Kínai opera

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A kínai opera (kínai: 戏曲/戲曲; pinjin: xìqǔ, magyaros átírás szerint: hszicsü) egy népszerű drámai és színházi stílus Kínában, melynek eredete az i.e. 3. századra tehető. A kínai operának számos ága van, melyek közül a legnevezetesebb a pekingi opera (csingcsü).

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dinasztiák kora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Három királyság korában a canjun opera az egyik első kínai operai forma volt. A kínai opera a Tang-dinasztiában egyre szervezettebb formát öltött Hszüan-cung kínai császár (712-755) idején, aki megalapította a Körte Kert (梨园/梨園; líyuán, lijüan) nevű első ismert operatársulatot Kínában. A társulat jellemzően a császár személyes örömére játszott.[1]

A Jüan-dinasztia idején (1279-1368) bekerült az operai műfajba a cacsü (雜劇, szórakoztató darab), mely verselésre épült, illetve az egyes specializált szerepek, mint a dan (旦, női szerep), seng (生, férfi szerep), hua (花, festett arc) és a csou (丑, bohóc szerep).[2]

A Ming (1368-1644) és a Csing-dinasztia (1644-1912) jellemző típusa a kuncsü volt, mely Csiangnan területéről, Vuból származik. Ez később tovább fejlődött egy hosszabb darabbá, ez volt a csuancsi, mely a szecsuani opera öt dallamának egyikévé vált.[3] Jelenlegi a kínai operának 368 műfaja létezik, ezek közül a legismertebb a pekingi opera, mely a 19. század közepére érte el jelenlegi formáját és a Csing-dinasztia kései időszakában vált népszerűvé.

1912 - 1949[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hagyományos kínai színházban - főként a Jüan-dinasztiában - a darabokat sosem köznyelvi kínai nyelven adták elő, és minden esetben énekes darabok voltak. A szereplők számos színpompás maszkot használtak. A 20. század fordulóján kínai tanulók tértek vissza külföldről és nyugati darabokkal kezdtek kísérletezni. Az 1919-es május 4-e mozgalom után számos nyugati darab került színpadra és a kínai drámaírók is ezt a stílust kezdték követni. Az új stílusú írók egyike volt Cao Jü (1910 - ?), akinek 1934 és 1940 között készült főbb műveit - Thunderstorm, Sunrise, Wilderness, Peking Man - széles körben olvasták Kínában.

Az 1930-as években a színházi műveket az utazó Vörös Hadsereg társulatai kommunisták által irányított területeken adták elő, tudatosan a párt céljainak és politikai nézeteinek terjesztésére felhasználva azt. Az 1940-es évekre a színházi művészet jól kiépült a kommunista területeken.

1949-től napjainkig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kínai Köztársaság korai éveiben támogatták a pekingi opera fejlődését, számos új történelmi és modern témájú darabot írtak és a korábbi darabokat is játszották. Mint népszerű stílus, az opera általában a művészeti irányzatok között első volt abban, hogy a kínai politikai helyzetet tükrözze. A kulturális forradalom idején az opera társulatokat feloszlatták, az előadókat és írókat üldözték, és a forradalmi opera kivételével a darabokat betiltották. 1976-ban a Négyek bandájának bukása után a pekingi opera újjáéledt és népszerűsége folytatódott mind a színpadon, mind a televízióban.

Opera jelmezek

A kulturális forradalmat követően régi és újabb művek is feltűntek. Kínai és külföldi darabok is bekerültek a nemzeti műsorba. Az újabb művek az aktuális politikai hangulat változásai szerint találtak támogatásra vagy elutasításra. Az egyik legőszintébb író Sa Je-hszin vitatott művét, a The Impostert - mely keményen szólt a párttagok közötti részrehajlás és mellékes jövedelmek témájáról - 1979-ben rendezték meg. Az 1980-as évek elején a darabot Hu Jao-pang főtitkár kritizálta. Ez volt az első nyilvános beavatkozás a művészetekbe a kulturális forradalom óta. 1981-83 között Sa darabjai ismét bírálat alá kerültek. 1985-ben az írót felvették a Kínai Kommunista Pártba és a sanghaji People's Art Theater vezetőjévé tették, ahol tovább gyártotta vitatott tartalmú műveit.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Morris Rossabi: Khubilai Khan: His Life and Times. Berkeley: University of California Press. 1988. ISBN 0520059131  

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Chinese Opera. onlinechinatours.com. (Hozzáférés: 2011. július 12.)
  2. *Morris Rossabi: Khubilai Khan: His Life and Times. Berkeley: University of California Press. 1988. 162. o. ISBN 0520059131  
  3. Ccnt chuanju five melodic styles (kínai nyelven). (Hozzáférés: 2011. július 18.)

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Chinese opera című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kínai opera témájú médiaállományokat.