Jean-Baptiste Lully

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Lully szócikkből átirányítva)
Jean-Baptiste Lully
Jean-Baptiste Lully 1.jpeg
Életrajzi adatok
Született 1632. november 28.
 Toszkánai Nagyhercegség
Firenze
Származás olasz
Elhunyt 1687. március 22.
(54 évesen)
 Franciaország
Párizs
Pályafutás
Műfajok opera, klasszikus zene
Hangszer orgona
Tevékenység zeneszerző

Jean-Baptiste de Lully (Giovanni Battista di Lulli) (Firenze, 1632. november 28.Párizs, 1687. március 22.) olasz származású francia barokk zeneszerző.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lully Giovanni Battista di Lulli néven született egy firenzei molnár családjában. Tizennégy évesen került Párizsba, ahol Roger de Loraine alkalmazta. Volt kukta, zeneapród és olasztanár, ez utóbbi minőségében a herceg unokahúgát, Montpensier hercegnőt tanította. Közben Gigault, Roberday és Métru neves orgonistáknál hangszerjátékot és zeneszerzést tanult, az orgonán kívül több hangszeren is kiválóan játszott. Részt vett bálokon, udvari mulatságokon, ahol ismereteket szerzett a korabeli táncokról és zenei stílusokról. Hat év szolgálat után – nem egészen önszántából – távozott a hercegnő házából, és az udvari zenekarnál (24 violins de roi vagy grande bande) helyezkedett el. Rövid idő alatt kitűnt tehetségével, és XIV. Lajos a zenekar vezetőjévé nevezték ki. Itt megalakította a grande bande melletti kisebb együttesét, a híressé vált 16 petit violins zenekart. 1653-ban – kifinomult tánctudásának köszönhetően – együtt táncolhatott a királlyal egy balettben, aki udvari zeneszerzővé nevezte ki. Ettől kezdve Lully a király kegyence, Párizs zeneéletének korlátlan ura, az udvari ünnepségek komponistája, Molière darabjai zenebetéteinek szerzője, táncos, színész. 1661-ben francia állampolgár lett, és „Jean-Baptiste de Lully nemesember, Laurent de Lully firenzei úriember fiá”-nak nevezte magát. Még ebben az évben feleségül vette Madelaine Lambert-t, a király kamarazene-mesterének lányát, a házassági szerződést maga a király írta alá. Ennek ellenére Lully nyíltan homoszexuális életet élt, viszonya volt a király Fülöp nevű öccsével is.[1]

Miután Lully és Molière útjai elváltak egymástól, Lully a kialakuló francia opera iránt kezdett érdeklődni. 1672-ben megnyitotta saját színházát, amelyet vitatott körülmények között szerzett meg vetélytársaitól, Perrintől és Cambert-től. A nyitóelőadáson a Les fêtes de l'Amour et de Bacchus című pasticciót láthatta a közönség. Ezt követően évenként mutatott be új operát, amit ő tragédie en musique-nek (zenés tragédia), máshol tragédie lyrique-nek, azaz lírikus tragédiának nevezett. A szövegkönyveket Philippe Quinault írta, nem ritkán a király témájára. Az 1685-ös Roland című operáját a Párizsban tartózkodó Rákóczi Ferenc, a későbbi fejedelem is megtekintette. Az operákon kívül számos balettet és más, gyakran alkalmi kompozíciókat is komponált és bemutatott.

Királyi rendelet alapján Lullyé volt a párizsi zeneelőadások (és nyomdák) monopóliuma, tulajdonképpen a világ egyik legtekintélyesebb muzsikusa lett. Zenészeit, szövegíróit, környezetét gátlástalanul kihasználta céljai elérése érdekében. Molière halála után megkapta annak színházát, a Palais Royalt is. Sikerei és hatalma csúcspontján ragadta el a halál: Te Deuma előadása közben – amit XIV. Lajos felépülése alkalmából vezényelt – karmesterbotjával megsebezte lábát, a seb elfertőződött, és rövid idő múlva, 54 éves korában meghalt. Három fia (Louis, Jean Baptiste és Jean Louis) is zeneszerző lett, komolyabb sikerek nélkül.

Zenéje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lully korszakos jelentőségű komponista volt, aki műfajokat teremtett. Őt tekintik a francia operastílus, az udvari balett és a zenés vígjáték megalkotójának. Operastílusának jellemzője a klasszikus francia drámai deklamáció, a szavaló pátosz, ami jellegzetes ritmust, emelkedést-süllyedést ad a szövegnek és a dallamnak. Zenetörténészek szerint ez a stílus a recitáló olasz operanyelvre vezethető vissza. Az operáit az általa kifejlesztett ún. francia nyitánnyal kezdi, a cselekményt arietták, tercettek, chansonok, balettek szakítják meg. A balett nem csupán táncbetétként szerepel Lully operáiban, hanem aktív részese az operai történésnek. De a tánc mellett fontos a szerepet szán a kórusnak is, amely mintegy drámai hátteret szolgáltat a cselekménynek.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alábbi lista Lully műveiből sorol fel néhányat.

  • Cadmus et Hermione, 1673.
  • Alceste (ou le triomphe d'Alcide), 1674.
  • Thésée, 1675.
  • Psyché, 1678.
  • Prosperpine, 1680.
  • Phaëton, 1683
  • Roland, 1685.
  • Acis et Galatée, 1686.
  • Armide (et Renaud), 1686.
  • Le triomphe de l'amour, 1681.
  • Le temple de la paix, 1685.
  • Miserere, 1663
  • Te Deum, 1687
  • 3 Gavottes 1665
  • Passacaille 1665
  • 3 Courantes 1665
  • 3 Bourrées 1665
  • Allemande 1665

Meghallgatható felvételek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sound Choeur des divinités de la terre et des eaux, részlet Psyché-ből (1687) - Midi file

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. David F. Greenberg. The Construction of Homosexuality. University of Chicago Press, 316. o (1990) 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-Baptiste Lully témájú médiaállományokat.