Fekély

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A fekély (latinul: ulcus) egy szövethiány, mely az elhalt szövetek lelökődése után keletkezik. A fekély létrejöhet a testfelszínt borító bőr, de az üreges szerveket bélelő nyálkahártya egy részének elhalása révén. Az elhalást a külvilágból származó behatás (fagyás, égés, maróanyag, sugárhatás) okozhatja, de bekövetkezhet a véráram romlásának (lábszár-, gyomorfekély) következményeként. A fedőhámot tönkreteheti még a felszínre törő (gennyesedés, tbc, daganat) folyamat. A hám elpusztulása, a hám alatti szövetek (kötő-, és zsírszövetek, izomzat) károsodásával jár együtt.

A fekélyek következménye nagyságuktól, kialakulásuktól és szervi előfordulásuktól függ.

A fekélyek gyógyulása egyrészt a kórt okozó tényezőktől, másrészt attól függ, hogy a hámhiány alatti területek milyen mélységig károsodtak. A sérüléses és gyulladásos eredetű fekélyek általában gyorsan, míg a sugár- vagy kémiai hatásra, vérkeringési zavarra visszavezethető fekélyek nehezen gyógyulnak. A felszínre törő és kifekélyesedő daganatok esetében csak akkor lehetséges a gyógyulás, ha a daganatot a környező, még ép területtel együtt kimetszik.

A fekély mélyre terjedése érkimaródást, vérzést, vagy az üreges belső szervek (gyomorban, belekben) esetében, átfúródást okozhat. Idült esetekben rákos átalakulás is előfordul, ezért gyógyításuk elsőrendűen fontos.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]