Kötőjel

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A kötőjel (-) olyan írásjel, mely a magyar nyelvben általában az egybeírásnál lazább, de a különírásnál szorosabb kapcsolatot jelöl.

Jele a 45-ös ASCII-kódú karakter.

A magyar helyesírásban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar helyesírásban szavak, szórészek összetartozásának jelölésére szolgál; rendszerint az egybeírás alternatívájaként szolgál bizonyos speciális esetekben. Kötőjel használatos a szótagolásnál és a sor végi elválasztásnál is.

Speciális kötőjelek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyes szövegszerkesztők ismerik a feltételes kötőjel karaktert is (soft hyphen, Unicode: U+00AD, HTML alatt ­), amely sor belsejében eltűnik, sor végén viszont megjelenik. Ez elsősorban akkor hasznos, ha a szó elválasztása nem egyértelmű, és kézzel szeretnénk megjelölni, hol tesszük lehetővé a kötőjelet, ha a szó netán a sor végére kerül.

Ismeretes még a nem törhető kötőjel is (‑, non-breaking hyphen, Unicode: U+2011), amely nem számít szóhatárnak, így az általa összekötött szavakat együtt tartja, ha pedig szóköz után áll, sortörés esetén az új sorba kerül.

Amennyiben fontos a kötőjel helyének jelölése (például helyesírási szótárakban, ha egybeesik a sor végi elválasztójellel, illetve a genfi nevezéktan esetében gyakran), ennek a kötőjelnek a sor végére kerülése esetén az új sor elején is megismétlik.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]