Lepkeszúnyogfélék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Lepkeszúnyogfélék
Psychodidae 01.jpg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Altörzs: Hatlábúak (Hexapoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Alosztály: Szárnyas rovarok (Pterygota)
Alosztályág: Újszárnyúak (Neoptera)
Öregrend: Fejlett szárnyas rovarok (Endopterygota)
Rend: Kétszárnyúak (Diptera)
Alrend: Szúnyogalkatúak (Nematocera)
Alrendág: Psychodomorpha
Család: Lepkeszúnyogfélék (Psychodidae)
Alcsaládok
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Lepkeszúnyogfélék témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Lepkeszúnyogfélék témájú kategóriát.

A lepkeszúnyogfélék, vagy pelyhes muslicák (Psychodidae) a rovarok (Insecta) osztályába, kétszárnyúak (Diptera) rendjébe és szúnyogalkatúak (Nematocera) alrendjébe tartozó rovarcsalád.

Elterjedésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fajaik világszerte előfordulnak, de legnagyobb fajszámmal a trópusi területeken találhatók meg. Egyes fajaik, például a közönséges lepkeszúnyog (Psychoda alterneta) jól alkalmazkodtak az emberhez és környezetéhez, így szinte már csak annak közelségében fordul elő. A fenti faj előszeretettel tanyázik a fürdőszobákban.

Magyarországon 51 fajuk ismeretes.[1]

Megjelenésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kicsi, molylepkeszerű, kétszárnyúak. Testhosszuk 1-5 mm között változik. Csápjaik 16 ízből álló, fonalas csápok. Szárnyaik túlérnek potrohukon, szürke vagy barna színűek, pikkelyekkel és szőrökkel sűrűn borítottak. A széles, hegyes szárnyat hosszú szőrök szegélyezik.

Életmódjuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyrészt éjszakai életmódot folytatnak. Egyesek meleg száraz élőhelyeket, mások a mocsaras vidékeket kedvelik. Néhány fajuk gerincesek -köztük az ember- vérét szívják, mások nyirkos helyeken bomló szerves anyagokkal, növényi nedvekkel táplálkoznak.

Szaporodás, egyedfejlődés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy lepkeszúnyog vízben élő lárvája

A párzás után a nőstények sötét színű petéiket nyirkos talajba, kisebb tócsákba, vagy egyéb nyirkos közegbe, akár vízvezetékekben lerakódó üledékbe helyezik. A kikelő lárvák bomló szerves anyaggal táplálkoznak, háromszori vedlés után bábozódnak be. A lárvák megnyúlt testűek farki végük elvékonyodik. Egyes fajoknál kopoltyúfüggelékek is találhatók a vízi életmód következtében. A bábok elülső részükön két hosszú légcsövet viselnek. A peterakástól az imágók kikeléséig nagyjából 2-3 hónap telik el.

Egészségügyi jelentőségük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A papatázi légy (Phlebotomus papatasi) vérszívás után

A Phlebotominae alcsaládba tartozó fajok közül néhány, a vérszívás útján a leishmaniasis nevű veszélyes fertőző betegség kórokozóját, a Leishmania infantum nevű protozoont terjesztik az európai mediterrán országokban is. A betegség elsősorban kutyákra nézve veszélyes, de humánegészségügyi vonatkozási is van. Emberben bőrelváltozásokat, száj és orrnyálkahártya fekélyeket és olykor végzetes kimenetelű szervi szóródásokat is okozhat. [2]

Vérszívó fajok Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2009-ben a Szent István Egyetem munkatársai kutatást végeztek a vérszívó lepkeszúnyog fajok magyarországi előfordulásáról. Vizsgálataik során a Magyarországon már korábban megtalált Phlebotomus perfiliewi mellett további három faj endemikus populációját találták meg. Ezek a következők:

A fenti 3 faj mellett a papatázi légy (Phlebotomus papatasi) egy példánya is előkerült. E fajok közül a Phlebotomus mascittii-t leszámítva mindegyik faj bizonyítottan vektora lehet a leishmaniasis kórokozójának.[3]

Rendszerezésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A családba világszerte mintegy 2000 fajuk ismert, melyeket 6 alcsaládba és 117 nembe sorolnak be.

A család egy faja (Nemapalpus nearcticus) szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján, mint veszélyezettet faj.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. szerk.: Papp László: Checklist of the Diptera of Hungary (angol, latin nyelven). Budapest: Hungarian Natural History Museum, 34-42. o. ISBN 963-7093-71-0 (2001). Hozzáférés ideje: 2012. június 16. 
  2. A leishmaniasis és tünetei - A mediterrán térségbe utazóknak
  3. http://www.vmri.hu/Nagyb/PARAZITOL%C3%93GIA-%C3%81LLATTAN-HALK%C3%93RTAN.pdf