Higroszkóposság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Számos szilárd és folyékony anyag levegőn állva annak nedvességtartalmát megköti, ezáltal felhígul, illetve – szilárd anyag esetén – elfolyósodik, vagy összecsomósodik. Ezt a tulajdonságot nevezzük higroszkóposságnak. Higroszkópos anyagok például a kalcium-klorid, a tömény kénsav, a glicerin. Erős vízmegkötő hatásukat kihasználva szárítószerként alkalmazhatóak például exszikkátorokban, szárítótornyokban.

A talaj higroszkópossága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A higroszkóposságot a talaj esetében is tudjuk értelmezni, vagyis ez a talajnak az a tulajdonsága, hogy száraz állapotban a levegőből is képes a nedvességet megkötni. A felvett víz mennyisége a levegő páratartalmán kívül a talaj tulajdonságaitól, elsősorban szemcseösszetételétől függ. A higroszkóposság mértékéből következtetni lehet a talaj fizikai féleségére, talajnemére.

Mérésekor a légszáraz talajt meghatározott páratartalmú térbe helyezik és néhány nap múlva lemérik nedvességtartalmát. Kétféle módszer terjedt el. A Mitscherlich-féle higroszkóposságot (Hy) 10%-os kénsav felett, a Sík-féle higroszkóposságot (hy) kristályos kalciumklorid felett mérik. A két érték átszámítására a Klimes-Szmik-összefüggést használják. Eszerint: Hy=2,l hy±0,3.

A fizikai talajféleségre a következő határértékek alapján következtetnek: homoktalajra hy 0,5–1,0, homokos vályogra 1,0–2,0, vályogra 2,0–3,5, agyagos vályogra 3,5–5,0, agyagra 5,0–6,5, nehéz agyagra 6,5–8,0 értékek a jellemzők.