Ugrás a tartalomhoz

Lenszk

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen InternetArchiveBot (vitalap | szerkesztései) 2020. január 6., 09:46-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (1 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként.) #IABot (v2.0)
Lenszk (Ленск)
A repülőtér épülete
A repülőtér épülete
Lenszk címere
Lenszk címere
Közigazgatás
Ország Oroszország
Föderációs alanyJakutföld
Irányítószám678140
Körzethívószám41137
Népesség
Teljes népesség21 181 fő (2023)[1]
Földrajzi adatok
Elhelyezkedése
Lenszk (Oroszország)
Lenszk
Lenszk
Pozíció Oroszország térképén
é. sz. 60° 43′, k. h. 114° 54′60.716667°N 114.900000°EKoordináták: é. sz. 60° 43′, k. h. 114° 54′60.716667°N 114.900000°E
Lenszk (Jakutföld)
Lenszk
Lenszk
Pozíció Jakutföld térképén
Lenszk weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Lenszk témájú médiaállományokat.

Lenszk (oroszul: Ленск) város Oroszország ázsiai részén, Jakutföldön, a Lenszki járás székhelye.

Népessége: 24 966 fő (a 2010. évi népszámláláskor).[2]

Elhelyezkedése

Jakutföld délinyugati részén, Jakutszktól légvonalban 840 km-re nyugatra, a Léna-felföldön helyezkedik el. Jelentős kikötőváros a Léna bal partján. Országút köti össze a gyémántbányászat hagyományosan központi városával, az északra fekvő Mirnijjel, és tovább Udacsnijjal.

Története

Az orosz falu az evenki település, Muhtuj helyén keletkezett, legkésőbb 1663-ban. Az evenki név jelentése: 'nagy víz'.

A 18. század első felében Irkutszk és Jakutszk között kocsiutat jelöltek ki és több pontján, köztük a mai Lenszk helyén az 1730-as években postaállomást létesítettek. A 19. század közepén a Vityim medencéjében felfedezett arany hírére „aranyláz” tört ki, ami Muhtuj csendes életébe is változásokat hozott. Eközben a falu a 19. században és a 20. század elején is száműzetések helyszíne volt.

A Viljuj medencéjében felfedezett gyémántlelőhelyek kiaknázásával kapcsolatban kapott jelentős gazdasági szerepet a 20. században és fejlődött, alakult ki a város. Mint viszonylag legközelebbi kikötő a Lénán, a mirniji építkezések és bányászat bázisa lett. 1956-ban kezdték meg a Mirnijbe vezető 230 km-es országút építését, a falu szélén pedig kikötői létesítmények épültek. 1963-ban járási alárendeltségű várossá nyilvánították, ekkor kapta mai nevét, természeteses a folyóról.

21. század

A város a Léna áradását többször megszenvedte, pl. 1966-ban és 1998-ban.[3] Történetének talán legnagyobb árvizét 2001 májusában élte át, amikor a jeges ár szinte az egész várost letarolta, halálos áldozatai is voltak. A helyreállítást, illetve újjáépítést központi forrásokból végezték, de hozzájárult a várossal szoros kapcsolatot tartó ALROSZA gyémántipari cég is.[4] A rakparti sétányt is felújították és négy kilencszintes lakóházat építettek mellette az árvíz után. Azóta a területet 17 m magas, 19 km hosszan kiépített partfal védi a Léna áradásaitól.

Gazdaság

A városban régóta több telephelye van az ALROSZA (АЛРОСА) cégcsoport szállítási ágazatának (elnevezésében az AL – az almazra. vagyis a gyémántra utal). A részleg elsősorban a mirniji és udacsniji gyémántbányák részére végez közúti árufuvarozást saját tehergépkocsi-parkjával, valamint hozzá tartozik a lénai folyami teherkikötő is.[5]

A Kelet-Szibéria–Csendes-óceán kőolajvezeték egyik fontos állomását Lenszknél alakították ki. Az építtető és üzemeltető Transznyefty állami holding 2006-ban képviseletet nyitott a városban, székházát a 2001-es árvíz során tönkrement, majd lebontott moziépület helyén építették fel. A járás adóbevételeinek jelentős része jelenleg is a Transznyeftytől származik. A cég emellett részt vállal a lakás- és útépítési projektek megvalósításásban, a városi kórház felújításában is.

Kultúra

A helytörténeti múzeumot társadalmi összefogással hozták létre, első kiállítását 1977-ben nyitották meg egy faházban. Tizenegy évvel később bezárták, de a gyűjtőmunka folytatódott. 1997-ben nyitották meg újra, majd 2011-ben új, nagyobb épületbe költöztették át. Ottani kiállítását 2013-ban nyitották meg.[6]

Jegyzetek

Források