Zalai erdeifenyves

A zalai erdeifenyves (mészkedvelő erdeifenyves) a mészkedvelő fenyvesek növénytársulástani csoportjának (Erico–Pinion), tágabb értelemben a xeroterm fenyvesek (Erico–Pinetalia rendjének) egyik növénytársulása. Az edafikus hatásra kialakult, xeroterm erdőtársulás különlegessége, hogy sok benne a kontinentális erdőssztyeppekből áttelepült flóraelem.

Kialakulása

A társulás reliktum jellegű. A posztglaciális vegetációváltozás eredményeként a Kárpát-medencében tért hódítottak a lomberdők, de termőhelyének szélsőséges viszonyai miatt erről a néhány foltról a mészkedvelő erdeifenyvest nem tudták kiszorítani: körös-körül bükkösök, illetve gyertyános–kocsánytalan tölgyesek nőnek.

Elterjedése

Elterjedési területének két központja az Alpokban, illetve a Dinaridákban van. Magyarországon három, illetve négy szórványos és erősen zavart (jórészt másodlagos) folton nő a Zalai-dombság északi részén.

Öt ismert termőhelyét az alábbi falvak határában találjuk:

• Alibánfa,
• Nemesapáti,
• Zalaszentiván,
• Pakod,
• Petőhenye.

Termőhelye

A Zalai-dombság északi részének észak-déli irányú, szőlőkkel, félszáraz gyepekkel, kisebb telepített erdőfoltokkal körülvett gerincein nő pannon kori, meszes homokkőn kialakult, sekély termőrétegű, karbonátmaradványos barna erdőtalajon, illetve váztalajon. A karbonáttartalom miatt a talajok kémhatása lúgos. E talajok vízgazdálkodása rossz; könnyen kiszáradnak.

Egy-egy foltjának társulásként elfogadható minimális kiterjedése 500 m².

Szerkezete

• A koronaszint domináns faja az erdeifenyő (Pinus sylvestris). A koronaszint magassága 10–15 m, záródása hézagos, 50–70%-os.
• Cserjeszintje feltűnően gazdag, jól fejlett.
• Gyepszintjében a többi fenyves társulástól eltérően tavasszal, nyárutón és ősszel nyíló fajok is megfigyelhetőek. A gyepszint borítása közepes, 60–80%-os
• Mohaszintje jól fejlett, akár a többi erdeifenyves társulásé.

Jellemző fajok

• A koronaszint gyakorlatilag egyetlen faja az erdeifenyő (Pinus sylvestris). A kedvezőtlen termőhelyi adottságok miatt növekedése rossz; a csenevész törzsek girbegurbák, gyengén feltisztulók.

• Cserjeszintjében az erdeifenyő újulata mellett xerofil és bazofil cserjefajok nőnek:
  • ostorménfa (Viburnum lantana) gyakori,
  • csepleszmeggy (Cerasus (Prunus) fruticosa) egykor tömeges, mára igen megritkult,
  • fürtös zanót (Cytisus nigricans),
  • kutyabenge (Frangula alnus) — érdekesség.

A lombszintben a fehér fagyöngy erdeifenyőn fellépő alfaja (Viscum album ssp. austriacum) jelenik meg.

• Gyepszintjében a melegkedvelő tölgyesek (Quercetalia pubescentis-petraeae) és a cseres–tölgyesek (Quercion petraeae) fajai dominálnak:
  • tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum),
  • ágas homokliliom (Anthericum ramosum),
  • piros gólyaorr (Geranium sanguineum),
  • sudár rozsnok (merev rozsnok, Bromus erectus),
  • fenyérfű (Bothriochloa ischaemum).

Karakterfajok:

• • sárga len (Linum flavum),
  • szürkés ördögszem (Scabiosa canescens var. virens),
  • mezei varfű (Knautia arvensis ssp. rosea),
  • fűzlevelű ökörszem (Buphthalmum salicifolium).

Jellemző még:

• • leánykökörcsin (Pulsatilla grandis),
  • árlevelű len (Linum tenuifolium),
  • tarka nőszirom (Iris variegata),
  • nagy szegfű (Dianthus giganteiformis),
  • csillagőszirózsa (Aster amellus),
  • tarka kosbor (Orchis tridentata),
  • vitéz kosbor (Orchis militaris).

• Az egyébként erősen melegkedvelő társulásnak csupán a mohaszintje fenyves jellegű, olyan fajokkal, mint:
  • pirosszárú moha (Pleurozium schreberi),
  • zöldszárú moha (Pseudoscleropodium purum),
  • nagy borzasmoha (Rhytidiadelphus triquetrus),
  • emeletes moha (Hylocomium proliferum);

de ezek között is feltűnik a melegkedvelő:

• • pusztai tujamoha (Abietinella abietina) és
  • fodros göndörmoha (Tortella tortuosa).

Források

• Borhidi, 2007: Borhidi Attila, 2007: Magyarország növénytársulásai
• Élőhelyismereti 2.0: Élőhelyismereti útmutató 2.0