Hugo Grotius
Hugo Grotius (eredeti nevén Huig de Groot) (Delft, 1583. április 10. – Rostock, 1645. augusztus 28. ) németalföldi államférfi, jogász, a modern nemzetközi jog előfutára.
Tartalomjegyzék |
Élete [szerkesztés]
Előkelő családból származott és tizennégy évesen már a leideni egyetemnek tanítványa volt, ahol a híres Joseph Justus Scaliger felfigyelt rá. 1598-ban Johan van Oldenbarneveld magával vitte Franciaországba. Ugyanebben az évben nyerte el a doktori oklevelet. 1607-ben kinevezték Holland, Seeland és nyugati Friesland közügyészévé. Nemsokára a tenger szabadságáról és a Batáviai köztársaságról írt könyveket. 1613-ban Angliába küldték rendkívüli követként. Miután innen visszatért, Rotterdam város jogi képviselője lett. Szabad idejében Lukanus kiadásán és a holland háború történelmén dolgozott. 1616-ban a holland rendek megbízásából többedmagával Amszterdamba ment a türelmi ediktum elfogadtatása végett, azonban fáradozásai hiábavalók voltak. Móric, a ravasz orániai fejedelem csel és erőszak által annyira megerősítette pártját, hogy 1618-ban Oldenbarneveldet, Grotiust és Hogerbeetset a törvényes formák mellőzésével halálra itélték. Grotiust ugyan felmentették, de élethosszig tartó fogságra és javainak elkobzására itélték. Neje csel utján könyves ládában szabadította ki Löwenstein várából. Ekkor Antwerpenen át Párizsba menekült, ahol 3000 livre évi járadékot nyert. 1631. októberében visszatért Rotterdamba. Hazája olyan hidegen és bizalmatlansággal fogadta, hogy csakhamar eltávozott. Egy ideig Hamburgban tartózkodott, végül 1634 májusában a svéd kancellár, Axel Gustafsson Oxenstierna meghívására a Frankfurtba távozott, majd a svéd korona követe volt a francia udvarnál. Törekvései a katolikusok és a többi keresztény felekezetek egyesítésére gyanúba keverték és miattuk elvesztette Oxenstierna bizalmát. 1645-ben elbocsáttatását kérte és ekkor Stockholmba, majd Lübeckbe ment. A vihar azonban Danzigtól nem messze partra vetette és súlyos betegen ért Rostockba, ahol meghalt.
Emlékezete [szerkesztés]
Holttestét bebalzsamozták és templomba helyezték, később Delftbe szállították, ahol 1780-ban emlékművet állítottak a tiszteletére. Sírfeliratát ő maga fogalmazta: «Grotius hic Hugo est, Batavus, captivus et exul, legatus regni Suecia magna tui».
Művei [szerkesztés]
Főműve [szerkesztés]
- Legfontosabb műve az 1625-ban megjelent, XIII. Lajosnak ajánlott, a háború és béke jogáról szóló munkája (De iure belli ac pacis libri tres), melyet száműzetésben írt. Ezt a munkáját a modern nemzetközi jog első rendszeres műveként tisztelik.
- A természetjogot elsőként foglalta rendszerbe. A természetjogot nem isteni eredetűnek tartotta, hanem a társas együttélésre vágyó emberek természetéből vezette le.
- hatott az európai magánjogra, az állam- és egyházjogra is
- kiállt a tengerek szabadságának elve mellett az 1609-ben megjelent Mare liberum című munkájában
- szükségesnek tartotta a külállamok követeinek területenkívüliségét (ma diplomáciai mentesség)
Műveinek utóélete [szerkesztés]
Könyvtárát és kéziratait a svéd királynő Isaac Vossius útján 24000 forintért megvásároltatta. Teológiai munkáit fia Péter adta ki négy fóliáns méretű kötetben. Az Ószövetség magyarázatát Johann Christoph Döderlein adta ki 1775-ben három kötetben Halleban. De veritate religionis christianae című munkája, amelyet fogságában kezdett írni holland versekben, általánosan kedvező fogadtatásra talált, ötször fordították francia nyelvre, háromszor németre és majd minden nyelven megjelent, sőt kínai, maláj és arab nyelveken is.
- Történelmi munkái közül legnevezetesebb Amerika eredetéről írt műve. Ide tartoznak az 1657-ben a fiai által Amsterdamban kiadott történelmi munkái is: Hugonis Grotii annales et historiae de rebus Belgicis; Historia Gothorum, Vandalorum er Longobardorum.
- Mint költő, különösen latin költeményeivel tett szert hírnévre (első kiadása 1617-ben). Három tragédiát is szerzett: Christus patiens, Sophompaneas, t. i. világüdvözítő és Adamus exul. (Kiad. Anthologiai graeca cum versione latina H. Grotii, edit, ab Hier. de Bosch. Ultraj. 1795-1798). Leveleiből unokái adtak ki egy gyűjteményt 1687-ben (2500 levél XI. Károlynak ajánlva), a többiek 1806-ban és 1809-ben láttak napvilágot, 1829-ben pedig ilyen címmel: Epistolae ad Joh. Oxenstiernam et Joh. Ad. Salv. etc. ineditae, Harlem.
Magyarul [szerkesztés]
- A háború és a béke jogáról (1-3. kötet, fordította: Brósz Róbert, Diósdi György és Haraszti György, Bp., 1960).
- A háború és a béke jogáról (fordította: Haraszti György, Brósz Róbert, Diósdi György és Muraközy Gyula. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1973).
Források [szerkesztés]
- A Pallas nagy lexikona
- Kajtár István: Egyetemes állam- és jogtörténet (Budapest-Pécs, 2005)
