Hártyásszárnyúak
 | ||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Német darázs (Vespula germanica)
| ||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Alrendek | ||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Hártyásszárnyúak témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Hártyásszárnyúak témájú kategóriát. |
A hártyásszárnyúak (Hymenoptera) a rovarok osztályának (Insecta), a felsőrendű vagy szárnyas rovarok (Pterygota) alosztályának egyik rendje. Az egyik legfejlettebb rovarcsoportnak tekinthető, mivel a bogarak (Coleoptera) után a legnagyobb fajszámú rend: ismert fajaik száma kb. 280−300 000, de folyamatosan fedeznek fel újabb és újabb, eddig nem ismert, főképp parazita életmódú fajokat, így ez a szám folyamatosan növekszik.
Ismertető
A szinte mindenütt jelenlévő hártyásszárnyúak erősen specializált rovarok. Fajszámukat csak a bogaraké múlja felül, és valószínűleg sok ezer faj vár még felfedezésre, különösen az élősködő darazsak között. Elképesztő változatosságuk a rend ökológiai jelentőségét tükrözi. Észak-Amerika mérsékelt övi erdeiben a hangyák annyi tápanyagot forgatnak vissza a talajba, mint a földigiliszták. A trópusi Dél-Amerikában a hangyák és a termeszek együttes biomasszája felülmúlja az összes többi állatét, beleértve a kapibarákat, a tapírokat és az embereket is! Az élősködő darazsak hatalmas nyomást gyakorolnak a rovarpopulációra, és sok fajukat alkalmazzák a kártevők elleni biológiai védekezésben. A megporzást végző hártyásszárnyúak (különösen a méhek) életfontosságú, gazdaságilag is fontos szerepet játszanak a Föld növényzetének fenntartásában.
Morfológia
A fej
A hártyásszárnyúak testmérete a néhány cm és a mm tizedrésze között mozog. Testalkotásuk rendkívül változatos. A fej szabadon mozgatható, rajta két nagy összetett szem, és általában három egyszerű pontszem található. Csápjuk lehet hosszú, fonalas, vagy pedig rövidebb, 7−12 ízből összetett térdes csáp. A szájszervek általában rágó típusúak, ám a méhféléknél (Apidae) az állkapocsból és az alsó ajakból nyaló-szívó szájszerv alakult ki, viszont a rágó változatlanul megmaradt. Az alsó ajak töve kicsiny, az áll hosszú, a két belső karéj megnyúlt, és hosszában összeforradva csatornaszerű ajakvéget hozott létre, mellyel a méh képes a virág termőjének tövében lévő mézfejtőkből (nektárium) a nektárt felszívni.
A tor
Előtoruk kicsiny, a közép- és utótoruk összeforradt; a középtor a legfejlettebb torrész. Többségüknél az első potrohszelvény szorosan az utótorhoz nőtt, így a tor látszatra 4 szelvény egységéből alakult. A potroh vagy széles alappal csatlakozik a torhoz, vagy pedig az első és második potrohszelvény között befűződés van, ami miatt a potroh nyelessé válik (ez az ún. darázsderék). Lábaik járók, olykor módosulnak (pl. ásás, pollengyűjtés), 5 lábfejízesek és 2 karomban végződnek. A toron található két pár szárnyuk, melyek közül az első pár fejlettebb nagyobb, a hátulsók kisebbek. A szárny természetesen hártyás – innen a rend neve −, ritkán színezett. A hátsó és elülső szárnyat apró horgok kapcsolják össze, így működési egységük alakul ki. A szárnyak erezete nem túlságosan gazdag. Ismeretesek a rendben másodlagosan szárnyatlan fajok is (pl. a hangyák egyes alakjai).
Potrohuk
Potrohuk 6−7 jól fejlett szelvényből épül fel. Potrohfüggelékeik egyes alakoknál tojócső, másoknál fullánk. Az ősibb hártyásszárnyúaknak még van tojócsöve, mely a peték lerakására szolgál. A fejlettebb, magasabb rendű hártyásszárnyúaknál a tojócsőből fullánk alakul ki, mely már nem képes ellátni eredeti, szaporodási funkcióját. A fullánkban vékony csatorna található, amely méregmiriggyel tart kapcsolatot. Szúráskor ezt a váladékot juttatják a megtámadott állat sebébe.
Anatómia
Anatómiai sajátosságaik közül jellegzetesek az előbélhez kapcsolódó fejlett nyálmirigyek; az olykor nagyszámú Malpighi-edények (8−125). Trachearendszerükben a hosszanti fő-tracheatörzsek egységes, nagy léghólyagokká olvadtak össze. A petecsöveik rekeszszáma változó. A központi idegrendszerük (agydúc) igen fejlett, melyet a sok társadalomalkotó csoport bizonyít (a darazsak, hangyák, méhek között egyaránt).
A lárvák teljes átalakulással fejlődnek imágóvá. A lárvák kétféle típusa a lábatlan nyű, és a pajorszerű álhernyók. Bábjuk szabad, sokszor kokont szőnek maguk köré. Az imágók magányos vagy társas rovarok, melyek fejletlenebb (pl. francia darázs) vagy fejlettebb társadalomban (pl. hangyák, háziméh) élnek. Ragadozók és növényevők egyaránt akadnak közöttük.
Rendszerezésük
A hártyásszárnyúak rendje két jól elkülöníthető alrendre oszlik:
- ülőpotrohú hártyásszárnyúak vagy növényevő darazsak (Symphyta)
- nyeles potrohú hártyásszárnyúak vagy fullánkosdarázs-alkatúak (Apocrita).
A közel 300 000 fajból hazánkban mintegy 6000 él, de még itt is fedeznek fel újabb és újabb, apró termetű hártyásszárnyúakat. A két alrenden belül közel 100 családot különböztetünk meg; ezek nagy része darázsalkatú, 8 hangya- és 6 méhalkatú.
Kapcsolódó cikkek
Források és ajánlott irodalom
- Vas Zoltán: Darazsak - Gesta Hymenopterorum (Természettár Könyvsorozat, Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest, 2019)
- Kaparódarázs-szerűek családsorozata (Sphecoidea)
- Dudich Endre–Loksa Imre: Állatrendszertan
- Móczár László–Csépe Magdolna: Legyek, hangyák, méhek, darazsak (Búvár zsebkönyvek, Móra)
- Magyarország Állatvilága (Fauna Hungariae) füzetsorozat
- Ulrich Sedgal: A csodálatos rovarvilág
- J. H. Fabre: A rovarok környezete és viselkedése (Téka, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1979)
- Élővilág Enciklopédia: A Kárpát-medence állatai (Kossuth Kiadó)
- Christopher O'Toole: Rovarok, Magyar kiadás © Novum Kiadó, 2008. ISBN 978-963-9703-49-0
