Ion Minulescu

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ion Minulescu
Született1881. január 7.[1]
Bukarest[1]
Elhunyt1944. április 11.[1]
Bukarest[1]
ÁlneveI. M. Nirvan, Gabriel Sturzu[2]
Állampolgárságaromán
HázastársaClaudia Millian(wd)[2]
GyermekeiMioara Minulescu
SzüleiTudor és Alexandra Minulescu[2]
Foglalkozásaköltő, prózaíró, drámaíró[1]
Halál okaszívinfarktus
SírhelyeBellu temető[3]
Írói pályafutása
Irodalmi irányzatszimbolizmus
Alkotói évei1897–1944
Első műveRomanțe pentru mai târziu 1908
Irodalmi díjaiországos költészeti díj (1928)[1]
Hatottak ráBaudelaire, Laforgue, Lautréamont, Verhaeren, Maeterlinck[1]
A Wikimédia Commons tartalmaz Ion Minulescu témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Ion Minulescu (Bukarest, 1881. január 6. – Bukarest, 1944. április 11. román költő, prózaíró, drámaíró; a szimbolizmus fontos képviselője a román irodalomban. Pálffy Endre szerint „a két világháború közötti időszakban Ion Minulescu a szimbolizmus legtehetségesebb művelője. A civilizáció, a város költője, aki a különlegeset fejezte ki, verseiben sok a polgárt rökönyítő fricska. Költészetét mély líriaság s játékos humor keveredése jellemzi, amelynek alapja a kapitalista világrend kicsinyessége és rútsága iránti ellenszenv.”[4]

Élete[szerkesztés]

Tudor Minulescu slatinai kereskedő gyermekeként 1881. január 6-án született Bukarestben, egy héttel apja halála után. Saját állítása szerint Tudor Vladimirescu havasalföldi fejedelem(wd) leszármazottja volt.[5] Özvegyen maradt édesanyja 1883-ban feleségül ment egy piteşti-i katonatiszthez, Ion Constantinescuhoz; a család 1884-ben Besztercére, 1886-ban Piteşti-re költözött. Minulescu 1887-ben Piteşti-en kezdte az elemi iskolát, 1891-ben a középiskolát. Első versei 1897-ben jelentek meg a piteşti-i Povestea vorbei című folyóiratban I. M. Nirvan aláírással. 1897-1899 között további versei jelentek meg a Foaia pentru toti, Foaia interesanta, Adevarul de Joi, Moda ilustrata, Carmen, Evenimentul hasábjain. 1899-ben érettségizett, utána beiratkozott a bukaresti egyetem jogi karára, de tanulmányait csak egy félévig folytatta. 1900-ban Párizsba utazott, ahol az École de droit hallgatója lett.[2] Lenyűgözte a francia bohémélet, a tanulás helyett idejének nagy részét irodalmi kávéházakban töltötte. Szenvedélyesen olvasta Baudelaire, Laforgue, Lautréamont, Verhaeren, Maeterlinck műveit; ezek a költők nagy hatást gyakoroltak rá.[1]

1904-ben Olaszországba és Németországba utazott, 1905-ben diplomaszerzés nélkül tért vissza Romániába. A közigazgatás és a sajtó területén dolgozott különböző állásokban, valódi élete azonban a Kübler kávéházban, irodalmi körökben folytatódik. A Convorbiri critice, Vieața nouă, Viața literară și artistică hasábjain megjelent, Párizsban írt versei népszerűvé tették. 1906-1907-ben műfordításokkal (Albert Samain(wd), Charles Guérin(wd), Henri de Regnier(wd), Victor Hugo) jelentkezett a Semănătorul és Viața literară și artistică lapokban.[2][1]

Első verseskötete Romanțe pentru mai târziu címmel 1908-ban jelent meg.[2][1] Ugyanebben az évben Mihail Cruceanu, Eugeniu Stefănescu-Est, N. Davidescu, Eugeniu Sperantia közreműködésével megjelentette a rövid életű Revista celorlalţi című lapot, amely szembefordult a hagyományos irodalmi irányzattal. 1910-ben megismerkedett Claudia Milliannal(wd), 1911-ben megszületett közös gyermekük, Mioara-Laurenția, 1914-ben házasodtak össze. A költőként és szobrászként is tevékenykedő asszony hatására kezdte el műgyűjtő tevékenységét. 1912-ben újabb lapot indított Insula címmel, amelynek munkatársai között volt George Bacovia, Claudia Millian, Eugeniu Stefănescu-Est, Adrian Maniu, Mihail Cruceanu, D. Iacobescu, M. Săulescu, N. Davidescu; ez a lap is hamarosan megszűnt. 1914 és 1918 között a belügyminisztériumban dolgozott, előbb a sajtóiroda vezetőjeként, majd államtitkárként. 1916-ban az első világháború során a Minulescu család először a Pasărea kolostorba(wd), majd Huși-ra, végül Jászvásárra menekült; 1918 végén tért vissza Bukarestbe.[2][3][6]

1921-ben drámaíróként debütált; Pleacã berzele és Lulu Popescu című darabjait a bukaresti Nemzeti Színház játszotta. 1922-ben a művészeti és kultuszminisztériumban művészeti igazgatóvá nevezték ki; ezt a tisztséget 1940-ig töltötte be. Kezdeményezésére országos irodalmi és művészeti díjakat osztanak ki, és képzőművészeti szalonokat szerveznek. 1926. április és november között a bukaresti Nemzeti Színház igazgatójaként tevékenykedett.[2][3] 1940-ben feleségével együtt belépett a szabadkőművesek közé.[7]

1944. április 4-én egy légitámadás(wd) során agyrázkódást szenvedett. Április 5-én családja a költő rábeszélésére Szinajára menekült, ő maga nem volt hajlandó elhagyni a fővárost. Április 10-én kórházba került, ahol április 11-én egy hirtelen szívmegállás következtében elhunyt. Temetésére április 13-án került sor a bukaresti Bellu temetőben.[2]

Munkássága[szerkesztés]

Pálffy Endre szerint „a két világháború közötti időszakban Ion Minulescu a szimbolizmus legtehetségesebb művelője.”[4] Eugen Lovinescu és George Călinescu kritikusabban szemlélték művészetét; előbbi szerint Minulescu szimbolizmusa inkább külsődleges és gépies, utóbbi szerint csak véletlenül és látszólag szimbolista, és lemond a mélyebb érzelmek ábrázolásáról.[8] Verseinek témái (parkok, kertek, gályák, jachtok, utazások, nosztalgia az egzotikus tájak után) jellemzőek a szimbolizmusra, külsőségeit (végzetes számok, nagybetűvel írt főnevek, pompázatos rímek, nyomdai tördelési újítások) is a szimbolizmus eszköztárából veszi. Verseinek zeneisége mellett retorikus elemek is megjelennek. A lírai hangvételt és melankóliát iróniával és humorral vegyíti.[4][1]

Fantáziadús prózai műveit szintén a szimbolizmus jellemzi. Corigent la limba română (Román nyelvből elégtelen) című, önéletrajzi jellegű regényét humor és festőiség itatja át, szerelmi sikereit a férfiakra jellemző csinnadrattával tálalja. Színpadi művei népszerűek voltak a két világháború között.[1][9]

Művei[szerkesztés]

(kinyitható doboz)
Eredeti cím Hely Kiadó Év Magyar cím Fordító Hely Kiadó Év
Romanțe pentru mai târziu Bucureşti Alcalay 1908
Liturghii profane 1908
Casa cu geamuri portocalii 1908
De vorbă cu mine însumi București Flacăra 1913
Măști de bronz și lampioane de porțelan Bucureşti Alcalay 1920
Lulu Popescu Bucureşti Alcalay 1920
Pleacă berzele Bucureşti Alcalay 1920
Roșu, galben si albastru Bucureşti Cultura Națională 1920
Manechinul sentimental Bucureşti Cultura Națională 1926 A szerelmes próbababa Kádár Imre Kolozsvár Erdélyi Helikon [1926]
Spovedanii 1927
Allegro ma non troppo 1927
Corigent la limba română Bucureşti Cultura Națională 1928 Román nyelvből elégtelen Bálint Tibor Bukarest Kriterion 1971
Amantul anonim 1928
Strofe pentru toată lumea Bucureşti Cultura Națională 1930
Cetiți-le noapte Bucureşti Cultura Națională 1930
Barbierul regelui Midas sau Voluptatea adevarului Ciornei 1931
Porumbița fără aripi 1931
3 si cu Rezeda 4 Adevărul 1933
Nu sunt ce par a fi Regele Carol al II-lea 1936 Nem az vagyok, akinek látszom Szemlér Ferenc Bukarest Kriterion 1977
Nevasta lui Moș Zaharia 1937
Când doi se ceartă 1940
Finita la comedia sau Da capo al fine 1942
Cine-i autorul acestui roman senzațional? 1943
Ron del Rio 1943

Emlékezete[szerkesztés]

1972-től egy slatinai középiskola viseli nevét.[10] A Minulescu házaspár által 1934-ben vásárolt ötszobás lakást és a benne található ingóságokat lányuk 1991-ben a Román Irodalom Nemzeti Múzeumának adományozta; ebben működik a Ion Minulescu és Claudia Millian Emlékház.[11][12] 2001-ben emlékbélyeget adtak ki tiszteletére.[13]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b c d e f g h i j k l Dicționar de literatura română. Coord. Dim. Păcurariu. București: Univers. 1979. 259–260. o.  
  2. ↑ a b c d e f g h i Ion Minulescu. www.viatasiopera.ro (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  3. ↑ a b c Irina-Maria Manea: Ion Minulescu – un simbolist aparte. historia.ro (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  4. ↑ a b c Pálffy Endre: Hagyomány és újítás a két világháború közötti román irodalomban. Helikon, 1. sz. (1964) 189–190. o.
  5. ↑ Vasile Spiridon: Datorii pariziene. România literară, 12. sz. (2021)
  6. ↑ Petre Oprea: The Art Collector Ion Minulescu. www.icr.ro (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  7. ↑ Ilustri franc-masoni romani. tratatuldeistorieamasoneriei.ro (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  8. ↑ Răzvan Voncu: Ion Minulescu – 75 de ani de la moarte. România literară, 17. sz. (2019)
  9. ↑ Alex Ștefănescu: Ion Minulescu – „Corigent la limba română”. România literară, 11. sz. (2020)
  10. ↑ Colegiul Național Ion Minulescu / Scurt istoric. cnimslatina.ro (Hozzáférés: 2024. május 9.)
  11. ↑ Tur ghidat în casa memorială "Ion Minulescu și Claudia Millian. mnlr.ro (2024. április 8.) (Hozzáférés: 2024. május 8.)
  12. ↑ Muzee și Colecții din România / Casa Memorială „Ion Minulescu”. ghidulmuzeelor.cimec.ro (Hozzáférés: 2024. május 9.)
  13. ↑ Ioan Daniliuc: Catalogul materialelor filatelice machetate in perioada 1999-2017 Vol. II. Bucuresti: (kiadó nélkül). 2016.  

További információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ion_Minulescu&oldid=27119492”