Medvefűformák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Medvefűformák
Dracaena draco
Dracaena draco
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Egyszikűek (Liliopsida)
Rend: Spárgavirágúak (Asparagales)
Család: Spárgafélék (Asparagaceae)
Alcsalád: Medvefűformák (Nolinoideae)
Szinonimák

Ruscaceae Spreng.

Nemzetségcsoportok
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Medvefűformák témájú kategóriát.

A medvefűformák (Nolinoideae) a spárgavirágúak (Asparagales) rendjébe, a spárgafélék (Asparagaceae) családjába tartozó alcsalád.

Az APG III-rendszerben leírt alcsalád nagyjából megegyezik a régebbi rendszerekben megtalálható csodabogyófélék (Ruscaceae) családjával. A csoportba nagyon változatos, egymásra is csak alig hasonlító nemzetségek, nehezen meghatározható nemzetségcsoportok tartoznak. Az alcsalád főképp az északi félgömbön elterjedt. Rendszerint évelő, monopodális vagy szimpodiális növekedésű, rizómás lágyszárú és fatermetű növények (például sárkányfaDracaena draco). Virágaikat hat, olykor összeforrt lepellevél, hat porzó és felső állású magház jellemzi. Termésük többnyire kevés magvú bogyótermés. Jellegzetes kémiai anyagaik a szteroidszaponinok, flavonolok és az azetidin-2-karbonsavak.

Rendszerezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mefvefűformák alcsaládja számos, például a Cronquist-rendszerben korábban a liliomfélékhez (Liliaceae) sorolt nemzetséget tartalmaz. Az APG II-rendszer javasolta összeolvasztását a spárgafélék (Asparagaceae) családjával, de megengedte különálló, monofiletikus családként kezelését is. Ez változás volt az 1998-as eredeti APG-rendszerhez képest, ami egyáltalán nem tartalmazta a családot. Korábban az ide sorolt nemzetségeket vagy a kiterjesztett értelemben vett liliomfélékhez, vagy a Convallariaceae, Dracaenaceae, Nolinaceae családokhoz sorolták. Az APG III-rendszer már egyértelműen beolvasztja a spárgafélék családjába.

Nemzetségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Leírás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Convallarieae[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Évelő lágyszárú, monopodiális vagy szünpodiális elágazású rizómával. Párhuzamosan erezett leveleik tőállóak vagy a hajtásokon helyezkednek el. A sztómák (gázcserenyílások) anomocitikusak. A virágok többnyire forrtleplűek, a magház felsőállású. A termés rendszerint bogyó. Jellemző kémiai anyagaik még a szapogeninek (például diozgenin, gentrogenin) és a szívglikozidok. Hazánkban élő nemeik például a gyöngyvirág (Convallaria genus), a salamonpecsét (Polygonatum), az árnyékvirág (Malanthemum), szobanövényeink közül jelentősebb az Aspidistra. A fajokban leggazdagabb térség Délkelet-Ázsia, géncentrumuk viszont Európa és a Közel-Kelet.

Rusceae[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mediterrán elterjedésű örökzöld félcserjék vagy liánok. Hajtásaik oldalágai lapos fillokládiummá alakultak, a virágok ezek közepén vagy szegélyén alakulnak ki, mint apró ernyőcske virágzatok. A porzószálak csővé nőttek össze, a portokok extrorzak, négytékásak (téka = portokfél). A termés egy-négymagvú bogyó, a magok fitomelán nélküliek. A dél-dunántúli árnyas erdők lakója a szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus) és a lónyelvű csodabogyó (Ruscus hypoglossum).

Dracaeneae[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Másodlagos vastagodással rendelkező növények, amelyek lehetnek üstökösfák, kúszó földalatti rizómával rendelkező szukkulens fajok. Leveleik szalag alakúak, ülők, párhuzamos erezettségűek, olykor cső alakúak is lehetnek (például Sansevieria). A virágzat terebélyes buga vagy összetett tőkocsányos fürt. A virágok ízesüléssel csatlakoznak a kocsányhoz. A virágtakaró tövén forrt, a porzók ránőttek a levélcimpák tövére. A portok introrz. Jellegzetes kémiai anyaguk a vörös gyanta (sárkányvér – innen nevük), melyet fényezésre, festésre és a gyógyszeriparban használnak. Számos különleges növény akad közöttük, mint például a Kanári-szigeteken honos 20 m-esre is megnövő sárkányfa (Dracaena). Kedvelt szobai dísznövények például a fácánlevél (Sansevieria).

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Podani János. A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana. ISBN 963 463 632 2 (2003) 
  • Tuba Zoltán–Szerdahelyi József–Engloner Katalin–Nagy János: Botanika II. – Rendszertan
  • Borhidi Attila: A zárvatermők fejlődéstörténeti rendszertana
  • Bagi István: A zárvatermő növények rendszerének kompendiuma