Közöny (regény)

Közöny
Szerző	Albert Camus
Eredeti cím	L’Étranger
Ország	Franciaország
Nyelv	francia
Műfaj	filozófiai regény abszurd irodalom
Sorozat	The strange writer
Előző	The Myth of Sisyphus
Következő	The Misunderstanding
Díjak	A Le Monde listája az évszázad 100 legemlékezetesebb könyvéről
Kiadás
Kiadás dátuma	1942
Magyar kiadó	Kriterion
Magyar kiadás dátuma	1972
Fordító	Gyergyai Albert, Szávai Nándor
Média típusa	könyv
Oldalak száma	190
Külső hivatkozások
A könyv a MEK-ben
A Wikimédia Commons tartalmaz Közöny témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A Közöny (L’Étranger) Albert Camus 1942-ben megjelent regénye, az ún. „abszurd ciklus” első darabja, melyet ugyanebben az évben követte egy esszé, a Sziszüphosz mítosza, majd 1944-ben a Caligula című dráma. Mindhárom mű témája a camus-i filozófia alapélménye: az abszurd. A regényt negyven nyelvre fordították le, 1967-ben Luchino Visconti rendezésében filmadaptáció is készült belőle.

Cselekménye

Alább a cselekmény részletei következnek!

A Közöny egy Meursault nevű algíri francia hivatalnok által elkövetett gyilkosságot, majd az ennek folyományaként kihirdetett halálos ítéletet, illetve a halálraítélt börtönnapjait beszéli el.

A cselekmény Meursault anyjának temetésével kezdődik. Fontos elem a főhős szerelmi kapcsolata Marie Cardonával. Meursault-t lakásszomszédainak egyike, újdonsült barátja, egy kétes hírű fiatalember, Raymond Sintès – akiről azt mondják, széplányok kitartottja –, egy kiszámíthatatlan kimenetelű szerelmi ügybe keveri, s ezzel akaratlanul gyilkos tettének előidézője lesz. A cselekmény szempontjából nem elsődleges fontosságú, de a főhős jobb megértése szempontjából mégis jelentősek másik szomszédjával, a kutyája elvesztésén bánkódó öreg Salamanóval való kapcsolatát leíró epizódok. Sintès barátjánál, Massonéknál tett látogatása során Meursault a tengerparton Sintès revolverével váratlanul lelövi az egyik körülöttük ólálkodó arabot. Ezután a letartóztatott hivatalnoknak a vizsgálóbíróval és az ügyvédjével folytatott beszélgetéseiről, illetve Meursault börtöntapasztalatairól, s ennek keretén belül Marie látogatásáról esik szó. Végigkövetjük a tárgyalás két napját: a tanúkihallgatásokat, a vád- és a védőbeszédet és a halálos ítélet kihirdetését. Az ítélet végrehajtását váró rabot meglátogatja a börtön papja, s a hit vigaszát kínálja a számára. Meursault dühös kirohanásban utasítja el a túlvilági reményt, s a történet a nyilvános kivégzésre váró Meursault meditációival zárul.

Itt a vége a cselekmény részletezésének!

A regény szerkezeti váza

A regény két arányos, de nem teljesen azonos terjedelmű részből áll. Az első rész (1-6. fejezet) az eseményeket a Meursault által elkövetett gyilkosságig tárgyalja. A második rész (7-11. fejezet) a letartóztatott, majd elítélt főhős börtöntapasztalatait, illetve gondolatait foglalja magába.

A hős sorsát meghatározó bűntett a 11 fejezetre tagolt regény hatodik fejezetében, a szimmetriatengelyben következik be. A regény szerkezeti váza tehát a bűn előtti, ártatlan időszak heteinek történései, a bűncselekmény és a bűnhődési folyamat hármas pillére között feszül.

Az, hogy Camus a voltaképpeni cselekményt (a bűntettet és a második részt) igen hosszadalmasan, hat fejezet terjedelemben vezeti be, melyek egy sor, látszólag mellékes tényezőt foglalnak magukban, a regény szempontjából elsődleges fontosságú. Ugyanis ezekből a melléktényezőkből tudhatjuk meg, hogy milyen is az az ember, aki a világrend védelmezőiből a bírósági eljárás során annyira elementáris indulatokat vált ki.

Itt a vége a cselekmény részletezésének!

Az abszurd átélésére alkalmas hős

A regény címe franciául, L’Étranger (Az idegen) pontosan jelöli meg a mű üzenetét. Arra az emberpéldányra irányítja az olvasó tekintetét, akiben első látásra egy régi ismerősünkre, a nagyvárosi, civilizált emberre ismerünk. Akkor hát miért idegen? Az idegenség félreismertséget, a magatartás szokatlan, nehezen megérthető voltát jelenti. Meursault, bár sosem lépi túl az illetlenség, a megbotránkoztatás küszöbét, viselkedésével környezetét, nemegyszer barátait, ismerőseit is zavarba ejti: nem akarja utoljára látni halott édesanyját, cigarettára gyújt és tejeskávét iszik a ravatalozóban, stb. Mindamellett a fiatalember képes életét egészséges érzékiséggel és érzékenységgel, igényesen és civilizáltan élvezni.

Van azonban két alapvető emberi tulajdonság, ami nyilvánvaló módon hiányzik belőle. Az egyik a természetes egoizmus egyik meghatározó formája, az ambíció, a társadalmi érvényesülés vágya. Ennek legeklatánsabb példája az, amikor kategorikusan visszautasítja főnöke nagylelkűnek szánt ajánlatát, hogy a cég párizsi irodájában folytassa munkáját, holott tudvalevő, hogy ez minden feltörekvő vidéki fiatalember vágyálma. Jellemének másik figyelemre méltó vonása az elkötelezettség, a mélyebb érzelmi vonzódás teljes hiánya. Utóbbit talán Marie Cardonához fűződő szerelmi viszonya illusztrálja a legjobban. Marie-val, úgy tűnik, teljes szexuális összhangban van, mégis, mikor a lány megkérdezi őt, szereti-e, mindkét alkalommal nemmel felel, noha Marie kívánságára hajlandó lenne akár feleségül is venni őt… Ez a két nyugtalanító vonás ráadásul a lázadás hiányával is társul, ami pedig feloldhatná idegenségét. Igaz, Meursault meghökkentő jellemvonásait ellensúlyozza kedvessége, szerénysége, tartózkodó magatartása, biztos fellépése, és ahogyan Sartre finoman megjegyzi, „abszurd bája”. Az élet apró örömei lefoglalják őt, kielégítik igényeit, monoton munkáját kifejezetten jól tűri, a szorongásnak még csak a csírája sincs meg benne, egyszóval az lehet az érzésünk, hogy Meursault személyében egy kiegyensúlyozott emberrel állunk szemben.

Azonban ezért a kiegyensúlyozottságért nagy árat kell fizetnie. Mivel semmit sem vár az élettől, nincsenek még csak középtávú tervei sem, nem kötődik senkihez, nem rágódik szép vagy fájdalmas emlékeken, az átlagembernél sokkal inkább ki van szolgáltatva alkalmi késztetéseknek, nem alakultak ki benne gátlások, fékek, amelyek visszatarthatnák valamilyen meggondolatlan cselekedet végrehajtásától. Meursault nem hisz és nem reménykedik semmiben, s akár büntetése előtt a Sziszüphosz mítoszának névadó mitikus figurája, ebben a folyamatos jelenben zavartalanul élvezi a felkínálkozó örömöket. Ahogyan mitikus rokona, úgy Meursault is kiválóan alkalmas az élet abszurditásának szemléltetésére: a gyilkosság tragikus pillanatában az abszurditás érvényesíti hatalmát. A világ értelmetlensége lesz úrrá az ember fölött, megtörve értelemigényét. Meursault személyiségének az abszurditásban gyökerező, azt megnyilvánító sötét oldala egyszerre felszínre tör.

Az abszurd hős

Az első hat fejezetben még nem jelenik meg kiteljesedett formában Meursault mint abszurd ember. Abszurd hőssé a szó camus-i értelmében csak letartóztatása és halálra ítélése után válik. A lét abszurditására ugyanis életünk egy bizonyos pontján döbbenhetünk rá, reflexió útján tudatosíthatjuk ember és világ rettenetes össze-nem-illését. A tisztánlátás e képességére Meursault az elzártság alatti meditációiban tesz szert. A tisztánlátás azonban önmagában még kevés. Kitartásra és makacsságra van szükség ahhoz, hogy az ember az abszurdban meg tudjon maradni, ugyanis az abszurdból három kiút is kínálkozik. Az egyik, az öngyilkosság, ami az ember-világ szembenállás egyik pólusát kiiktatva felszámolja az abszurdot. A másik, a remény, bármi legyen is a tárgya. A Közönyben a remény egyik típusa, a Gondviselés-hit, a vallásos vigasz két ízben is drámai hangsúlyokkal kínálkozik, a „megátalkodott” hős azonban mindkét alkalommal mereven elutasítja azt. Végül a harmadik magatartás, ami felszámolja az abszurdot, a rezignált, vagy derűs elfogadás. Ebből az elfogadó attitűdből még sok van a gyilkosságot megelőző hetek Meursault-jában. Az abszurd hőshöz illő kitartás csupán a halálraítéltben teljesedik ki.

Meursault, az ártatlan bűnös

Meursault gyilkos tette zavarba hozza mind a főhős vádlóit, mind az olvasókat. Az előbbiek számára Meursault bűntettének hiányos megokolhatósága központi probléma: ez az egyik olyan elem, ami az abszurditással szembesíti őket, s ez az a pont, ahol súlyos torzulás megy végbe az igazságszolgáltatás menetében. Az olvasó számára zavarra adhat okot az, hogy Meursault bizonyos értelemben ártatlannak vallja magát. Amikor a bíróság elnöke megkérdi tőle, mi vitte rá a gyilkosságra, a fiatalember őszintén, de ügyetlenül azt feleli: „az egész a Nap miatt volt”. A tárgyalóteremben senki sem érti Meursault válaszát, csak az olvasó, aki a hatodik fejezetben pontos leírását kapta annak, hogyan veszíti el az elviselhetetlen hőség hatására ítélőképességét a főhős. Ezen az egy motívumon kívül sem Meursault, sem az olvasó, sem pedig a vádlók és bírák nem tudnak a bűnös tett mögé bűnös szándékot rekonstruálni. A cselekedet és a cselekvő között nincs szerves egység.

Ez azonban nemhogy elnéző ítélet meghozatalára sarkallná a bíróságot, csak még ellenségesebbé teszi őket a főhőssel szemben. Ahogyan szemünk előtt felépül a vád, egyre világosabbá válik, hogy a gyilkosság csupán ürügy az erkölcsi rend őrei számára, hogy Meursault fölött ítélkezzenek, hogy az általuk deviánsnak minősített magatartás- és életformát megtorolják. Camus páratlan ügyességgel ábrázolja, hogyan tapadnak össze az önmagukban jelentéktelen, pehelykönnyű szemrehányások halálos súlyú váddá: miközben Meursault ellen emberölés vádjával jogos eljárás folyik, egyúttal koncepciós per áldozata is (ld. a vádat miszerint „tulajdon édesanyja erkölcsi gyilkosa”, vagy hogy a bűntény „abszolút kárvallottja”, a lelőtt arab neve még csak fel sem merül, stb.). Ha ugyanis az esküdtek pusztán azt a tényt néznék, hogy a vádlott egy pillanat őrületében hajtotta végre tettét, megmenekülhetne a fővesztéstől. A bírák azonban az emberölés ürügyén valójában a meursault-i mentalitást, abszurd ember mivoltját büntetik. Feláldozzák őt azért, hogy ne kelljen szembenézniük saját létük abszurditásával. Feltehetőleg ez a magyarázata Camus azon kijelentésének, hogy Meursault az egyetlen Krisztus, akit korunk megérdemel.

A regény új fordítása

2015-ben Ádám Péter és Kiss Kornélia fordításában folytatásokban jelent meg Camus regénye Az idegen címen a Nagyvilág folyóiratban. Kötet formájában az Európa Könyvkiadónál látott napvilágot az új fordítás 2016 áprilisában.

Magyarul

• Közöny. Regény; ford. Gyergyai Albert; Révai, Bp., 1948 (Révai könyvtár)
• Közöny; ford., utószó Gyergyai Albert; Magvető, Bp., 1957
• Albert Camus regényei, Európa Könyvkiadó, 1970
• Közöny : két kisregény, Kriterion Könyvkiadó, 1972
• Regények és elbeszélések, Európa Könyvkiadó, 1987. ISBN 963-07-3017-0
• Közöny, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1987. ISBN 963-15-3320-4 (Olcsó könyvtár, 933)
• Közöny : regény, Interpopulart, 1995. ISBN 963-613-109-0 (Populart füzetek : Diák- és házikönyvtár, 116.)
• Közöny ; A bukás, Európa Könyvkiadó, 2011. ISBN 978-963-07-9315-5 (Európa diákkönyvtár)
• Az idegen; ford. Ádám Péter, Kiss Kornélia; Európa, Bp., 2016 ISBN 978-963-405-366-8

Források

• Albert Camus: Közöny, Interpopulart kiadó, 1995.
• Tverdota György: Albert Camus: Közöny, Talentum műelemzések, Akkord kiadó, 2003. ISBN 9637803998

Magyar nyelvű szakirodalom

• Gyergyai Albert: Camus. In: Gyergyai Albert: Kortársak. Bp., 1965
• Horváth Krisztina: Dosztojevszkij és Camus távlata. Tragikus optimizmus és heroikus pesszimizmus. Világirodalmi tanulmányok 4. ELTE soksz., Bp., 1983
• Karátson Endre: Akivel nem beszélünk. Camus Idegenje barokk olvasatban. In: Karátson Endre: Baudelaire ajándéka. Jelenkor, Pécs, 1994
• Karátson Endre: Mészöly és a camus-i közérzet. I. m.
• Magyar Miklós: Nézőpont és írói világkép Albert Camus két regényében. Filológiai Közlöny, 1975. 3. sz.
• Mészáros Vilma: Bűn és bűnhődés Camus életművében. Magyar Tudomány 1962. 3. sz.
• Mészáros Vilma: Camus. Gondolat, Bp., 1973
• Mihályi Gábor: Albert Camus, Közöny. In: 111 híres regény. 2. kötet. Bp., Kozmosz Könyvek 1963
• Szávai János: Camus és a világ rendje. In: Szávai János: Nagy francia regények. Tankönyvkiadó, Bp., 1989
• Molnár Cecília Sarolta: Az idegen közönye, Nyelv és Tudomány, 2013. november 7.
• Ádám Péter-Kiss Kornélia: A L'Étranger új fordítása elé, Nagyvilág, 2015. 2. sz. 174-175. old.
• Albert Camus előszava az amerikai kiadáshoz, Nagyvilág, 2015. 2. sz. 176. old.
• Magyar Miklós: Albert Camus: L'Étranger, Közöny, Az idegen, Nagyvilág, 2015. 7. sz. 793-809. old.
• Ádám Péter: Miért kell a Közönyt újrafordítani?, Nagyvilág, 2015. 7. sz. 810-815. old.

Kapcsolódó szócikkek

• A Le Monde listája az évszázad 100 legemlékezetesebb könyvéről