raport kialakítása és fenntartása.[3] E szakkifejezés kifejezés a terapeuta és a kliens között létrejött sajátos bizalmi kapcsolatot jelöli, amely nélkül elképzelhetetlen a hatékony kommunikáció. A raport két ellentétes, egymással mégsem szembenálló, hanem kiegészítő összetevőből áll: ez a pacing és a leading. E szakkifejezések az NLP hazai irodalmában és gyakorlatában is megtartották angol alakjukat; tartalmilag helytálló fordításuk például az igazodás és vezetés lehetne.

A pacing fogalma felöleli mindazon cselekvéseket, amelyekkel a terapeuta igyekszik jelen lenni a kliens pillanatnyi valóságában, így az említett ’igazodás’ szó mellett különböző összefüggésekben nevezhetjük ritmustartásnak, lépéskövetésnek, hasonulásnak, visszatükrözésnek vagy együtt haladásnak. A pacing voltaképpen a rogersi terapeuta klasszikus hármas attitűdjének (elfogadás, empátia, kongruencia) aprópénzre váltása. Ennek során a terapeuta igyekszik megismerni a kliens „belső térképét”, annak szabályait, működésmódját. Ehhez felhasználja az érzékszervi nyelv szabályait, figyelve a kliens állapotfiziológiai változásait.

A leading a vezetést, a kezdeményezés átvételét jelenti. Erre akkor kerülhet sor, ha – a pacing kezdeti fázisain túljutva – a kliens metakommunikációja elfogadó fiziológiai mintázatot mutat. A leading a voltaképpeni terápiás intervenció stádiuma, ekkor hangoznak el a változást (adott esetben gyógyulást) célzó szuggesztiók. Ezek hatékony megszövegezésében alapvető kritérium a Milton-nyelv készségszintű használata.

A pacing és a leading mind a terápiás folyamat egészében, mind egy ülésen belül, sőt akár egyetlen mondaton belül is állandóan váltakoznak. A terápia célja a kliens változása a kívánt (és a terápiás szerződésben rögzített) irányban, ennek eszköze nyilvánvalóan a leading. Ahhoz viszont, hogy a kliens hajlandó – és egyáltalán: képes – legyen elfogadni a terapeuta változást célzó javaslatait, szükséges a raport állandó fenntartása, az hogy a terapeuta a folyamat közben ne lépjen le a kliens térképéről. Ez csak úgy lehetséges, hogy a terapeuta a kifejezett gyógyító beavatkozás során is újra és újra visszatér a pacing elemeihez.

A terápiás keretek és célok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az NLP alkalmazása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pszichoterápia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nevelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Üzleti élet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az NLP kritikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pszichiológia, pszichioterápia fő vonala szerint az NLP feltevései nem tarthatók sem elméleti, sem gyakorlati szempontból, és ezért az áltudományok közé sorolják.[4] Norcross és szerzőtársai az NLP-t hetedikként sorolják fel a tíz leginkább lejáratott terápiás beavatkozások között kábítószer és alkoholfüggőség esetében.[5] Albert Ellis, a racionális emócionális viselkedés terápia (REBT) alapítója az NLP-t derogativ jelzővel illette, mint terápiát,[6] és név szerint említette, mint olyan irányzatot, amelynek technikáit a viselkedés terápiában kerülni kell.[7] Az NLP el nem fogadottságát az is mutatja, hogy a tankönyvekben legfeljebb mint kritizált nézetet említik.[8]

Kritikusai szerint az NLP neve marketing célokat szolgál: az NLP nem hivatkozik sem az idegi folyamatok tanulmányozására, sem a nyelvészetre. Célja, hogy a tudományosnak hangzó névvel tekintélyt kölcsönözzön magának.[9]

Az NLP-szerzők kidolgozott elméleti rendszer helyett gyakran metaforákkal világítják meg mondanivalójukat, amely nehézzé teszi a tudományos vizsgálatot.[10] Az NLP képviselői a pontos meghatározások hiányát és a metaforák alkalmazását gyakran arra használják, hogy megpróbáljanak kibújni a tudományos ellenőrzés hatálya alól, azonban a Rogers által kidolgozott rendszeres kutatási módszertan a terápia folyamatára és kimenetelére[11] lehetővé teszi az NLP feltételezéseinek tudományosan ellenőrzött vizsgálatát. Ez már csak azért is lehetséges, mert az NLP modelleket alkot és elemez, amely, függetlenül attól, hogy az NLP képviselői azt állítják, hogy nem alkot elméletet, az NLP-t indukciós elméletté teszi.

Beyerstein szerint az NLP elavult nézeteket hangoztat az agyi funkciók és a kognitív folyamatok között, és e nézetek durva analógiákra redukálhatóak[12]

Egyes tudományos kutatások szerint az NLP elavult nézeteket hirdet alapvető kérdésekben, beleértve a VAKOG modellt (a tudomány mai állása szerint a három féle érzékelésről és azok eloszlásáról, a jobb és bal oldali agyműködésről,[13] a pozitív és negatív energiáról szóló kijelentések teljességgel tarthatatlanok). Az NLP alapkoncepciójára, a meta modellre, azon belül is a főnevesítésre (nominalizációra) mint nyelvi (szemantikai) torzulásra semmiféle kísérleti bizonyíték nincs, azt csak az NLP említi. Weitzenhoffer szerint mind a nominalizált, mind az értelmezett mondatok egyenértékűen fejezik ki a mélyebb struktúrákat[14]

Az NLP számos technikája (különösen a tudatalattival való közvetlen kapcsolatra, a traumák gyors kezelésére, a regresszióra, és a vizuális és auditorikus memóriára vonatkozóan) olyan feltevéseken alapul, amelyet a memória-elmélet mára már meghaladott, bár a 60-as és 70-es években még elfogadott volt.[15]

Bár néhány kísérlet pozitív hatást mutatott ki, és az NLP képviselői számos nem ellenőrzött, sikeresnek ítélt esettanulmányt publikáltak, a tudományosan megalapozott kutatások nem találtak bizonyítékot az NLP állításaira és hatékonyságára.[16][17]

Tudományos kutatások nem találtak korrelációt a szemmozgások, valamint képzeletek, gondolatok vagy nyelvi választék között. Von Bergen és szerzőtársai szerint az NLP nem érti az idegrendszer és a megismerés kapcsolatát és nem teljesíti a tudományosság követelményeit.[18] Heap lényegében ugyanerre a következtetésre jutott egy évtizeddel korábban: a kísérletek szerint a preferált megjelenítési rendszer és a szóválasztás között nincs korreláció, és a preferált megjelenítési rendszer és a szemmozgások között még ennél is kevésbé érvényes a kapcsolat.[19]

Az amerikai Nemzeti Kutatási Tanács nem talált szignifikáns bizonyítékot arra, hogy az NLP elmélete megalapozott és gyakorlata hatásos lenne és megállapította: „a bizottság nem javasolhatja egy ilyen bizonyítatlan technika alkalmazását”.[20] 1984-ben Sharpley irodalom-áttekintésében arra a következtetésre jutott, hogy az NLP hatékonyságára nincsenek megbízható kutatások,[21] majd 1987-ben megállapította, hogy a meglévő kutatások nem igazolják az NLP alapelveit és módszereit.[22]

Az NLP kijelentései alapján több kísérlet vizsgálta az NLP alkalmazását az élet különböző területein (emberi erőforrások,[23] oktatás,[24] üzleti vezetés[25]), de az eredményességét nem tudták bizonyítani. Ennek ellenére – az NLP-technikák pszichoterápiás felhasználása mellett – a humán erőforrások területén azóta is többször történt kísérlet technikáinak alkalmazására.[26]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Lum, C (2001): Scientific Thinking in Speech and Language Therapy, Lawrence Erlbaum; First edition ISBN 978-0-8058-4029-2, 15-17.o.
  2. NLP Mind Techniques & Obama's Speeches - A Research[forrás?]
  3. Gyakran szerepel „rapport” alakban is.
  4. Druckman D., Swets J. A. (szerkesztők)(1988): Enhancing Human Performance: Issues, Theories, and Techniques. Committee on Techniques for the Enhancement of Human Performance, National Research Council. Washington D.C., National Academy Press
  5. Norcross, J., Hogan, T., Koocher, G. (2008): Clinician's Guide to Evidence-based Practices. Oxford University Press, ISBN 978-0-19-533532-3 , 198.o.
  6. http://www.rebtnetwork.org/library/personalreflections.html
  7. Dobson, K. (2002): Handbook of Cognitive-Behavioral Therapies, Second Edition, The Guilford Press, ISBN 978-1-57230-863-3, 330-331.o.
  8. Nelson-Jones, R. (2004): Theory and Practice of Counselling & Therapy, Sage Publications, 3rd edition, ISBN 978-1-4129-0051-5, 376.o.
  9. Corballis, MC (1999): "Are we in our right minds?" Sala, S., (szerk.): Mind Myths: Exploring Popular Assumptions About the Mind and Brain Wiley, John & Sons 25-41. oldal
  10. Partridge, C. (szerk.)(2004): New religions: a guide. New religious movements, sects and alternative spiritualities, Oxford: Oxford University Press
  11. McLeod, J. (2003): An introduction to counselling, Third Edition, Oxford University Press, ISBN 978-0-335-21189-0, 27.o.
  12. Beyerstein, B. L. (1990): Brainscams: Neuromythologies of the New Age. International Journal of Mental Health 19(3):27–36
  13. Rose, Steven (2005): The 21st Century Brain: Explaining, Mending and Manipulating the Mind, Jonathan Cape Ltd, ISBN 978-0-224-06254-1
  14. Weitzenhoffer, A. (2000): The Practice of Hypnotism, John Wiley & Sons; 2 edition, ISBN 978-0-471-29790-1
  15. Drenth, J.D. (2003): Growing anti-intellectualism in Europe; a menace to science. Studia Psychologia, 45(1), 5-13.o.
  16. Lilienfeld Scott O. , Steven Jay Lynn, and Jeffrey M. Lohr (2003). Science and Pseudoscience in Clinical Psychology. Guilford Press, New York
  17. Norcross, JC, Garofalo.A, Koocher.G. (2006) Discredited Psychological Treatments and Tests; A Delphi Poll. Professional Psychology; Research and Practice. 37(5). 515-522
  18. Von Bergen, C W, Barlow Soper, Gary T Rosenthal, Lamar V Wilkinson (1997). Selected alternative training techniques in HRD, Human Resource Development Quarterly 8(4): 281-294
  19. Heap, M. (1988): Neuro-linguistic programming, M. Heap (Ed.) Hypnosis: Current Clinical, Experimental and Forensic Practices című könyvében. London: Croom Helm, 268-280 oldal.
  20. Druckman D., Swets J. A. (szerkesztők)(1988): Enhancing Human Performance. Washington D.C., National Academy Press.
  21. Sharpley, C. F. (1984). Predicate matching in NLP: A review of research on the preferred representational system. Journal of Counselling Psychology, 31(2), 238-248
  22. Sharpley C.F. (1987). Research Findings on Neuro-linguistic Programming: Non supportive Data or an Untestable Theory. Communication and Cognition Journal of Counseling Psychology, 1987 Vol. 34, No. 1: 103-107,105.
  23. Von Bergen, C W, Barlow Soper, Gary T Rosenthal, Lamar V Wilkinson (1997). Selected alternative training techniques in HRD Human Resource Development Quarterly 8(4): 281–294
  24. Sala, D. (szerk) (1999): Mind Myths: Exploring Popular Assumptions about the Mind and Brain. New York: Wiley
  25. Druckman, D., and J.A. Swets (szerk.) (1988): Enhancing Human Performance: Issues, Theories, and Techniques. Committee on Techniques for the Enhancement of Human Performance, National Research Council. Washington, D.C.: National Academy Press
  26. Grant J. Devilly (2005) Power Therapies and possible threats to the science of psychology and psychiatry, Australian and New Zealand Journal of Psychiatry Vol.39 p.437

Források és külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]