Kettőspont

A kettőspont (:) egy írásjel. Unicode-ban, ASCII-ben az 58. helyen van, hexadecimálisan 0x003A

A magyar helyesírásban kettőspontot használunk, amikor egy-egy gondolatra akarjuk felhívni a figyelmet, vagy ha jelezni akarjuk, hogy a kettőspontot követő tagmondat fontosabb következtetést vagy magyarázatot tartalmaz: Közös a célunk: mindig többet, egyre jobbat akarunk.
Ha kettősponttal lezárt közös figyelemfelhívó mondat után több külön mondat következik, mindegyiket (már az elsőt is) nagy betűvel kezdjük: A nyelvújításnak több oka volt: Nem tudtuk a tudományokat anyanyelven művelni. Irodalmunknak új kifejezési formákra volt szüksége. Tiltakozást jelentett az elnémetesítéssel szemben. (AkH. 245.)

Idézésnél a bevezető mondat után kettőspontot teszünk. Az első idézőjel után az idézet első szavát általában nagybetűvel kezdjük. Az idézet végére, a berekesztő idézőjel elé olyan írásjel kerül, amilyent az idézett mondat tartalma kíván: Bessenyei ma is érvényes igazságot fogalmazott meg: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.”
A megszakított idéző mondat kisbetűvel folytatódik: Madách szavait: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” ma is gyakran idézzük. (AkH. 256. a))

Kettősponttal mutatunk rá a példaként említett szóra, szócsoportra vagy mondatra: A kijelentő mondatban megállapítunk, közlünk valamit: Magyarország legnagyobb tava a Balaton. (AkH. 268.)

Kettőspontot teszünk a szerző neve és az írásmű címe közé akkor, ha a nevet és a címet mondattani viszonyítás nélkül említjük egymás mellett: Vörösmarty: Csongor és Tünde; Petőfi: János vitéz; stb. – Birtokos szerkezetben azonban a név és a cím közé nem teszünk írásjelet. Arany János Toldija fellelkesítette Petőfit. (AkH. 269.)

A kettőspont előtt nem használunk szóközt, utána viszont igen.

Érdekesség, hogy a fenti írásjelre Barczafalvi Szabó Dávid a popont nevet ajánlotta, de (mintegy száz más újításával szemben) ez a javaslata nem vert gyökeret a magyarban.