Lakmé

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Amelita Galli-Curci mint Lakmé

A Lakmé Léo Delibes 1883. április 14-én Párizsban bemutatott operája. A mű a franciának nevezett operatípus késő összefoglalásának tekinthető. A romantikában közkedvelt egzotikus témát dolgoz fel benne a szerző. A darab magyarországi ősbemutatója 1887. szeptember 12-én volt. Az operaház utoljára 1952-ben újította fel. A darab már évtizedek óta nincs műsoron.

Az opera zenéje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az opera librettóját Edmond Gondinet és Philippe Gille készítette. A történet hátterében az elnyomott indiai nép és az angol király konfliktusa húzódik meg, hol rejtetten, hol pedig közvetlenül törve a felszínre. A történelmileg hűen felvázolt környezetben szövődik a lírain érzelgős mese.

A zene felépítése átgondolt, a hangszerelés áttetsző, a dallamok jól énekelhetőek, a jelentek többségét hangulatos líra jellemzi. A véres dráma nem brutális, hanem melankóliába hajló, az szenvedélyek is csak parázslanak. A darab ízléses, színes szentimentalizmusa kissé üres és színtelen. Az egzotikus környezetnek mű jellege van, a dzsungel nem igazi dzsungel, a bennszülöttek sem igaziak, az egész egzotikus környezetből nem sokat tud érzékeltetni a zene. A hagyományos európai hangzások uralkodnak benne, pszeudo-indiai kolorittal.

A műből hiányzik az igazi, sodró lendületű drámai erő is, pedig a cselekmény tragikus volta adva van. Bőven akadt volna alkalma a szerzőnek, hogy igazi magával ragadó, szenvedélyes muzsikát komponáljon, de nem tette. A grand opéra külsőséges elemei azonban nem hiányoznak. A látványos felvonulások, balettek, kórusok.

A Lakmé nem tartozik az operairodalom legnagyobb remekművei közé, de a szórakoztató muzsika különösen jól sikerült darabjának lehet tekinteni. Az opera bővelkedik a szép dallamokban, a jól megkomponált részletekben. A címszerep az operairodalom legnehezebb szerepei közé tartozik. Lakmé szólamának nagy része lírai szoprán, de az I. felvonás imája, illetve a II. felvonás csengettyűáriája a legtökéletesebb koloratúrtechnikát követeli meg.

Az opera szereplői és helyszínei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szereplő Hangfekvése
Nilakanta, brahmin főpap lírai bariton
Lakmé, a lánya lírai koloratúrszoprán
Mallika, Lakmé kísérője mezzoszoprán
Hadzsi, szolga lírai vagy buffo tenor
Gerald, angol tiszt lírai tenor
Frederic, angol tiszt basszbariton
Miss Ellen, Gerald jegyese lírai lírai szoprán
Miss Rose, Ellen unokanővére mezzoszoprán
Mrs. Bentson, társalkodónő alt
Kínai kereskedő tenor
Jós bariton
Tolvaj bariton
Rendőr basszus
  • Kórus: árusok, kereskedők, matrózok, katonák, nép
  • Történik: Indiában a 19. században
  • Színhelyek: I. felvonás: erdei tisztás egy hindu templom előtt, II. felvonás: egy városi tér, III. felvonás: őserdő egy forrás közelében
  • Játékidő: 2 óra

Az opera cselekménye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nilakanta kertjének kapuját Mallika és Hadzsi tárja ki. A hívők belépnek a kertbe és a főpap áldást mond rájuk, az angolokat pedig megátkozza, amiért elnyomják India népét és tönkreteszik az országot. Az istentisztelet után a hívek elmennek, Nilakanta kettesben marad Lakméval. A főpapot már csak lánya élteti, ő az, aki erőt ad neki, aki miatt még mindig nem adta fel, most is a következő napi nagy istentiszteletre kell készülődnie, ezért egedül hagyja lányát.

Lakmé Mallikával játszadozva csónakba ül. A két lány dalolni kezd. Közben egy angol társaság közeledik a kerthez: Miss Ellen, Gerald, Miss Rose, Mrs. Bentson, Frederich. A társaság nem tiszteli a szenthely csendjét és békéjét. Egyszer csak észre veszik Durga istennő szobra előtt a papnő templomi ékszereit. A hölgyeket nagy lelkesedéssel tölti el a talált kincs. Gerald azonban komoly marad, és lelki szemei előtt látja az ékszereket viselő papnőt is. A csoport tovább indul, de ő azzal az ürüggyel, hogy le akarja rajzolni az ékszereket, hátra marad.

Hadzi, Mallika és Lakmé közelednek. Gerald elrejtőzik, de Lakmé felfedezi. A lány elsikoltja magát. A cselédség egyből összefut, hogy mi történt, de úrnőjük megnyugtatja őket: csak képzelődött. A cselédek távoznak, Lakmé pedig figyelmezteti a tisztet, hogy ha felfedezik a szent helyen, akkor megölik. Úgyhogy legjobb lesz, ha mielőtt tovább áll. De ez csak a felszín. Lakmé első látásra beleszeretett az angolba, aki szinte észrevétlenül öleli keblére a lányt. Csókot váltanak, majd Lakmé könyörgésére a férfi távozik. Nilakanta azonban felfedezi az idegen lábnyomokat a kertben és esküvel fogadja, hogy megbünteti az istenkáromlót. Lakmé ájultan esik össze.

II. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A városi vásár kellős közepén vagyunk. Mrs. Bentson valósággal pánikba esik a sok erőszakos koldus, árus és egyéb gyanús személyek miatt, akiket alig tud kikerülni. Ellen és Rose azonban vidáman tűri a vásári forgatagot. A tömeg istenszobrokat vontat, majd bajadérok lepik el a teret. Megjelenik Nilakanta koldusnak öltözve. Lakmé is vele van.

Mrs. Bentson sivalkodik, mert ellopták az óráját, Frederic közli Geralddal, hogy hamarosan hadba kell vonulni. A hinduk megint lázadoznak. Nilakanta adomány kérésre nyújtja a kezeit, de a tisztek észre sem veszik. Az egész koldus jelenetet azért rendezte meg, mert abban bízott, hogy lánya ide csalogatja majd a szentségtörő angol idegent. Éneklésre biztatja lányát. Elhangzik a híres csengettyű ária és a csel beválik. Gerald felismeri a lány hangját és elárulja magát. Nilakanta parancsba adja híveinek, hogy kövessék az angol tisztet, ne engedjék megszökni. A többit majd ő elintézi.

Gerald közben visszatér és a lány minden tiltakozása ellenére Lakméval akar beszélni. Szerelmi kettőst énekelnek. Lakmé téríteni próbálja szerelmét: ha egy valláson lennének, nem lenne akadálya szerelmük beteljesülésének. Durga istennő papjai jönnek, Geraldot elszigetelik a többi angoltól és Nikalanta leszúrja a tisztet. Lakmé odasiet hozzá. Látja, hogy a szúrás nem volt halálos, de nem árulja el szerelmét, a hinduk azt hiszik, a férfi meghalt. Hadzsi segítségével biztos helyre viszi a katonát.

III. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gerald lombágyon fekszik, Lakmé ápolja. Az angol felébred, de nem emlékszik semmire. A lány elmondja a történteket: Lakmé abba a házikóba hozta, amiről beszélt, mikor szökésüket tervezték. Lakmé egy boldog, paradicsomi életről álmodozik, ami csupa szerelem. Közben hallatszik a szent forráshoz zarándokolók éneke. A vízből csak a hívők ihatnak. Lakmé elindul, hogy hozzon kedvesének a forrásból. Mikor a lány eltűnik, megjelenik Frederic. Úgy látszik követte őket. Közli Geraldal, hogy kitört a háború. Az angol hadoszlop egy óra múlva indul, hogy felvegye a harcot. Frederic választás elé állítja tiszttársát: átadja magát a szerelemnek vagy teljesíti tiszti kötelezettségeit? Gerald nem tehet mást: megígéri, hogy bevonul.

Frederic távozik, Lakmé pedig visszatér a korsóval. Távolról katonazene hallatszik, a lány ekkor szembesül vele, hogy szerelme el fogja hagyni. A tiszt hűséget esküszik neki, de már késő. Lakmé felszívta egy mérges virág illatát és porát. Lakmé már haldoklik, amikor Nilakanta ront be a kunyhóba. A lány utolsó szavai békét teremtenek a két férfi között, akik megrendülten hullnak térdre.

Az opera ismertebb részletei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • ”Sous le dôme epais où le jasmin”- Lakmé és Mallika kettőse az I. felvonásban
  • ”Fantaisie aux divins mensonges”- Nikalanta áriája a II. felvonásban
  • ”Lakmé, ton doux regard se voile”-Nikalanta áriája a II. felvonásban
  • ”Où va la jeune Indue?” -Lakmé csengettyű áriája a II. felvonásból

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Till Géza: Opera, Zeneműkiadó, Bp., 1973 123-126. o.
  • Gál György Sándor: Új operakalauz II., Zeneműkiadó, Bp., 1978, 678-685. o.
  • Kertész Iván: Operakalauz, Fiesta-Saxum, Bp., 1997, 75-76. o.
  • Eősze László: Az opera útja, Zeneműkiadó, Bp., 1972, 177-178. o.
  • Gerhard Dietel: Zenetörténet évszámokban II. 1800-tól napjainkig, Springer, Bp., 1996, 621.o.